Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-430

202 Az országgyűlés képviselőházának U30. ülése 1930 november 6-án, csütörtökön. lehet mindig georgráfiailag és topográfiailag elhatározni ezeket a zárt területeket, mert hiszen ugyanazon éghajlati viszonyok, ugyanazon termelési körülmények talán másutt is lehetővé teszik ugyanolyan minőségű termékek előállítását, úgyhogy én azt 'képzelem, hogy nem mindig a geográfiai meghatározás a legbiztosabb pontosságú, a legprecízebb meghatározás, amellyel ezeket az úgynevezett zárt területeket majd meg lehet állapítani. Itt tehát határozott óvatosságot volnék bátor ajánlani & kormánynak. Nem mondom, hogy a Képviselőházhoz forduljon e tekintetben, hiszen az nem szaktestület, ellenkezőleg azt képzelem, vannak ma hivatásos érdekképviseleti szervek minden irányban, és remélem, hogy az elkövetkező évtizedben ez még sokszorosára fog emelkedni. Meg kell állapítanunk, hogy Magyarországon a gazdatársadalomnak még ma sincsenek kezelhető organizációi, amelyekben egy kézintésre történnek mozdulatok, cselekedetek, iránymutatások és irányváltoztatások, de remélem, hogy ez be fog következni, és akkor e tekintetben is meglesznek a mezőgazdasági igazgatásnak, a mezőgazdasági önigazgatásnak vagy a kormány bevonásával való igazgatásnak a lehetőségei és feltételei. Ez a törvényjavaslat, amely minket most megállásra és elgondolkozásra késztet, igen szép perspektívákat nyújt az eredményes mezőgazdasági termelés biztosítására. Az a gazdaközönség, amely m'a olyan súlyos körülmények között termel, valósággal keresi a mentőcsónakot, amellyel kievickélhet ebből a rettenetes ingoványból. Látunk elsodort exisztenciákat ebben a rettenetes gazdasági zivatarban, de látunk kitűnő erőket is, akik valóban versenyképesek a maguk ismerettárának felhasználásában bánmiféle külföldi, hasonló tudású férfiakkal; látunk nagyszerű intézményeket és intézeteiket, amelyek kitűnően támogatják a gazdaközönséget az általa folytatott küzdelemben, s amelyek a mezőgazdák harcvezetésének valóságos arzenáljai. Ezek mind olyan koefficiensek, amelyek elő fogják mozdítani azt, hogy olyan anyagunk legyen a termelésben, amely a világpiacon minket versenyképessé tesz. Örömmel látom tehát ezt a javaslatot és örömmel adom meg a felhatalmazást a kormánynak arra, hogy határozza meg az időt, a helyet és a feltételeket, amikor bizonyom cikkek márkázását el fogja határozni és ki fogija mondani. És én meg vagyok győződve arról is, hogy a leggondosabb mérlegeléssel, a szakerők bevonásával, azoknak az arzenáloknak felhasználásával fogja mindezt /megtenni, amelyek rendelkezésiére állanak. Éppen ezért én bizalommal nézek ezeknek az intézkedéseknek elébe s a törvényjavaslatot a magaon részéről elfogadom. Csak még azt kívánom hozzáfűzni, hogy az a gazdaközönség, amely olyan nagyszerűen áll ebben a súlyos küzdelemben, amely annyi áldozatot hozott és még sok áldozatot fog hozni, kell, hogy felemelt fővel nézzen minden más társadalmi réteg szemébe (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) s bizalommal kérje minden társadalmi rétegnek és gazdasági erőnek támogatását. Ertem ezalatt a tőkét, az ipart, de értem ezalatt a fogyasztóknak is megértő és odaadó támogatását, mert hiszen ha az a rettenetes gazdasági válság, amely most rajtunk végigszánt, ezt a gazdasági ágat, a mezőgazdaságot megremegtet^ esetleg ledönti^ akkor ezeknek a romoknak alájavetődik az egész magyar gazdasági élet. (Ügy van! Ügy van!) Abban a tudatban, hogy ebben a nehéz gazdasági időben az összes gazdasági tényezőknek összefogása el főig következni, köszöntöm újra ezt a javaslatot és annak a reményemnek adok kifejezést, hogy ebből a megértésből Magyarországnak szebb és jobb gazdasági felvirágzása fog elkövetkezni. