Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-436

340 Az országgyűlés képviselőházának 4-36, ülése 1930 november 19-én, szerdán. kötelességeinknek, ha nem abban főne afeiünk. hogy azt az óriási igényt, azt a sok kérelmet, amellyel hozzánk fordulnak, lelkiismeretes buzgósággal el tudjuk intézni. Mert hiszen az előbb is megfigyeltem itt — nem akarok neveket említeni — két képviselő barátomat, akiknek helye egymás mellett van és láttam, íhogy úgy örültek egymásnak, hogy találkoztak, (Reischl Richárd: Régen találkoztak!) úgy örültek, hogy összesúgva tárgyalhattak. Egy epizód jut az eszembe, t Képviselőház, méltóztassék megengedni, hogy ne hallgassam el. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) A boldog, háború előtti időkről szól, hogy melyik vármegyében, azt nem árulom el. (Esztergályos János: Miért volt az a háború boldog? — Felkiáltások a jobboldalon: A háború előtti boldog időkről beszélt!) A háború előtt való boldog időkről beszélek (Esztergályos János: TTgy igen! — Eri Márton: A jelzőt nem jó helyre illesztette!) Elismerem, hogy a képviselő úr a világ legjobb stilisztája, nagyon Örvendek tehát, hogy ki méltóztatott igazítani; boldog vagyok, mert én nem restellek tanulni. (Esztergályos János: Legyen szerencsém!) Nem lesz! Sem ebben, sem másban! (Br. Podmaniezlcy Endre: Ne féljen attól semmit, hogy szerencséje lesz! — Esztergályos János: Alighanem pártvacsora volt az este!) De nem a pécsi piacon! (Derültség a jobboldalon. - Esztergályos János: Oda eljöhetett volna!) Olyan helyre nem mehetek! Ahol olyan illetlenségek történnek, oda én nem megyek. (Zaj. — Elnök csenget.) Mondom tehát, egy háború előtti epizódot akarok megrajzolni. Történt pedig, hogy egyik vármegyében megüresedett az egyik árvaszéki jegyzői állás. Két árvaszéki jegyzői állás volt abban a vármegyében, és már itt meg kell jegyeznem, hogy közös szobája volt a két jegyzőnek, ahol szembenállt a két íróasztal, ha tehát az aktából feltekintett az egyik, okvetlenül gyönyörködnie kellett a másiknak arcában. Amikor ez a megüresedett r második jegyzői állás választás útján betöltésre került, természetes dolog, hogy ősi magyar szokás szerint utána áldomás és lakoma következett. A vármegye egyik kedves humoristája ott a banketten, a • közebéden szerzett tudomást arról, hogy a két új kolléga véletlenül még nem ismeri egymást. Felsóhajtott: «Urak, az Istenért, azonnal mut ássátok be őket egymásnak, mert ha most nem találkoznak, soha többé ebben az életben nem látják egymást.» (Derültség.) Talán ez indokolja azt is, hogy a nagy elfoglaltságú képviselők, amikor egymás mellett ülnek, örülnek, hogy találkoztak, mert megtörténhetik, hogy soha többé nem találkoznak. T. Képviselőház! Térjünk a tárgyra, mert én igazán átgondoltam, amit mondandó vagyok és Kuna P. András képviselőtársam előtt mint vízjogi szakértő szeretnék tekintélyt szerezni.. (Derültség.) Ö neki ez feltétlenül imponál. (Reischl Richárd: ö neki szakja a bor! — Szabó Sándor: A hegyközségi törvénynél kell ezt mondani!) Mint az újabb időben minden törvényjavaslatot, Önkénytelenül ezt is elsősorban abból a szempontból vizsgálja az ember, vájjon új munkaalkalmakat jelent-e és abban a nehéz gazdasági válságban, amelyben most vagyunk, tartalmaz-e vájjon valami reménysugarat. Mind a két szempontból megelégedéssel szemlélhetjük ezt a javaslatot, mert új munkaalkalmakat is jelent és a mellett, hogy főleg a többtermelés területi előfeltételeit kívánja