Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-433

276 Az országgyűlés képviselőházának nyomorral és Ínséggel, amely annyira megfekszi ennek az országnak társadalmát és amit ez az intézkedés csak növelne. Éppen ebből a szempontból nem tartom célszerűnek a boletta árának felemelését. Mármost vannak, akik az iparcikkek árait akarják leszállítani. Éppen Griger t. képviselőtársam multheti interpellációjában hangsúlyozta, hogy a vámokat csökkentsék s ezáltal az iparcikkek árait csökkentsék. Ma ugyanis tagadhatatlanul olyan vámok vannak az egyes külföldi iparcikkeknél, amelyek folytán szinte lehetetlen, hogy a külföldi iparcikkek versenytársként lépjenek fel a belföldi áruval szemben. Ennek folytán a belföldi áruk közül nagyon sok szabadon garázdálkodik a fogyasztók rovására. Példákat is hozott fel az én t. képviselőtársam és a miniszter úr nem cáfolta meg azokat a példákat. Egy munkászubbonyra 80% vámot vetnek ki azért, hogy Guttmann nadrágjai jobban fogyjanak. Elnök: Képviselő úr, méltóztassék a tárgyra rátérni. (Malasits Géza: Igaza van! — Peidl Gyula: Azért nem szabad neki folytatni, mert igaza van.) Csik József? T. Ház! Ez lehetetlen helyzet. Általában megállapítható az, hogy az iparcikkek tekintetében bizonyos árcsökkentő hatást kell gyakorolni. Ha a kormány nem teszi ezt, akkor a mezőgazdasági válságot, amely ma van, egyáltalában nem fogja megoldani, még a boletta árának emelésével sem. Rendet kell teremteni a kartellek tekintetében és a trösztök frontján is. A kormánynak egyik sajtóorgánumából hozhatnék fel adatokat arra nézve, hogy milyen mérvű fizetéseket és tantiémeket élveznek az ^egyes részvénytársaságok és bankok igazgatósági tagjai. Nem akarok erre kitérni annál is inkább, mert ez szorosan nem tartozik a tárgyhoz, csak felhívom a figyelmet, ihogy etekintetben kell^ reformokat csinálni és ha itt reformokat csinálnak, akkor a mezőgazdasági válság is enyhülni fog, olcsóbbodás áll be, a kiadások kisebbedni fognak és akkor az adók leszállításáról is nagyobb mértékben lehet szó. De ehhez viszont hozzátartozik az, hogy tessék új összeférhet: lenségi törvényt alkotni. Ha megtudta csinálni Mussolini, hogy a részvénytársaságokban és igazgatóságokban nincs helye képviselőnek, akkor nekünk is meg kellene ezt tennünk és lehetetlenné kell tenni azt is, hogy magasabb miniszteri tisztviselők ne legyenek tíztizenöt részvénytársaságnak hivatalból igazgatósági tagjai. Elnök: Képviselő úr, nem az összeférhetlenségi törvényről tárgyalunk, méltóztassék tehát a márkázással foglalkozni. (Zaj.) Csendet kérek! Csik József : Ez a kérdés mélyen összetartozik a mezőgazdasági válsággal, mert ha ezeket az okokat meg nem szüntetik, ha az iparcikkek árait nem hozzák harmóniába, a mezőgazdasági termények áraival, ez a válság mindig meglesz és a válság nyomában meglesz a nyomor, amely ma ránehezedik az ország fogyasztó és termelő társadalmára egyaránt. Ezeket voltam bátor a szóban lévő törvényjavaslatra vonatkozólag a t. Háznak figyelmébe ajánlani.^ A törvényjavaslatot természetesen teljes mértékben helyeslem és azt általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Éljenzés balfelöl.) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Krisztián Imre! Krisztián Imre: Mélyen t. Képviselőház! 