Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-441

Az országgyűlés képviselőházának UU1. m az egyes üzemek racionalizálása érdekében, , visszavonom indítványomat. (Helyeslés-) Elnök: A kereskedelemügyi miniszter úr kíván szólni. Bud János kereskedelemügyi miniszter: T. Ház! Azt hiszem, igen t. képviselőtársam megmondotta e szakasznak a célját és ennek alapján kérem annak elfogadását. Elnök: Kíván még valaki szólni ? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom s a tanácskozásig befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. A szakasz meg nem támadtatván, azt el­fogadottnak jelentem ki. Következik a 39. §. Kérem annak felolva­sását. Héjj Imre jegyző (olvassa a 39., iO. és il. I §-okat, amelyeket a Ház észrevétel nélkül el­fogad. Olvassa a 42. §-t.). Elnök: Az előadó úr kíván szólani. Görgey István előadó: T. Ház! A 42. §-hoz három módosító indítványt vagyok bátor elő­terjeszteni. A 3. bekezdés 4. sorának végére írassék a következő pótlás (olvassa): «energiaszükség­letét külön energiatelep létesítésének mellőzé­sével teljesen a másik engedélyestől szerzi be, vagy, hogy» — és következik tovább az eredeti szöveg. . Energiagazdálkodási szempontból ugyanis előnyös, ha nem létesül törpe telep, — s ezt célozzuk — hanem az újonnan felállítandó te­lep szükséglete, amennyiben lehetséges, a meg­lévő telepekből elégíttessék ki. Ez érdekük a meglévő telepeknek is, ennélfogva logikus, hogy ezt a módosítást a törvényjavaslatba fel­vegyük. Bátorkodom ugyancsak a következő indít­ványomat is előterjeszteni: A 3. bekezdés 2. mondata töröltessék és e helyett a következő mondat iktattassék a be­kezdés végére (olvassa): «Amennyiben a fo­gyasztóterületét átruházó engedélyes valamely törvényhatóság, megyei város, vagy község, a kereskedelemügyi iminiszter az átruházást ver­senytárgyalás tartásához kötheti.» T. Ház! Az a gondolat, hogy amennyiben közület kívánja fogyasztóterületének egy^ ré­szét más^ engedélyesre átruházni, ez általában versenytárgyaláshoz köttessék, helyes,^ de a versenytárgyalás minden esetre szóló köte­lező előírása túlságos megkötést jelentene az illető közületre, városra vagy községre, mert adott esetben előfordulhat az a helyzet, hogy talán csak egyetlenegy szomszédos engedé­lyes jöhet tekintetbe az átcsatolás szempont­jából. •. Itt versenytárgyalás tartásától jobb eredményt nem/ várhatunk ^s így az üres for­masággá válnék, mert más pályázó, amely jelentkezhetnék, nincs a szomszédságban az energiaszolgáltatás szempontjából. Két-három szomszédos engedélyes esetében is inkább zárt­körű versenytárgyalás látszik helyénvalónak, mert csak azokat szólíthatja fel a város vagy község, akik az energiaszolgáltatás szempont­jából számbajöhetnek. Ha nagyobb, önállóan is ellátható terület elcsatolásáról van szó, annak odaítélése tulajdonképpen újabb enge­délyezési eljárás, amelyet a törvényjavaslat II. fejezete szabályoz. Az előadottaknál fogva helyesebbnek látszik tehát, ha a 47. §-han fog­lalt rendelkezéshez hasonlóan itt is csak a ver­senytárgyalás lehetőségét mondjuk ki. Harmadik indítványom, amelyet ugyan­csak ehhez a szakaszhoz vagyok bátor előter­jeszteni, a következő: Üj bekezdésként a következő mondatot KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXXII. ése 1930 november 27-én, csütörtökön. 97 méltóztassék a harmadik és negyedik bekezdés közé új negyedik bekezdésnek beiktatni (ol­vassa): «Saját használatú villamosművek tu­lajdonosai vagy fenntartói megállapodhatnak abban», (Gaal Gaston: Finom kis törvény­hozási munka ez!) «hogy energiatelepeik gazdaságos működésének előmozdítása érde­kében azok között állandó kapcsolatot létesí­tenek.» (Gaal Gaston: Ilyet még nem pipált Európa! Az egész bizottsági munkát felborí­tani az előadói székből! Ilyet életemben soha nem láttam!) Az engedélyes kizárólagossági jogát csor­bítja ugyan, de kárt nem okoz senkinek, ha két saját használatú telep között az együtt­működés lehetőségét kimondjuk. Kérem a t. Házat, hogy ezt a három in­dítványomat elfogadni méltóztassék. (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. — Gaal Gaston: En ezt a komédiát nem hallgatom!) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Nincs senki feliratkozva. Elnök: Kíván valaki szólni? (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. — Kabók Lajos: Nem érde­mes itt szólni! Ki kell mondani az előadói ön­kényeskedést! — Rothenstein Mór: Ez nem volt a bizottság előtt! — Söpkéz Sándor: Ez nem volt! Ezek nem bizottsági megállapodások! — Wolff Károly: Nem lehet így törvényhozói munkát csinálni! — Rothenstein Mór: Ami sok, az mégis csak sok! — Br. Podmaniczky Endre: Igaza van Móricnak most az egyszer!) Kérdem az igen fc előadó urat, mielőtt a kérdést szavazásra feltenném, (Rothenstein Mór: Ne is szavaztasson!) hogy a most előadott indítványnak volt-e bizottsági tárgyalása, igen, vagy nem? Görgey István előadó: Volt. Letárgyaltuk! (Nagy zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. — Ka­bók Lajos: Nincs három képviselő a teremben, aki tudná, miről van szó! — Folytonos zaj.) Elnök: Csendet kérek! A 42. §-nál az^ eredeti szöveggel szemben áll az előadó úr indítványa. Ugyancsak ehhez a szakaszhoz kétrendbeli pótlást indítványozott az előadó úr. Először az eredeti szöveggel •szembeállítom az előadó úr indítványát, azután fogom a pótlásokra vonatkozó indítványokat szavazásra feltenni. Méltóztatnak ehhez hozzá­járulni? (Igen! Nem! — Nagy zaj. — Rothen­stein Mór: Tessék szavaztatni!) Azok, akik hozzájárulnak, (Söpkéz Sándor: Mihez járu­lunk hozzá!) méltóztassanak felállni. (Megtör­ténik. — Zaj. — Fábián Béla: Kisebbség! Ellen­próbát kérünk!) Akik nem járulnak hozzá, mél­tóztassanak felállani! (Megtörténik.) Kisebb­ség. (Fábián Béla: Számoljuk meg, kérem! — Br. Podmaniczky Endre: Szemmel látható! — Fábián Béla: Nem szemmel látható! — Br. Podmaniczky Endre: Mással nem lehet, csak szemmel! — Rothenstein Mór: Szemmellátható, amit maguk itt művelnek! — Folytonos nagy zaj.) Csendet kérek! Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e az eredeti szöveget, szemben az előadó úr indítványával, elfogadni, igen, vagy nem? (Nem! — Kabók Lajos: Ezek után felesleges a -bizottsági tárgya­lás! — Gaal Gaston: Teljesen felesleges! Ez ko­média! Ez nem törvényhozási munka, ez ko­média!) A Ház az előadó úr indítványát fo­gadta el, az eredeti szöveget elvetette. (Gaal Gaston: Ez komédia! — Kabók Lajos: Az egész bizottsági munka nem ér így semmit. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Következik az előadó úr által indítványo­]3

Next

/
Thumbnails
Contents