Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-436

344 Az országgyűlés képviselőházának kS6. ülése 1930 november 19-én, szerdán. dig vitás kérdés, vájjon ezeket a vadszikeket, szikes legelőket egyáltalán miféle módszerrel tudjuk termővé tenni és vájjon megéri-e majd az elért eredmény a ráfordított költségei. Egyelőre még kísérletezni kell. Sigmond tanár úr mondja, hogy kénsavat, aluminium és vasszulfátot tartalmazó anyagot kénnel és gipszszel kell a szikeshez keverni és így lehet ai szikest termővé tenni, tehát kémiai javítással. Az öntözésen felül tehát még kémiai javítások is alkalmazandók. Ez a kémiai javítás Sigmond tanár úr szerint belekerül holdanként 150—300 pengőbe. De mi történjék Kolontó és Kurjantó s egyéb nádasok körülbelül 40—50.000 holdat kitevő területével. Hogyan lehet ezeket a nádasokat termővé tenni? Egyes gazdatársaim, így Halász Móric képviselőtársam is megkísérelték ezt. Holdanként 120 pengőt kellett befektetni, hogy a zsombékot kivágassák, de ezzel a terület korántsem vált termővé, hiszen csak egyszerűen elvitték onnan azokat a nagy, hatalmas zsombék-gyökereket, de az a föld, amely ott maradt, kiegyenlítetlen terméketlen, nyers terület, és ezidőszerint egyáltalán nem termőföld. Amikor tehát ilyen munkálatokhoz kezdünk, meg kell fontolnunk a lecsapolásnál ' nemcsak azt, hogy a vizet csatornába tereljük, de azt is, hogy a vizet meg tudjuk tartani. Meg kell gondolnunk, hogy elbírja-e a terület úgy a levezetési, mint az öntözési költségeket^ s különösen és legfőképpen agrogeológus nélkül hozzá sem szabad nyúlni, mert előre tudni kell azt, hogyha elviszem a vizet, mi marad ott. Ez nagyon fontos körülmény, mert e pillanatban például a Dunavölgyön az a helyzet, hogy az ártéri járulékok nagysága után ítélve, a hatóságok egyszerűen úgy tesznek, mintha az a föld nyomban termőfölddé^ változott volna, mert hiszen az összes költségeket, mármost a tőketörlesztés és a kamatok összegével együtt próbálják az illetékeseken behajtani. Igenis tehát ilyen esetben előre kell gondoskodni megfelelő geológusokról, akik már előre elkészítik a tervet is, hogyha a víz elmegy, mi lesz majd íizon a területen, hogyan lesz a vak-szikből pompás legelő vagy szántó? (Br. Podmaniczky Endre közbeszól) Sehogy se. mondja Podmaniczky t. képviselőtársam és teljesen igaza van. Nem tudjuk mi lesz belőlük s bizony egyes gazdák Izsák és Fülöpszállás táján kétségbeesive nézik, hogy elment; a víz nádasaikról s most nem tudják mit kezdjenek velük, most nincs 100—120 pengőjük holdanként az átalakításra. Ott ; van az óriási nádas zsombékos terület, most már törpe nádas, nem is nádas, csak zsombék és nem tudják, mit kezdjenek vele. Azt állítják, hogyha kiveszik a zsombékot, egyes helyeken ez a föld csapóföld, olyan, amelynek nagyon kevés a termő rétege, utána sziklakeménységű réteg következik, amelyen nem megy át sem esővíz, sem semmiféle vegetáció nem él meg rajta, úgyhogy reménytelen vállalkozásnak látszik nekikezdeni a földmívelő gazdálkodásnak egy ilyen nagyobb nádasterület kiirtása révén. Ezek azok a tragédiák, amelyeket egy törvény előre nem láthat. Minthogy azonban most a kezünkben van a törvény és kezünkben van a tapasztalat, amelyet ilyen vízszabályozási munkálatok útján szereztünk, igenis kötelességem, hogy éppen azon szenvedő és azon tanulság alatt súlyosan szenvedő polgárság részéről kifejezést adjak annak a