Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.
Ülésnapok - 1927-436
Az országgyűlés képviselőházának 4.36. a kis csonka ország erején felül is előharcosa a mezőgazdasági kultúrának ós ezek a szégyenteljes belvizek eltűntek. Más az, hogy miként lehetett volna a terven változtatni, de ne kritizáljuk azt a műszaki vezetőséget, amely előtt ott volt a kész terv, amely megkapta azt a parancsot, azt a feladatot, hop-y hajtsa végre ezt ia munkát. Ezt a munkát a tervek szerint végrehajtották. Ott volt a hiba, hogy az érdekeltség türelmetlenségét nem csendesítették le illetékes körök azzal, hogy azt mondták volna nekik: hagyjuk el a programúiba vett lecsapolások egy jórészét majd jobb időre, hagyjunk bizonyos területeket egyelőre víz alatt, különösen akkor, ha azok víztelenítve nem hoznának több jövedelmet, mint most vizesen. Itt az én szerény nézetem is az, hogy azok után a súlyos számbeli adatok után, amelyeket Váry Albert t. képviselőtársam felhozott, nem marad más, mint az állam segítsége. Nem szokatlan ez, hiszen ez a gondolat ebben a törvényjavaslatban is le van fektetve, ezt a törvényjavaslatot is megrögzíti, mert ott, ahol az a szik nem !hoz majdnem semmiféle jövedelmet, de különösen nem 3 pengő 5 fillérnyi jövedelmet, amely a társulati osztályozás után vízszabályozási járulékként arra a terméketlen földre jut, ott a tulajdonos eladósodik, s úgyis az állam Ölébe hull a föld, mert adóba fogja elvinni a végrehajtó. Nem bölcsebb-e hónuk alá nyúlni azoknak a birtokosoknak, a'kik önhibájukon kívül képtelenek ezt a rettenetes megterhéltetést viselni, és vagy kamatmentesen, ahogy ennek a törvényjavaslatnak a 3. §-a is lehetővé teszi, vagy pedig egyelőre államsegéllyel, mentesíteni egy bizonyos időre, vagy talán örökre azoknak a területeknek tulajdonosait, akik máskép, mint ezzel a segítséggel a jövőben élni nem tudnának. (Ügy van! jobbfelől.) En tehát úgy is, mint a terület ismerője, úgy is, mint aki tisztában vagyok azon a vidéken a gazdasági lehetőségekkel, hozzájárulok azokhoz a kívánságokhoz, amelyeket a kerület képviselője, Váry képviselő úr előadott, nemcsupán saját választói, hanem az egész vidék érdekében is. Az hiszem, a téma ki van merítve, s időm is kezd lejárni. Még csak egy általános rövid következtetést óhajtok az elmondottakból levonni, mégpedig azt, hogy ez a javaslat csak akkor lesz komoly, ha tudjuk, hogy ezek a munkálatok minél hamarabb elkezdődnek. A lehető legnagyobb könnyelműség és pénzkidobás volna e munkálatok elodázása és antiszociális érzés kell, hogy diktálja azt a felfogást, hogy ezek a vizimunkálatok elhalasztassanak. Ha ezek a vizimunkálatok nem vitetnek keresztül, egészen bizonyos, hogy, mint a törvényjavaslat mondja, évente kilencmillió pengő kárt okozunk. Ha nem vitetnek keresztül, akkor ezeket a földmunkástömegeket nekünk bármely úton, bármely forrásból segélyeznünk kell akként, hogy szükségmunkákat állítunk rendelkezésükre. Nem okosabb-e, nem bölcsebb-e, nem takarékosabb-e az, ha azt mondjuk, hogy igenis a törvényhozás komoly munkát végez? Ez a törvényjavaslat nem azért került ide a törvényhozás színe elé, hogy ad graecas Calenílas, majd ha jobb idők (lesznek, fogjuk megcsinálni, nem azért került ide, hogy elm ondhasisuk odakint választóinknak és az éhező földmunkás tömegeknek, hogy: «Pénzünk ugyan nincs, de megszavaztuk, hogy lássátok, hogy szívünk van; ebből ugyan nem laktok jól és nem tudjátok gyermekeiteket ruházni, mert ennek magja nincs, mi azonban megszavazülése 1980 november 19-én, szerdán. 353 tuk», hanem azért került ide, hogy mindjárt kézzelfogható eredményei legyenek. Ennélfogva álljon ez a törvényhozás teljes komolysággal a földmívelésügyi miniszter úr háta mögé és szálljon szembe esetleg olyan pénzügyminiszteri felfogással, amely ezt a komoly helyzetet belátni nem tudja. Abban a reménybea, hogy ezzel a felfogásommal nem maradok egyedül és hogy e szavaknak komolyságát sok •• képviselőtársam és remélhetőleg a földmívelésügyi miniszter úr is átérzi, melegen t üdvözlöm ezt a törvényjavaslatot és r általánosságban a részletes tárgyalás alapjaiul, elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps jobbfelől és a középen.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Héjj Imre jegyző: Szabó István! Szabó István: T. Ház! Miután félkettőkor a t. Ház^ az interpellációk meghallgatására kíván áttérni, tisztelettel kérem, méltóztassék megengedni, hogy beszédemet a legközelebbi ülésen mondhassam el. (Helyeslés.) Einök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház a beszéd elhalasztásához hozzá, járul. Minthogy a napirend tárgyalására szánt idő^ utolsó félórájában az interpellációkra kell áttérnünk, a vitát megszakítom s előterjesztést teszek legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom a t. Háznak, hogy legközelebbi ülésünket holnap, csütörtökön délelőtt 10 órakor tartsuk s annak napirendjére tűzessék ki a ma tárgyalt törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása, valamint a mai napirendünk második és harmadik pontjaként szereplő törvén y java slatek tárgyalása. Méltóztatnak e javaslatomat elfogadni? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Most pedig áttérünk az interpellációkra. Fitz Arthur képviselő úr kíván bejelentést tenni. Fitz Arthur: T. Ház! Mivel bejegyzett interpellációmmal kapcsolatban a földmívelésügyi miniszter úr akként nyilatkozott, hogy a kérdéses ügyben helyszíni szemlét kíván tartani s csak a jövő héten volna abban a helyzetben, hogy interpellációmra érdemleges választ adjon, tisztelettel kérem a t. Házat, méltóztassék hozzájárulni ahhoz* hogy interpellációmat a legközelebbi szerdai interpellációs napon mondhassam el. Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház a halasztást megadja. Következik Kéthly Anna képviselőtársunk interpellációja. (Felkiáltások: Nincs itt!) Képviselőtársunk nincs jelen, interpellációja töröltetik. Következik Gál Jenő képviselőtársunk Interpellációja. (Felkiáltások: Nincsjtt!) A képviselő úr nincs jelen, interpellációja töröltetik. Következik Keisohl Richárd képviselő úr interpellációja. (Felkiáltások: Nincs itt!) A képviselő úr nincs jelen, interpellációja törő 1 tetik. Következik Szabó Iván képviselő úr első interpellációja. (Felkiáltások: Nincs itt!) A képviselő úr nincs jelen, interpellációja törölgetikKövetkezik Szabó Iván képviselő úr második interpellációja. Mivel a képviselő úr nincs itt, interpellációja töröltetik. Következik Szabó Iván képviselő úr bar madik interpellációja. Mivel a képviselő úr nincs itt, ez az interpellációja is töröltetik.