Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-427

98 Az országgyűlés képviselőházának U27. ülése 1980 október 29-én, szerdán. azzal, hogy az ország- gazdasági élete és ennek következtében szociális élete még" jobban le fog romlani, ellenben nem hajlandók arra, hogy ezt megvitassuk itt az ország színe előtt. (Propper Sándor: Még erre sem hajlandók! — Kabók Lajos: Beszélni sem engednek róla! — Zaj.) Ilyen körülmények között azt kell mondanom, hogyha ezt a Képviselőházat mesterségesen, tudatosan elkülönítik az ország közgazdiasági életétől, elkülönítik a néptől, akkor nem csinálnak egyebet, mint lejár at ják ön maguk at, lej aratják az egész parlamentarizmust — (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Mielőtt idejöttek volna, már lejáratták magukat!) ők már lejáratták magukat, mielőtt idejöttek volna —- szóval lejáratják az egész parlamentarizmust és egészen feleslegessé teszik ezt az intézményt. (Zaj.) Ennek a törvényhozásnak kötelessége az, hogy foglalkozzék az ország közgazdasági életével, foglalkozzék igenis az adottságokkal. Eddig a kormány részéről nem láttunk egyebet, mint hogy most itt van az építkezésekről szóló törvényjavaslat, amely csak egy csepp víz a tengerben; (Propper Sándor: Morzsa!) egy csepp víz a tengerben akkor is, ha olyan jónak elfogadjuk, mint ahogyan azt a miniszter úr itt beállította. De gazdasági válságban élünk. A társadalmi nyomorúság napról-napra nagyobb lesz, óriási méreteket ölt ós azt halljuk, hogy a kormány az ebben, meg ebben az irányban felhangzó kívánságokat nem tudja — ,elvi, meg nem tudom pénzügyi okokból — kielégíteni. Beszéljünk tehát komolyan, részletesen az ország gazdasági helyzetéről, beszéljünk azokról a módokról, hogyan lehetne ezen változtatni, hogyan lelhetne segíteni és az egész kormányzatot úgy beállítani, hogy javítson a helyzeten, ne pedig csak elősegítse azt a leromlást, amely már amúgyis megvan. Igazán nem tesznek egyebet az urak ezzel az eljárással, mint elzárkóznak a kérés érdemi része elől. Ne legyen ez pártérdek, aminthogy nem is az. En tudom, hogy az urak között is vannak olyanok, akiknek fáj ez az állapot, ha tehát egyetemlegesen érezzük ezt, akkor tessék napirendre tűzni ezt a problémát, tessék alaposan megvitatni és utasítást adni a kormánynak, hogy mit kell tennie, hogy ne menjünk lejjebb a lejtőn. Csak elismerik az urak a túloldalról is, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozni kell. Azok a beigért dolgok, amiket hoznak, — imitt-amott egy kis javítás — nem segítenek a dolgon, nem változtatnak a helyzeten, mert megyünk lefelé a lejtőn. Es amikor azt látjuk, hogy itt nagy ünnepségeket rendeznek, — erre van pénz — akkor úgy teszünk, mint a régi római birodalomban, ahol az egyik oldalon ott volt a nyomorúság, a másik oldalon meg ott volt a pompa. Amikor ezt látjuk az állami kormányzaton keresztül, akkor kötelessége a törvényhozásnak, hogy foglalkozzék a gazdasági viszonyokkal és direktívákat adjon a kormányzatnak, 'hogy hogyan, mely irányban kell vinnie a dolgokat, hogy megakadályozza a katasztrófát. Nem pártszempont ez, hanem az ország egyetemes érdeke. Ez csak fontosabb kérdés^ mint a Felsőház kiegészítéséről beszélni. Beszélni kell tehát, ismétlem, arról a gazdasági nyomorúságról és lezüllésről, amely ebben az országban megvan és beszélni kell azokról a módokról, hogy hogyan lehetne ezen változtatni és hogyan lehetne megakadályozni a további leromlást. Kérem a t. Házat, méltóztassék Kéthly Anna képviselőtársunk javaslatát elfogadni. Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Jánossy Gábor! (Kabók Ferenc: A nagy bajvívó) Jánossy Gábor: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Nem vagyok sem nagy, sem bajvívó, hanem egyszerű képviselő, aki kötelességemet teljesítem. (Halljuk! Halljuk!) Abban tökéletesen egyetértek Farkas István t. képviselőtársamimal, hogy a közgazdasági helyzetnek, a társadalmi, az egyem nyomorúságnak, a kenyértelenségnek a kérdése nem pártkérdés. Meg méltóztatott engedni, hogy ebben a pártban, illetőleg ezen az oldalon is vannak egyesek, akik ezt átérzik. Mindenki átérzi ezt (Zaj és ellentmondások a szélsőbaloldalon.) nemcsiak ebben a Házban, hanem az egész országban. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a közéven.) Es én biztosíthatom Kéthly Anna és Farkas István t. képviselőtársaimat, biztosíthatom a t. túloldalt, az egész t. Házat, és ezt a szegény, szenvedő, sorvadó nemzetet... (Malasits Géza: Ki sorvasztotta el

