Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.
Ülésnapok - 1927-444
182 Az országgyűlés képviselőházának Uhh amely a státusokban elsősorban a személyihez kötött állásokat szünteti meg. Viszont azonban méltóztassék a szukkreszcenciára, az utánpótlásra is gondolni. A törvényjavaslat gondoskodik is bizonyos mértékben erről, mert kimondja, hogy a legalacsonyabb fizetési osztályban megállapítandó úi létszám negyedrészét fizetéses gyakornoki állásokká kell átszervezni, megadja tehát a lehetőséget a fiatalságnak arra, hogy az államnál és az állami üzemeknél a. jövőben könnyebben — nem könnyen, csak könynyebben — tudjon elhelyezkedni. Kérném azonban az igen t. miniszter urat valamire és sajnálom, hogy ebben az igen t. miniszter úrral nem vagyok egy állásponton. Ugy tudom, az igen t. miniszter úr egy rendelkezést adott ki, amelynek értelmében a kiszolgált közalkalmazottakat egyideig nem lehet nyugdíjazni, vagy legalább is az van a köztudatban, hogy valami ilyen rendelkezés van. A miniszter úr megnyugtatna... (Wekerle Sándor pénzügyminiszter: Kényszeríteni nem lehet!) Nem lehet kényszeríteni? Akkor már közelebb vagyunk egymáshoz, tudniillik én azt az álláspontot foglalom el, hogy aki 36 évet vagy alacsonyabb kvalifikációval 40 évet szolgált, az irgalomkegyelem nélkül menjen el s adjon helyet a fiatalságnak. (Mozgás jobbfelől. — Jánossy Gábor: Igaza van! Ugv van!) Aki már kiszolgált és rászolgált a iól megérdemelt nyugdíjra, azt méltóztassék elküldeni, mert állítom, hogy ezeknek az uraknak továbbszolgálása morális szempontból is rendkívül súlyos, mert hiszen ezek az urak nyugdíjaztatásuk esetén is teljes illetményeik élvezetében maradnak, miért szolgálnának tehát tovább? Vájjon azokért a bizonyos mellékilletményekért, amelyeket kétségbe vonok. Az a közszolgálati alkalmazott, aki tisztességesen, becsületesen dolgozott 60—65—70 éves koráig, — nem a bírákra gondolok, hanem az államvasúti, postai és miniszteriális stb. tisztviselőkre — igazán megérdemli a nyugdíjat, amelyre rászolgált, menjen nyugdíjba, de rögtön, s adjon helyet a fiataloknak; ha pedig nem akar elmenni, akkor a kormány a szukkrescencia biztosítása érdekében kényszerítse őt arra. Teljes elismerésem és tiszteletem a legnagyobb mértékben iazoké atz érdemes közszolgálati alkalmazottaké, akik életük javát, munkabírásuk és munkakészségük, fizikai és szellemi erejük túlnyomó részét az állam vagy az állami üzemek rendelkezésére bocsátották. Itt vannak például az Államvasutak. Több mint száz tisztviselő van a magasabb fizetési fokozatokban, akik erre a jó] megérdemelt nyugdíjra rászolgáltak. Méltóztatnak tudni, hogy szinte burkolt fizetésemelés is lenne, ha az egész vonalon végrehajtanák ezeknek nyugdíjaztatását? Több mint 600 tisztviselő automatikus előléptetését vonná maga után. ha ezeket az urakat az Államvasutaknál nyugdíjba méltóztatnának küldeni. Nagyon jól m emlékszem, hogy Hieronymi minisztersége idejében — azt hiszem, varinak itt urak, akik akkor is benn voltak a kereskedelemügyi minisztériumban — annakidején, amikor olyan nehezek \oltak az előléptetési lehetőségek, bár a gazdasági viszonyok a maiaknál összehasonlíthatatlanul könynyebbek, jobbak voltak, Hieronymi egyszerűen kiadott egy generáli« rendelkezést, hogy mindazoknak, akik 36 esztendei szolgálatukat betöltötték, nyugdíjba kell menniök. pedig igen sok nemcsak érdemes, hanem a külszo'gálatnál és központban levő igazán alie'-alig nélkülözhető tisztviselő kénytelen