3. ülése 1930 november 12-én, szerdán. Ha az előttünk fekvő törvényjavaslatot és annak indokolását elolvassuk, igazán gondolkodás nélkül azt mondhatjuk, hogy az nemzetgazdasági szempontból szükséges és célravezető. Éppen ezen fontosságánál fogva szükséges, hogy a múlt tanulságai folytán és a jövő reményében boncolgassuk ezt a törvényjavaslatot és hogy ennek keretén belül törekedjünk megvalósítani a kor szellemének megfelelően azokat az irányelveket, amelyekkel a mostani nehéz gazdasági helyzetet megoldhatjuk és a jövő kivezető útját megtaláljuk. T. Ház! A világ közgazdasági helyzetének és célkitűzéseinek ismeretei arra tanítanak bennünket, hogy a nagy nemzetközi közgazdasági versenyben azok az államok állják meg helyüket, őrzik meg függetlenségüket és azok a népek boldogulnak, amelyek az önellátás fogalmát és gondolatát teljes mértékben meg tudják valósítani. A múlt hibáinak és más államoknak e téren bekövetkezett tanulságai alapján ez a törvényjavaslat megszüntetni törekszik azokat a hibákat, amelyek eddig a jobb érvényesülés lehetőségét korlátozták és megteremteni igyekszik a gazda boldogulását, hogy az rá ne fizessen terményeire, hanem verejtékes munkásságán túlmenŐleg jövedelmet is biztosítson maI gának. Ez a törvényjavaslat módot és lehetőséget nyújt a törvényhozás tagjainak arra, hogy elemezzék a múlt idevonatkozó ténykedéseit és körülnézzenek, hogy mik voltak azok, amik a mezőgazdát ebbeli törekvésében eddig korlátozták és melyek azok a módok, amelyek a boldogulás gondolatát elősegítik. En három szemponton keresztül látom e törvényjavaslat keretem belül megvalósíthatni mindazt, amit a törvényjavaslat célkitűzésnek vett és meg akar valósítani. Nevezetesen a földmívelési kultúra fokozottabb és általánosabb ismeretében, ennek nyomán a vidék földjének és az időjárásnak megfelelő egységes búzaféleség termelésében, a bel- és^ külföldi szempontból egységes beszerzés és értékesítés megszervezésében és az olcsó kamatozású kölcsönben. Ha azt elemezzük, hogy mezőgazdaságunknak ez a három tényezője kellőképen és kellő időbén érezteti-e jótékony hatását közgazdasági szempontból, akkor azt volnék bátor reá mondani, hogy nem. Ez a «nem» szócska nem akar vád lenni, hanem csak mód, eszköz, lehetőség, hogy ennek égisze alatt rámutathassunk arra, hogy mik azok, amik hátráltatják ezt. Legelsőnek említettem a kultúra, az agrikultúra tágabb értelemben való hirdetését. Ez a falvakban bizony nagyon hiányos és addig az ideig, amíg ezen a téren a szükséges ismeretek hiányoznak a falu népénél, nincs reményünk arra, hogy általánosan jobb búzaféleségeket termelhessünk, hogy márkázhassunk. Először ennek előfeltételeit kell megteremteni, hogy a falura is eljuthassanak ezek <a dolgok. Hiszen ha látjuk, hogy milyen anomáliák vannak ezen a téren, akkor igazolva van ez a feltevésem. Megkérdeztem több szakembert, hogy szerintük mik hátráltatják a márkázást vagy az egységes búzatermesztés lehetőségét. Ók azt mondják, hogy 400—500-féle az a búza, amit ezi dőszerint Magyarország területén termelnek, csak az utóbbi időkben szorult le 85—87-re ez a szám. Ezzel szemben azt látjuk, hogy Ötféle nemesített név égisze alatt, ellenőrzés alatt lévő búzafajta van forgalomban. Most méltóztassék elképzelni, hogy két-három évtizeddel korábban azt mondották a falu népének, hogy a nemzet közgazdasági érdeke azt parancsolja, hogy egységes nagyszemű, főképpen