Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-438

410 Az országgyűlés képviselőházának lehet a Vitézi Eendnek tagja, mert a feleségének fölmenoi között zsidók voltak s a rendnek nem lőhet tagja, akinek zsidó a felesége. A legvitézebb magyar tábornok, a legutóbbi évtizedekben báró Fejérváry Géza volt, aki császári és királyi kamarás volt és a Mária Terézia rend lovagja. Mindez lehetett és felépíthette, megalkothatta azt a magyar honvédséget, amelytől mi annyit várunk, lehetett minden, de a Vitézi Rendnek tagja ma nem lehetne. Nem tudom, a honfoglaló hét vezér közül melyiknek volt az anyja, melyiknek volt a felesége kazár asszony. Állítólag Emese is kazár törzsből származott. Mindezek lehettek vitézek, akik elfoglalták a hont, de a Vitézi Rend tagjai közé nem avattattak volna. Nem méltóztatnak elgondolni, hogy ebben van valami furcsaság, ami a mi levegőnkbe nem illik bele, valami ismeretlen, múlt századbeli pézsmaillatot érzünk, ami nem idevaló. (Mozgás és zaj.) Még kevésbbé fér bele a mi lelkületünkbe, a mi felfogásunkba az a feltevés, amit az igen t. honvédelmi miniszter úr Kecskeméten nyilvánított, hogy valaki lehetett a legvitézebb a háborúban, ha zsidó volt, azért a zsidó nem magyar. Ezzel én nem vitatkozóim, csak egyszerűen a honvédelmi miniszterrel és tábornokkal szembeállítom Gömböst, a kapitányt és a képviselőt, aki azt hiszem, emlékezni fog rá, hogy amikor a nagyváradi atrocitások voltak, amikor az oláhok nem különböztettek zsidók és magyarok közt és pusztították, rabolták őket, akkor képviselőtársam azt a kijelentést tette, hogy ő pedig a megszállott területeken zsidót és magyart egynek tekint. Ugyebár így volt (Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: így!) és ezt fenntartja most is? (Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Ügy van!) Akkor méltóztassék nekem, megmagyarázni miniszter és tábornoik úr: ön tehát azt véli, hogy amíg Nagyváradon van a zsidó, addig magyar és ha mi Nagyváradot visszafoglaltuk volna, akkor megszűnt volna magyarnak lenni, mert a mi államunk kötelékébe tartozik? Ha tehát magyarinak akarja magát tudni és érezni, akkor kívánatos, hogy mi Nagyváradot ne vegyük vissza? Méltóztatik ebből megállapítani, hogy a kapitány és képviselő minő ellentétbe kerül a tábornok és miniszter felfogásával. (Jánossy Gábor: Majd kiegyezik önmagával!) Azt hiszi, mélyen t. képviselőtársam, hogy ezzel megszüntette azt az ellentétet, amely a korábbi és a kecskeméti felfogása között van, amely ellentétből nagyon jól tudom, hogy képviselőtársam a ikét kontroverz álláspont közül melyikre he lyezkedik? Ez még hagyján, de a miniszterelnök úr mindezeket még* tetőzte. A miniszterelnök úr felfogásából tudniillik kicsendült egy lelki igazoltsága annak, hogy a zsidó elleni antipátia érthető a zsidóságnak a kommün alatti magatartása miatt. (Jánossy Gábor: Bizonyos rétegeinek!) Azt mondotta: de a hazafias zsidó réteg elégtételre tarthat számot." Ebből magyarul mit kell kiolvasni? A nagy zsidó tömeg hazafias szempontból nem megbízható, de van egy felső, hazafias rétege, amelynek megadom az elégtételt. Ez ennek az értelme. (Felkiáltások a jobboldalon: Fordítva!) És amikor a miniszterelnök így akarta megoldani a problémát, körülbelül azt a szerepet vitte, mint a remete szelídített medvéje, amely a legyet akarta a remetéről elhessegetni. Követ vett, agyoncsapta a legyet, de szétloccsantotta a remete velejét is. Ezt a szellemet tehát nemcsak, hogy nem szaibad