nyugdíjba menni. Kérem az igen t. kormányt, hogy amikor kérésemre a ülése 1930 december 4-én, csütörtökön. B, csoportot meg méltóztatik szüntetni, az automatikus előléptetést — csak például mondottam az Államvasutakat — az egész vonalon méltóztassék úgy fokozatosan életbeléptetni. Kérem a kormányt, hogy higyje el nekem azt, hogy morális szempontból is igen-igen nagy hatása lesz annak, ha a kormányzat azt mondja, hogy a budgetben az államháztartás egyensúlyának 'biztosítása mellett életbelépteti az automatikus előléptetést. Magam is azt mondom, hogy ezt az egyensúlyt minden körülmények között biztosítani kell, de nem tudom elképzelni azt, hogy egy ilyen nagy budgétnél, amelyet magam is igen magasnak és túlméretezetnek tartok... (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Homonnay Tivadar:... ne méltóztassanak tudni fedezetet vagy módot találni arra, hogy részletekben nem egyszerre, hanem fokozatosan — hogy így fejezzem Iki magamat, minden sértés nélkül mondom — ezeket a csökevényeket, ezeket a demoralizáló, az egyes státusrendezésekből nem akaratosan, de önkéntelenül fo'yó igazságokat fokozatosan megszüntessék. (Sándor Pál: Például Láng kinevezésével hánynak vették el a kenyerét? — Rassay Károly: Ez az, ami demoralizáló, hogy valaki a képviselőség felhasználásával ugrik előre! — Szűcs István: Azelőtt is tisztviselő volt! — Rassay Károly: Igazságtalan és erkölcstelen! — Zaj. — Elnök csenget.) Itt van a törvényjavaslat 4. §-a, amely a közalkalmazottakra nézve bizony rendkívül nasy bizonytalanságot jelent. Őszintén megvallva, ha nem ez a kormányzat és nem ennek a kormánynak tagjai hajtanák végre ezt a rendelkezést, hanem egy olyan kormányzatnak a tagjai, akikkel szemben én bizalommal nem viseltetném, a legsúlyosabb aggályok merülnének fel részemről, részint az időtartam, részint a kormánynak adott messzemenő felhatalmazás tekintetében. A felhatalmazás kimondja azt, hogy a közszolgálati alkalmazottak, tisztviselők és egyéb alkalmazottak — nem szószerint idézem a tör vényt — át/helyezhetők egy státus keretén belül, sőt egy státuson kívül is. sőt az egyik szolgálati ágból a másik szolgálati áffba is áthelyezhetők, nem is egyenlő, nem is ugyanolyan, képesítésű, kvalifikációja állásokba, illetőleg státusokba. Rendkívül veszélyesnek tartom ezt a felhatalmazást, bár elismerem, hogy ennek a törvényjavaslatban bent kell lennie. Hogy miért kell bent lennie, azt mindenki tudja, aki végre-valahára egy végleges státu^rendezést akar elérni. (Jánossy Gábor: Normál-státust.) Mert igazságtalannak találom azt, hogy megtörténhetik az taz esek hogy például egy kereskedelemügyi minisztériumbeli, vagy pénzügyminiszteri titkárt egyszerűen ki lehet helyezni Szombathelyre, Veszprémbe, vagy én nem tudom hová a postához, vagy az adóhivatalhoz tanácsosnak, számtisztnek, vagy segédhivatali igazgatónak. Ezzel a felhatalmazással nagyon, de nagyon csínján kell bánni. Nem hiszem, hogy a kormány ezzel a felhatalmazással, amelyet mi neki adunk, nem fog visszaélni, de nem tartom kizártnak azt, hogy idők multán a törvényjavaslatban adott felhatalmazás által r igen súlyos sérelmek fognak történni. (Jánossy Gábor: Csak átmeneti jellegű!) Helyes, hogy ez csak egy átmeneti jellegű, helyes az, hogy időhöz van kötve, de én a hat esztendőt rendkívül sokallom, mert esy-két esztendőn belül a kormányzatnak módjában van az összes áthelyezéseket eszközölni, módjában van a kormányzatnak, hogy egy-két esztendőn belül meg-