Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.
Ülésnapok - 1927-430
208 Az országgyűlés képviselőházának 430. ülése 1930 november 6-án, csütörtökön. pártállás szerint abban a felfogásban, hogy a magyar nép istápolása és a magyar nép gondozása nemzetmentő feladat, (Reischl Richárd: Ez az!) amely, a pártokon felül, ennek az országnak jövendőjét és alapját a legjobban rakja le. (Perlaki György: EIz kellene!) Minden olyan intézkedés, amellyel a nép megélhetési körülményei és kulturális kiképzésének körülményei fejlesztődnek, felülemelkedik minden parciális érdeken s a gazdasági és kulturális érdeknek egybefogásával me" 1 lehet azután találni azt az utat, amely a nép nevelésében és a nép megmentésében mindnyájunk kötelességét jelenti. Amikor egy ilyen törvényjavaslat kerül az ország színe elé, az objektív kritikát mégis méltóztassanak megengedni s ha nem is értek egyet ennek a törvényjavaslatnak alap felfogásával, szolgáljon indokolásul az, hogy én nem az ilyen intézkedésekben látom annak garanciáját, hogy különösen külföldön a magyar áru becsülete s a magyar termék versenyképessége biztosíttassék. T. Képviselőház! Igen sokszor hallom itt e házban, hogy ha erről az oldalról nyugati példákra hivatkozunk, azt mondják: nem imponál nekünk, mert Magyarország speciális jellege a magyar népet önálló alkotó képessége, kritikai és Ösztönös erőssége mind arra utalja, hogy amint ezeréven keresztül itt egy speciális fejlődés, egy önálló kulturális, gazdasági és politikai irányzat volt, amely ezt a népet kinevelte minden népek közül a maga önálló és a maga erejében bizakodó olyan jelentőségre, amellyel rendelkezik, úgy ne álljon be ezen a téren változás a jövőben sem, mert nem szükséges, hogy ezentúl másiként legyen. Ezért különösen a többség oldaláról a r leggyakrabban találkozunk azzal a felfogással, hogy: ne méltóztassék itt nyugati példákkal előállni. Hát én most erre alapozom fejtegetésemet és azt mondom: az, amit itt a törvényjavaslat indokolásában olvasunk, hogy Angliában, Észak-Amerikában, Dániában és mindenütt széles e világon, évtizedek óta be van vezetve ez a márkázási módszer, nem lehet egyedüli indoka annak, hogy mii is bevezessük. Mert miről van szó? Arról van szó, hogy a magyar árunak, a magyar terméknek, bornak, búzának és egyéb termékeknek piacokat szerezzünk a külföldön és az állami ellenőrzőjegy alkalmazásával azt a bizonyítványt állítsuk ki, amellyel könnyebben és a megbízhatóság jellegével jobban felruházva találjon utat a piacra. Nem ez kell hozzá, t. Képviselőház, t. agrár képviselő urak, önök kétségkívül jobban értenek a termeléshez és az agrárkérdéseikkel kapcsolatos azoknak az áru viszonyoknak megítéléséhez, amelyek a termesztés és a forgalombahozás tekintetében irányadók. De bocsássanak meg nekem, ha azt mondom, hogy mindig gond és gondozás tárgya volt ez itt ebben az országban. Még a monarchia idejében sem volt abban hiányosság. A földmívelés mindig nagy gondja volt az országnak és minden kormány gondolt arra, hogy megfelelően kerüljön forgalomba a magyar termék. (Szabó István: Nem egészen így van!) Nem ebben van a hiba. A hiba abban van, hogy a mi külkereskedelmi. képviseletünk, egyáltalában a mi külképviseletünk nem alkalmas a maga berendezésénél fogva arra, hogy ezt a kérdést megfelelően gondozza. Ezt méltóztassanak elsősorban szemügyre venni, amikor egy ilyen keret-törvény megszavazását tartják szem