Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-432

256 Az országgyűlés képviselőházának * szem, ha valaki megcáfolja! — Rassay Károly: Be kell bizonyítani.) Sándor Pál: Sajnos, nem áll módomban a bizonyítást folytatni, a házszabályok tiltják, (Mayer János földmívelésügyi miniszter: Meg adjuk a meghosszabbítást!) engedelmeskedem az elnök úrnak és zárom szavaimat. Csak anynyit mondok: méltóztassék szem előtt tartani, hogy kereskedelem nélkül egy ország nem tud boldogulni. Hivatalos apparátussal kereskedelmet szabályozni nem lehet és mindenütt, ahol a hivatalok belekontárkodnak, baj van. Engedjék a kereskedelmet szabadon működni, ne csináljanak ilyen törvényeket, amelyek nem életképesek s amelyek csak arra alkalmasak, hogy kompromittálják az egész országot; ne csináljanak olyan dolgokat, amelyek az országnak árthatnak. Eddig nem csináltak mást, mint ami az országnak ártott. (Élénk helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Váry Albert! Elnök: A képviselő úr nincs itt, jelentke zese töröltetik Következik

1

? Esztergályos János jegyző: Herczegh Béla! Herczegh Béla: T. Képviselőház! Sándor Pál igen t. képviselőtársam felszólalása elején elpanaszolta, hogy előtte tizenöt szónok édeskeveset beszélt magáról a márkázásról, habár a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat a márkázásról szól. T. képviselőtársam azután engedélyt kért arra, hogy ő is foglalkozhassak más kérdésekkel és ezzel a engedéllyel bőségesen élt is, mert hiszen foglalkozott ezzel a javaslattal egyáltalában össze nem függő kérdésekkel, foglalkozott a ikartellkérdésseL foglalkozott a hadikölcson kérdésével, foglalkozott a keresetiadóval és a szövetkezetekkel is. (Baracs Marcell: Foglalkozott önökkel! — Rassay Károly: örüljünk, hogy foglalkozik vele valaki!) A javaslat szakszerű fejtegetéseit tôle, mint az ország egyik legelső kereskedőjétől vártuk is, örömmel hiallgattuik. Most, amikor ehhez a javaslathoz én is felszólalok, magáról a márkázásról is óhajtok beszélni, s azután ezzel a javaslattal összefüggő néhány olyan mezőgazdasági kérdésről is, melyeket én a márkázás kérdésétől nem tudok elválasztani. T. Képviselőház! Ez a javaslat régi szükségességet elégít ki és ezt mindenki csak örömmel üdvözölheti. A jelenlegi súlyos agrárválság is azt igazolja, hogy a mezőgazdaság prosperitásának a termelés mellett az értékesítés is döntő tényezője. Mindig is így volt ez, de a régi monarchia nagy gazdasági egységében, amelyben mezőgazdasági terményeink biztos elhelyezést találtak, az értékesítés kérdése nagyobb gondot nem okozott. Csak ez teszi menthetővé és érthetővé is azokat a mulasztásokat, amelyek már a háború előtti időkben is mutatkoztak néhány mezőgazdasági termékünk értékesítésénél. Már a háborút megelőző években is intő példa lehetett előttünk a kis Dánia példája, amely vaj exportjával, s Hollandia példája, amely sajtikészítményeivel a háború előtt is elárasztotta az agrár Magyarországot. Hiszen emlékezhetünk arra, hogy a budapesti és vidéki üzleteknek is ismert cikke volt a márkázott dán vaj, s a hollandi sajt akkor, amikor országunknak kellett volna ugyanezen termékekben is exportlehetőségeket teremteni. Most, amikor a mezőgazdaság krízise világkrízissé szélesedett, amikor az autarchia, az önellátás gazdasági elve mellett az előbb kifejezetten ipari államokban is, még nagy 2. ülése 1930 november 11-én, kedden. áldoztok árán is, forszírozzák a mezőgazdálkodás terjeszkedését és minden lehetőt megkísérelnek a mindenütt súlyos válságban szenvedő mezőgazdaság jövedelmezőségének fokozására, most már valóban nálunk is elodázhatatlanná vált, hogy mezőgazdaságunk megsegítésénél a segítségnek ezzel a módjával is éljünk, amelyet e£ a javaslat megvalósítani kíván. Ne nézzük most már, hogy mit mulasztottunk eddig ezen a téren, ne nézzük azt, hogy a legnagyobb mezőgazdasági exportállamok, például az Eszakamerikai Unió és Kanada, legfőbb mezőgazdasági termékeiken túl még a szalmát is márkázzák már, hogy kereskedelmüknek az állam által is garantált megbízhatóságával biztos termelő piacokat szerezzenek. Ne nézzük azt, hogy a háború utáni évek alatt is tíz állam márkázta a tojást, ugyanannyi a vajat, hét a sajtot és hogy ma már márkázva kerülnek a világpiacra a gyümölcs, a burgonya, a baromfi és a zöldség is. Most már csak arra nézzünk, hogy a törvény szükséges és helyes f szándékai valóban a kitűzött célt szolgálhassák, vagyis hogy e törvénnyel a mezőgazdán, a mezei gazdálkodókon segítsünk^ s hogy azután meg legyenek a mezőgazdálkodás prosperitásának szükséges t kellékei, illetőleg előfeltételei is, amelyek nélkül e törvény jobbára csak jó szándék maradna, a reális következményeknek azonban el kellene maradniok. A hírlapokban már olvastam olyan aggodalmakat, hogy nem fog-e a márkázás egyes cégeknek kiváltságokat jelenteni és Sándor Pál igen t. képviselőtársam előttem tartott felszólalásában ugyanennek az aggodalomnak méltóztatott kifejezést adni. Amikor e javaslat indokolásában kifejezetten hangoztatja, hogy az állami ellenőrző-jegy használatának engedélyét kereskedő, iparos és mezőgazda egyformán elnyerheti, azt kell tartanom, hogjr áz ilyen aggodalmak alaptalanok. De szükséges is, hogy azok legyenek. Magam is azt tartom, hogy amikor a javaslat indokolásának statisztikai adatai is azt mutatják, hogy a külföld mennyire megbecsüli és megfizeti a márkázással ellenőrzött jó árut és amikor éppen az áru jóságát kívánják a márkázással világszerte biztosítani és a kivitelt az áru jó minőségének biztosításával óhajtják előmozdítani, akkor csak természetes az, hogy a ^ márkázásnál csakis az áru, illetőleg a termények és^ termékek minőségi szempontjai lehetnek mérvadók. A végrehajtási rendelkezés éknek kell biztosítani ok, hogy a termelő nehézség nélkül márkáztathassa a megfelelő minőségű árut és hogy a hazai tisztességes kereskedelem, amely oly sokat tehet a mezőgazdasági termékek külföldön való elhelyezése érdekében, e javaslat helyes szándékait valósítsa meg és hogy azokat valóiban meg is valósítsa. E törvény helyes alkalmazásától sokat lehet várni a mezőgazdaság minőségi termelése tekintetében is és ennél a kérdésnél vagyok bátor áttérni arra a mezőgazdasági szempontra, amely felfogásom szerint a márkázás! kérdéssel kapcsolatos. Immár kétségtelen, hogy az oly sokat (hangoztatott többtermelés egymagában nem segíthet a magyar mezőgazdán és hogy a többtermelés mellett ugyanannyi figyelmet kell fordítani a minőségi termelésre is. A magyar mezőgazda egyre többet termel, a magyar mezőgazdasági válság mégis egyre jobban fokozódik, mert hiszen -közben az egész világ termelése is mindig jobban és jobban nö-