megsegíteni, a gazdasági javulást is célozza. Vizsgáljuk már most meg^ azokat az ^eszközüket, amelyekkel ezt a kettős célkitűzést kívánja elérni. Az eszközök elsősorban anyagiak, másodsorban pedig közigazgatásiak, praktikus és az életből vett közigazgatási fejlesztési eszközök. Amint a törvényjavaslat 1. §-a mondja (olvassa): «Az állami kezelés alatt nem álló folyók, patakok és egyéb vízfolyások kártételeinek elhárítását célzó és közérdekből is szükséges szabályozási, partvédelmi és másnemű vízimunkálatok foganatosítását az állam az érdekeltek részére állami kölcsönök folyósítása vagy kivételesen segélyek nyújtása útján támogatja.» Ez nagyon helyes, nagyon bölcs és nagyon indokolt, mert jól tudjuk, hogy az egyes érdekeltek azokat a költségeket, amelyek ilyen vízimunkálatok létesítésére szükségeseik, önerejükből egyáltalában nem képesek fedezni (Reischl Richárd: Ügy van!) és akkor, amikor az állam ezeknek a költségeknek 50%-áig — legvégső határig — kamatmentes vagy kamatos törlesztéses kölcsönt vagy segélyt helyez kilátásba, az én szerény véleményem szerint elment az áldozatkészség legvégső határáig és nagyon helyesen cselekedett. Szerintem ez sem elég. Az eredeti törvényjavaslatban tíz évi törlesztéses kölcsönről volt szó; az együttes bizottság t

elhatározása értelmében nagyon helyesen a tíz éves törlesztéses kölcsön húsz évesre tolatott ki. Azt hiszem, még így is nagyon problematikus, nagyon kérdéses, hogy vájjon a költségszükséglet másik felét képesek lesznek-e az érdekelt földbirtokosok sajátjukból fedezni, mert bevallom, az,t tartanám ideálisnak, ha az államkincstár olyan anyagi helyzetben volna, hogy ezeket a költségeket a maguk egészében előlegezni tudná, ezeket a költségeket tisztán és kizárólag az érdekeltek megterhelése nélkül fedezné, és az érdekelt gazdák csak & többtermelésből, a többjövedeiemből fizetnék vissza. Ez volna az ideális; sajnos, erre ebben az időben kilátásunk nincsen. Közigazgatási szemmel vizsg'álva a javaslatot, meg kell állapítanom, hogy az életnek, az élet kívánságainak megfelelő okos és helyes rendelkezéseket, helyes újításokat tartalmaz. A vízjogról szóló 1883 : XXV. te. engedélyező hatóságként a törvényhatóságok első tisztviselőjét jelölte meg, felügyeleti hatóság gyanánt pedig az elsőfokú hatóságokat, vagyis a főszolgabírókat, rendezett tanácsú városokban a polgármestert, törvényhatósági jogú városban pedig a rendőrfőkapitányt. Ezért voltam bátor közbeszólni, amikor az előadó úr az indokolási rész egy passzusára hivatkozott, mondván, hogy ezt a fenntartási felügyeletei alispáni véghatározat alapján utalják a főszolgabírák hatáskörébe* Ez téves megállapítás, mert a fenntartási felügyeletet törvény alapján tartozik az elsőfokú hatóság gyakorolni. Hatósági szakértőként a kultúrmérnöki hivatalok teljesítenek igen értékes szolgálatot. Mivel pedig a vízjogi törvény annyira szövevényes, annyira bonyolódott, hogy oda igazán nagy gyakorlati készségre van szükség, de meg maga a törvény is feladatává teszi a hatóságnak, hogy a hatósági szakértőt mindenkor hallgassa meg, ezért sem az elsőfokú, vagy helyesebben kifejezve, sem az engedélyező, sem a felügyeleti hatóság soha egy lépést nem tehet — már csak nagy anyagi érdekeltségénél fogva sem — a nélkül, hogy a hatósági szakértőt, vagyis a kultúrmérnöki hivatalt meg ne hallgassa. Ebből nagy bürokratikus nehézség származik, az irat váltásoknak, a levélváltásoknak óriási nagy tömege, ami az eljárást rendkívül