előtt % Mit ér az ellenőrző jegy külföldön olyan áru tekintetében, amely a maga önállóságát megóvni úgy sem képes? Kereskedelmi dolgokkal foglalkozó emberek s akik a külkereskedelmi jelentéseket olvassák, tudják, hogy ha kimegy a nagyszerű magyar bor, azt ott vágják. Nem tud odaérni a magyar állam a maga ellenőrzésével. Hiába márkázzák itt ötvenszer, ha ott lelkiismeretlenül kezeli, vegyítik és a bor elíveszti eredeti jellegét, akkor a márkával kiérkezett árunak védelmét a magyar állam nem képes elérni. De ha odakinn nem parádés képviseletünk volna, hanem minden országban, alhol a magyar terméknek piaca van, megbízható kereskedő állna a külképviselet élén, aki vigyázna a maga becsületével, a maga nagy tisztességével arra, hogy az illető külállamban megszerezze a garanciáit annak, hogy a magyar terméknek külföldön való meghamisítása, eredeti jellegéből külföldön való^ kivetkoztetése az illető állam pönalizáló erejénél fogva ópúgy büntettessék, mint itthoniakkor nem volna szükség erre az állami cégérre, nem volna szükség erre az állami ajánló levélre, nem volna szükség arra, hogy itt ezt a megkülönböztetést, nagyon helytelenül, válogatós módon, amint ebiben a törvényjavaslatban le van fektetve, keresztülvigyék. Mélyen t. földmívelésügyi miniszter úr és t. Képviselőiház, aki elfogulatlanul bírálja a helyzetet és elfogulatlanul, nem a dicséret, liánom az objektív kritika hangján emlékezik meg a javaslatról, az ezt perhorreszkálja és annak azt kell mondania, hogy hiába írjuk le ennek a márkázásnak dicsőségét, egy hajítófát nem ér külkereskedelmi képviseletünk elromlott és helytelen irányú felépítése miatt. Tessék kimenni a konzulátusokhoz, tessék kimenni a kereskedelmi attasékhoz, tessék elmenni a követségi palotákba, tessék eknenni és keresni ott kereskedelmi osztályokat, nem találnak. (Perlaki György: Viamnak!) En személyesen tapasztaltam, mélyen i miniszter úr, (Perlaki György: Én is tapasztaltam!) Svájcban pl. elmentem az annyira dicsért magyar borházba, mégpedig képviselőtársaim kíséretében. Nem nagyon tetszett nekünk az, alhogy ott a magyar ételt és a magyar italt elébünk adták. Pruszlikos lányok voltak, de a magyar főzésnek és a magyar terméknek az a dicsérete nem hangozhatott ott, amelyet mi szerettünk volna tapasztalni. Kereskedelmi érzék kell hozzá és egy nagy darab önzetlenség. Nem az viszi a dán vajat és Angliának termékeit tengerentúlra és mindenfelé, hogy az a márka rajta van, hanem az, hogy aiz áru tekintélyének megóvásáról gondoskodnak. Itt híre-hamva sincs ennek a gondoskodásnak. A gondozásnak elemi kellékei sincsenek meg. Nem azért ment tönkre a mélyen t. miniszter úr berlini borháza, mintha ön nem tudott volna jó bort vinni innen oda a saját (borházunkba, tfianem azért, mert kereskedelmi érzék nélkül úgy csinálták meg, úgy fundálták meg ezeket a magyar állam presztízsét szolgálni hivatott intézményeket, hogy szinekurákat teremtettek ott; olyan vállalkozók ültek bele, akiknek lelkületében nem élt az a tudat, hogy ők most a magyar állam exponensei, hogy ők nem egyszerű söntésbe beálló borkimérők, hanem a magyar állam gazdasági becsületét kell, hogy megóvják. Ezzel kellene jönni, nem pedig a márkával. Elfogyott ott töméntelen pénz, még botrányok is származtak a nyomában, mélyen t. Képviselőház. Ha külföldön a magyar állam értékének és a magyar áru tekintélyének védelmét megóvni nem tudjuk, akkor ezek a vigasz-