Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.
Ülésnapok - 1927-431
Az országgyűlés képviselőházának UB1. az, arány, ha búzában fizetünk a summásnak, vagy pénzben fizetünk. Nem állítom, hogy a summás-munkásnak nincs igaza, de ezzel az áll szemben, hogy annak a summás-munkásnak, akinek 6 hónapra fizettünk ezelőtt 8 mázsa búzát, most 40 métírmázsa búzát kell kiadni, ha pénzben fizetünk. Ök arra hivatkoznak, hogy nem tudnak ruhát és kalapot venni. Igazuk van, de nekem is igazságom van itt és azt mondom, hogy minden termelőnek igazsága van ebben, mert ha valaki beállított 100 summást azelőtt és 'kiadott nekik 7 vágón búzát, most, amikor készpénzben fizet, tessék 40 vágón búzát kiadni a 100 summásnak. ; Hogy ez hogyan fog kiegyenlítődni, arra meg gondolni is képtelenség. Valószínűnek tartom, hogyha ezek a lehetetlen árak maradnak fenn az ipari termelés terén, akkor kiegyenlíthetetlen bajok támadnak munkaadók és a munkások között, amivel a kormányzatnak rendkívül «ok dolga lesz. Nálunk nem történhetik az, mint Kanadában, amire vonatkozóan, ha meg méltóztatik engedni, felolvasok szemelvényeiket egy kanadai farmer leveléből. Azt mondja (olvassa): «Hogy milyen olcsón és tömegben lehet termelni modern gépekkel, arra például felhozom, — báli* azt hiszem, hogy ezek az adatok odahaza is ismeretesek — hogy egy nap alatt egy vagy két nagy vetőgép, traktorral vontatva, 60—70 acret elvet, sőt nagyobb traktorral még többet is. Az úgynevezett kombiné, a mind jobban terjedő arató- és cséplőgépeik beállításával pedig az aratás és a cséplés költsésre egy csapásra a felére redukálódik. Pedig eddig sem lehetett párhuzamot vonni az otthoni és az itteni aratás között. Ha elgondolom, hogy tavaly előtt, amikor még magam is főkép gabonatermeléssel foglalkoztam, például egyedül, néey órán ként váltott négyesfogattal, egy kévekötőairatóval, egy aratási idényben 360 acret arattam le, amihez odahaza nálunk 36 nár arató szükséges.» Mi nem fejlődhetünk idáig, sem a munkásviszonyok tekintetében, sem szociális tekintetben, sem egyáltalában, mert hiszen ha nálunk ez megtörténnék, itt 'anarchia lenne. De ax a magyar gazda, aki egy személyben arató kell hogy legyen, aki 360 holdon, illetve acren termel, ahelyett, hogy egy aratógéppel egyedül vágja le ezt a 360 holdat, inkáhb öngyilkos lenne. Nálunk ez abszolúte lehetetlen dolog és itt látom bebizonyítva azt, amit Amerikából hazaiött embereim mondtak, akik éVekig nálam voltak a gazdaságban, kiment p k és akik amikor hazajöttek és hazahoztak 500 vagy 800 dollárt és megkérdeztem tőlük: Hogyan érezted magad és jól ment-e ott a sorod? — azt válaszolták: Kérem alássan, ha itthon annyit dolgoznék, mint Amerikáiban, itthon is keresnék annyit, (Ügy van! Ügy van! a jobb- ! oldalon.) de na itthon azt mondanák, hogy j ennyit, dolgozzak, akkor inkább hem^ranék a i Dunába. (Ügy van! Ügy van! a .jobboldalon.) Ez a különbség Amerika és mi közöttünk. Ezért én nem is tudom máskép elképzelni a helyzetet, mint ahogy méltóztattak ilyen körülmények után hallani. De még töbib megjegyzése is van a farmernek. Elmondja, hogy ott a földnek az ára nagyon olcsó, nem kell neki bért fizetnie és hasonló dolgok olcsóbbá teszik a búzatermelést, annak ellenére, hogy megtörténik, hogy minden harmadik esztendőben augusztusiban elfagy az egész vidék termése, mert ők szeptemberiben aratnak. Ha rágondolok, valóiban problematikus, hogy miképpen egyenlíthető ki nálunk ' az, hogy ebben a versenyben olyan intenzíven resztvegyunk és helytáljunk. Ez a törvényjavaslat szerintem ülése 1980 november 7-én, pénteken. 