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Farkas Tibor! Farkas Tibor: T. Ház! Szerettem volna, ha erről az oldalról azzal kezdhettem volna beszédemet, hogy ez a javaslat annyira jó, hogy ez ellen szükségtelen is felszólalni. Ahogy azonban megvizsgáltam a javaslatot, arra az eredményre jutottam, hogy egyes aggályaimat mégis kötelességem itt kifejezésre juttatni. (Halljuk! Halljuk!) Örömmel üdvözlőim a márkázás intézményét, semmi esetre sem tudom azonban a magam részéről elfogadni azt az álláspontot, hogy a törvényhozás a maga hatásköréből ilyen fontos dolgokat átad a minisztérium hatáskörébe. Részemről szükségesnek tartanám, hogy anienynyiben annakidején bizonyos területeknek zárt területekké való nyilvánításának szüksége fenn fog forogni, ezt a törvényhozás intézze el, mert ez annyira eminens kérdés, hogy nem alkalmas a rendeleti intézkedésre. A kötelező márkázás tekintetben is sokkal jobban szeretném, ha mátr most, ebben a javaslatban felsorolás történnék arra nézve, hogy a külkereskedelmi relációban milyen márkázás kötelező. Ezt sokkal szívesebben láttam volna, mint azt, hogy itt egy 19 szakaszból álló javaslatból 11 szakasz a büntetésekkel foglalkozik. Talán nem annyira törvényhozási szempontból, mint inkább a törvényalkotási tehnika szempontjából kifogásolható ez. De van itt a büntető szankciók között olyan is, amelyet külön kifogásolnom, kell. Azt hiszem, kissé túlbuzgóan mértek a büntetésiekkel akkor, amikor minduntalan mint mellékbüntetést, a politikai jogok felfüggesztését is említi ez a törvényjavaslat. Különösen akkor, ha előállhat az az eset, amely a 8. § közepén foglaltatik, hogy (olvassa): «így különösen az állami ellenőrzőjegy kötelező használata tekintetében kiadott rendelkezés ellenére az állami ellenőrzőjegy használatát elmulasztja.» Feltétlenül előfordnlna az, hogyha zárt területté nyilváuittatik az ország egyik része, akkor a kisebb forgalom terén teljesen jóindulatú egyének kerülnek a szakasznak ezen intézkedése alá, hiszen ez annyira tág, annyira nem alkalmas arra, hogy deliktumokat konstatáljon, hogy szerény véleményem szerint a részletes tárgyalásnál itt jó lesz a szövegezésnél majd precízebben eljárni. Abban az esetben azonban, ha a földmívelésügyi minisztérium sem tartaná lehetetlennek ezt, — minthogy végre, is nem kívánatos az, hogy minden felelősség minduntalan a minisztériumra, a jelen esetben elsősorban a földművelésügyi miniszter személyére szálljon — azt hiszem, helyesebb megoldás^ volna, ha^ elismernők, hogy mégis csak inkább a törvényhozás elé tartozik annak a kérdésnek eldöntése, hogy az ország egy részében milyen különös intézkedések lépjenek életbe, vagyis hogy egy országrész zárt területté ny

ilváníttassék. Azon kívül, azt hiszem, némi alappal vitatni lehet azt is, hogy a külföldi relációban való márkázás kérdését is elintézheti a törvényhozás. Habár ezt nem tartom olyan fontosnak, mert EZ nem annyira életbevágó, mindenesetre