1

? Önök sorvasztották el, a tízéves kurzus!) Elnök: Malasits képviselő urat kérem, szíveskedjék csendben maradni. Jánossy Gábor: ...ha a nyomor kérdésének holnapra, holnaputánra napirendre tűzésével enyhíthetnénk ezt a már-már elviselhetetlennek látszó helyzetet — most szokásom szerint idézek: «A földön annyi a haj, annyi a kín s annyi itt a seb', mi volna boldogítóbb, mi volna édesebb, mint a könnyet szárítni, habár egy cseppet is, mint a sebet behegeszteni, habár^ csak egyet is.» — mondom, ha állandó tanácskozások helyett a szomorú gazdasági helyzet napirendre tűzésével enyhíthetnénk^ a nehéz helyzeten, akkor a kormány, ez a párt volna az első, amely azt mondaná: maradjunk együtt, éjjel-nappal tanácskozzunk és cselekedjünk. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Mert azzal nem száradnak a könnyek ós nem gyógyulnak a sebek, ha állandóan tanácskozunk. A pénzügyminiszter úr egy félórával ezelőtt jelentette be a t. Háznak, hogy a ma elfogadott törvényjavaslat kis kezdő láncszeme azoknak a sorozatos törvényhozási és kormányzati intézkedéseknek, amelyekkel a kormány, a Képviselőház a munkanélküliséget enyhíteni és a kenyértelenséget megszüntetni minden tőle telhető, minden emberileg elképzelhető úton-módon és eszközzel akarja. (Farkas István: Nem látunk semmit belőle, frázis minden!) Ez nem frázis. (Rassay Károly: ígéret!) Facta loqu/untur, hiszen, ismétlem, csupa tárgyalással, beszélgetéssel és egymás intencióinak meggyanusításával, a nyomor iránti érzéketlenség vádjával ezzel az oldallal szemben nem fogjuk a társadalmi békét elősegíteni és a közszellemet meggyógyítani. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. —• Malasits Géza: Azt megrontotta a kurzus!) Szóbakerült a társadalmi jótékonyság kérdése is. En erről nem beszélek. (Rassay Károly: Pedig lehetne!) Annyit mondok t. barátomnak, hogy ízlés dolga, meg mindenki helyzetének dolga, hogy ki miit ad. Talán akik keveset adnak, látszólag azért adnak keveset, mert az irtás szavait követik, _ hogy ne tudna a balkezed, mit cselekszik a jobbkezed. Talán csak az, amit balkézzel adnak, van az újságban, arról pedig, amit jobbkezükkel adnak, a balkéz nem tud. En sem tartom megfelelőnek, elégségesnek a társadalmi jótékonyságot, hanem azt tartom, —• ha ezzel a meggyőződésemmel egyedül is állok — hogy ebben az országban egy embernek sem szabad kenyértelenség nélkül lenni, éhezni, senkinek sem szalbad megfagyni a tél hidege miatt, hanem, ha szükséges, kényszer-