233 nagyon alkalmas arra, hogy előiskola legyen minden parancs, minden rendelkezés f nélkül, hogy a szorgalmas, élniakaró, törekvő gazda vagy kereskedő belekapcsolódjék minden ízével és erejével abba, hogy a magyar föld termésével belemenjünk ebbe az országos és világkonkurrenciába. (Elénk helyeslés a jobboldalon.— Halljuk! Halljuk!) Igen t. Képviselőház! Ezzel kapcsolatban méltóztassék megengedni, hogy néhány szót szóljak, mert bele kell kapcsolódnom nekem is a minduntalan felvetett kartellkérdésbe és kartelldolgokba. (Halljuk! Halljuk!) Az általam imént elmondott közgazdasági problémákhoz szorosan hozzákapcsolódik ez, mert hiszen elég hosszú időt éltem ahhoz, hogy ezt tapasztalhassam. Emlékszem, hogy 1892-ben, a legkritikusabb időben, mikor házasodtam, és volt egy kis eladó búzácskám, hogy összeszedhessem^ a szükséges pézt, megcsináltam a költségvetést és elhatároztam, hogyel fogok adni 2—3 vágón, mázsánként 6 forint értékű búzát. Milyen borzasztó dolog volt, hogy nem tudtam eladni, csak 5 forint 60 krajcárért. Nem kell magyaráznom, hogy egy vőlegénynek, vagy házasulandó embernek mennyire hiányzik néhány vágón búzánál a 40 krajcár különbözet is. De ha csak azt a területet veszem, ahol mint vőlegény jártam, kocsifuvarral, mert akkor vasút azon a vidéken még nem .volt, — körülbelül 100 kilométeres távolságiban és körülbelül 18 községen keresztül jöttünk — mondom, ha most visszagondolok arra az időre, azt kell látnom, hogy az emberek kultúrában, igényükben mennyire fejlődtek. Ez valóban bámulatos. Akkor 18 községben nem találtam két olyan házat, mint amilyeneknek most egész ?orozata van végig a falvakban, a leghigénikusabb, a legtisztább, a legkedvesebb házak vannak ma utcahosszat. Természetesen ezzel az emberek igényei is megnőttek. Az ; hogy ök mindezt a kartellek, a drágaság ellenére is meg tudták csinálni, kormányzati tevékenységen alapul, mert hiszen máig sem tudták volna f kiépíteni azokat a házakat és nem volna ott^száz és ezer ilyen ház. Ez azonban csak egyirányú segítség volt, más irányban hiányokat látunk, mert hiszen a kultúrfok emelésével az igények is megnövekedvén és mindazokat a dolgokat, amelyek ezzel párhuzamosan szükségesek volnának, mondjuk ruházati és egyéb cikkeket megszerezni képtelenség. Amikor öt forint 60 krajcár volt a búza ára, akkor tizenkét, tizenhárom krajcár volt a vas kilója, egy parasztkalap 80 krajcártól 1 forint 20, a csizma pedig 4 forint. Akkor még engem nem a gyorsvonat és nem a repülőgép vitt, hanem a 100 kilométernyi fuvart hat forintért csinálták meg. Nem is képzeltem el, hogy máskép is megtörténhetnék a gazdasági élet egészségessé tétele minden nagyobb kirobbanás nélkül, hogy sem a munkaadók, sem a munkások között, sem más társadalmi osztályok között veszedelem ne keletkezzék, hogy ebbe a kerékvágásba menjünk viasza. Az ipari cikkek árainak tetemesen csökkenniök kell, mert máskép a kibontakozást lehetetlennek tartom. Jöhet egy irtó háború, amely tönkreteszi a kultúrát, tönkreteszi a technika fejlődését, tönkretesz mindent, de ezt a helyzetet lehetetlenség másképpen megoldani, kiegyenlíteni, mint úgy,,jha arra a nívóra esik le minden gyártási anyag ára, amely nívón a mezőgazdasági élet terményei vannak. Természetes, hogy ezt egy kormányzat, egy állam megcsinálni nem tudjíá. Olvastatni azonban egy közgazdasági rovatbsan egy nagyon ügyes cikket, — nevet nem emlí36*