véleményemnek, hogy vigyázzunk azokkal a vízmunkálatokkal, gondoljuk végig mind, hogyan lehetséges azt megvalósítani és különösen mik annak a gazdasági és pénzügyi következményei? A törvényjavaslat azt mondja, hogy a hatóság az engedélyező határozatban az egyes ingatlanokat megjelöli s részletesen megállapítja a munkálatban érdekeltek körét. Erre elmondom én a mi szomorú esetünket, ismét tanulságképpen. (Halljuk! Halljuk!) Abban a nagy Duna völgyi Lecsapoló és öntöző Társulat ártéri területében vannak először olvan területek, amelyek bevétettek az ártérterületbe, melyeknek nem volt rá szükségük, mert sohasem álltak víz alatt. Vannak tehát ilyen területek. Vannak olyan területek is, amelyeken víz volt. Elvitte a vizet, de nem változott a terület, tehát tulajdonképpen helytelen volt belevenni, mert például a vaksziken ami víz volt, ha elment, — akár rajta van azon a vaksziken, akár nincs, egyre megy — abból termőföld nem lesz. (F. Szabó Géza: Vitás!) Itt még egyáltalán vitás a tudomány mai állása szerint is, hogy lehejtce belőle termőföld. Vannak területek, amelyeken víz volt. Nem vitte el a vizet. Csak Dömsöd alatt van valami 6—900 hold katasztrális terület, változatlanul ott áll ia víz rajta. Messze van tudniillik a nagycsatorna, egy országút választja el a három kilométernyi távolságú csatornát. Igen, erre a válasz az, hogy az érdekeltség saját költségén bevezethet egy mellékcsatornát. De hol van a pénz ahhoz, hogy itt két-három kilométer hosszú mellékcsatornát építhessen az érdekeltség? A helyzet ma az, hogy ott van egy egész csomó kisgazda, aki a nélkül, hogy bármi remélhető haszna volna a csatornából, — mert a vizet nem vitte el a csatorna — ugyanazt az ártéri járulékot fizeti, mint a többiek. Vannak viszont területek, amelyek víz alatt voltak, a csatorna elvitte a vizet, de a föld rosszabbá vált átmenetileg. Hangsúlyozom, hogy átmenetileg, mert bízom benne, hogy a tudomány segíteni fog rajtunk és a szikes legelőből, a nádas és zsombékos területekből termőföldet tud majd varázsolni. Átmenetileg azonban az a helyzet, hogy például Tass, Kunszentmiklós, Dömsöd, Fülöpszállás, Izsák határában közlegelők voltak, amelyek az, állattenyésztés kérdésében fontos szerepet játszottak, mert a gazdák teheneiket kihajtván a közlegelőre, ilyen módon mint tehéntartó gazdák ennek a közlegelőnek valami hasznát látták. Hasznát látták pedig a következő módon. Mikor víz volt a legelőkön, — a legelők egyik része mindig olyan terület volt, hogy nem volt rajta víz, tehát tavasszal ;a nem vizes részre hajtották a jószágaikat, később pedig, mikor a víz lassan elpárolgott, úgy június táján, a tehenek a másik részre mentek, úgyhogy egész évben volt legelőjük. Most mi a helyzet? Most mindezek a közlegelő területek egyrésze szikár, kopár síksággá változtak; ma már márciusban nincs rajtuk víz és már áprilisban és májusban nem talál rajtuk a marha megfelelő legeinivalót. A helyzet tehát az, hogy egyes községeknek egész állattenyésztése veszélyben forog, mert közlegelők szűnnek meg és vesztik ©1 legelő jellegüket a lecsapolás következtében. Igaz, hogy — amint mondottam — ez csak átmeneti állapot, mert majd ha öntözni fognak, megint lesz ezekből a területekből legelő; de mi lesz addig ezekkel a tehéntartó gazdákkal, akik változatlanul fizetik — majd ki fogom mutatni, hogy milyen mértékben — a hozzájárulást? De nemcsak ilyen területek vannak. Van-