erősíteni, ezt a szellemet ki keil . ülése 1930 november 21-én, pénteken, nevelni a hadseregből, mert ez a szellem azt jelenti, hogy a hadsereg akaratlanul is politizáljon, már pedig a hadseregnek politikát űzni nem szabad. Ha e legmagasabb szempontokon túl ennek a törvényjavaslatnak szögéből nézem a dolgot, akkor azt látom, hogy ez a törvényjavaslat is utal arra, hogy a hadsereg egyúttal tisztviselőket neveljen a polgári szolgálat számára. Mi nem akarhatjuk, hogy ez a hadsereg olyan tisztviselőket neveljen és oly szellemben nevelje őket, amely ellentétben áll a polgári közszolgálat minden alapelvével. Egyébként csak helyeselni kell a javaslatnak azokat az intézkedéseit, amelyek az intelligens, tanultabb elemeket akarják a katonai szolgálat számára megnyerni (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) és ezeknek az elemeknek hat-, illetve tizenkétévi szolgálat után biztosítani akarja a polgári életben a polgári közszolgálatban való 'könnyebb elhelyezkedést. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Be ugyanakkor, amikor ezt helyeseljük, önmagától vetődik fel a kérdés: hiszi-e a miniszter úr, hogy azok a katonák egy ilyen törvényes ígéretben bizakodni fognak? Hiszen a katonák annyi törvényes ígéretben csalódtak már, miért bízzanak abban, hogy inkább fogják ezt az ígéretet beváltani, mint annyi más szent ígéretet, amelyet nekik tettek? Vájjon betartották az ígéreteket a vitézségi éremtulajdonosokkal szemben? Betartották a rokkantakkal szemben? Az elfolyt vért époly kevéssé valorizálták, mint ahogyan nem valorizálták a hazának hadikölcsön alakjában vagyonban hozott áldozatokat s annyi véroseppért még annyit sie tud egy rokkant elérni, hogy egy könny csepp jét szárítsák fel. T. Ház! Egyes magasrangú katonákra megteremtette a gyakorlat a nyugdíjpótló intézményt. Ott vannak a különböző t traf i-k ok, a különböző engedélyek. Nem méltóztatik gondolni, t. Ház, hogy amikor ilyen beneficiumokról van szó, akkor elsősorban azokat a megrokkant nyomorultakat kellene ezekben részeltetni, (Ügy van! Úgy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) akik erre százszorosan rászolgáltak, akikből nem szabad kiölni az életnek a reménységét és akikben nem szabad felkelteni a kétségbeesést, hogy ők mindent áldoztak a honért, a hon pedig nem áldoz érettük semmit? iúgy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Zaj a jobboldalon és a középen.) Ne mondják azt, hogy nem volt erre pénz s ne hivatkozzanak Trianonra. Ha Trianonból ki akarunk evickélni, ha Trianonból ki akarjuk magunkat verekedni, akkor ezt nem trianoni szellemmel érjük el. Ne intézzük sorsunkat örökösen a trianoni nyomorúságra való hivatkozással. Tíz esztendőn keresztül folyt itt egy gazdálkodás, amely a pazarló, prédáló embernek a gazdálkodása volt. Ahogy a pazarló ember minden luxuskiadásra szórja a pénzt, de az apró, kis becsületbeli tartozásokról könnyen megfeledkezik, így tett az állam is a megrokkantakkal szemben. Mindenre telt pénz, és a megrokkantaknak olyan nyomorúságos ellátást biztosítottunk, hogy pirulnunk kell miatta. (Patacsi Dénes: így beszélnek most, a választás előtt! — Rassay Károly: önnek nem ez a programmja? — Pataesi Dénes: Dehogynem! — Rassay Károly: Akkor micsoda beszéd ez? — Zaj — Patacsi Dénes: Amikor maga itthon volt, én künn voltam a harctéren. — Zaj. — Elnök csenget.) T. Ház! Tudjuk, én legalább tudom azt, hogy ebben a vonatkozásban a honvédelmi miniszter úr nem gondolkozhatik és nem érezhet