Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.
Ülésnapok - 1927-416
50 Az országgyűlés képviselőházának h. séges bűnügy, és nem politika. Ha visszaélések történtek, bűncselekmények követtettek el, ott az illetékes büntető hatóság és bíróság és tessék a törvény szigorával lesújtani a bűnösökre. Senki sem kívánja, hogy ezek a bűnösök az illetékes hatóságok keze alól kisikoljanak s ne a legszigorúbban büntettessenek meg. (Rothenstein Mór: És mi van a kezek lefogásával? — Zaj.) Azonban amiért tulajdonképpen felszólalok, az az, hogy azt méltóztatott közbekiáltani Esztergályos t. képviselőtársamnak: «Bűnpártolás az, amit önök csinálnak!» Ez reánk, az egységespártra vonatkozik, reám is vonatkozik. Kijelentem: egész életemet tisztességben és becsületben töltöttem el, nem vagyok hajlandó tűrni sem itt a parlamentben, sem bárhol azt a vádat, hogy bűnpártolást követek el. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Mi itt éppúgy kívánjuk az igazság érvényre juttatását, mint önök. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Itt mi mindnyájan tisztességes, becsületes magyar emberek vagyunk, önökkel együtt, s nem kötelességünk eltűrni az ilyen egyoldalú, rosszhiszemű gyanúsítást. (Elénk helyeslés a jobboldalon. — Zaj a szélsőbaloldalon.) Ezt a leghatározottabban visszautasítom a saját személyemben, de az egész jobboldal nevében is. (Elénk helyeslés és tftps a jobboldalon. — Zaj a bal- és szélsőbaloldalon.) Végre is itt a törvényhozás termében vagyunk: méltóztassék objektíve és nyugodtan megítélni ezeket a büntető, vagy fegyelmi ügyeket, nem pedig belekeverni tisztességes embereket, vagy meggyanúsítani egy egész pártot olyanmódon, mintha nekünk az volna a szándékunk, hogy bűnpalástolást kövessünk el. (Rothenstein Mór: De a belügyminiszter úr meggyanúsította az egész pártot!) En nagyon kérem, méltóztassék ezt a kérdést objektív nyugalommal megítélni. Végeredményben az ügy az illetékes 'hatóság előtt folyamatban van: mit akarhatunk egyebet? (Reisinger Ferenc: De lefogják az illetékes hatóság kezét! Lefogják a belügyminiszter kezét! — Zaj.) Es ha a belügyminiszter úr bármely nyilatkozatát önök félremagyarázzák, hogy a belügyminiszter úr kezét lefogják, kijelentem : a belügyminiszter úr kezét megfoghatja valaki, vagy f megkísérelheti megfogni, de a büntető hatóságok és bíróságok kezeit "nincs ebben az országban hatalom, amely lefoghatná. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. — Ellenmondások a szélsőbaloldalon.) Az ügy az illetékes hatóság előtt folyamatban van, semmi okunk sincs, hogy ennek a hatóságnak pártatlanságában meg ne bízzunk s semmi ielenség sincs arra, hogy ne a legteljesebb szigorral járna el az illetékes büntető hatóság. Éppen ezért méltóztassék nyugalommal bevárni annak intézkedéseit és ítéletét Az elnöki napirendi indítványt fogadom el. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon, — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: T. Ház! A házszabályok értelmében à napirendi indítványhoz további hozzászólásnak helye nincs, következik a határozathozatal. Az elnöki napirendi indítvánnyal szemben áll Esztergályos János képviselő úr indítványa. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e az elnöki napirendi indítványt fogadni el, szemben Esztergályos János képviselő úr indítványával, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, akik az elnöki napirendi indítványt fogadják el, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség. A Ház az elnök napirendi indítványát fogadta el. , 16. ülése 1930 június 28-án, szombaton. Ezzel kapcsolatban bejelentem a t. Háznak, hogy Podmaniczky Endre báró képviselő úr indítványt nyújtott be aziránt, hogy a búza- és rozs értékesítése ügyében szükséges intézkedésékről szóló törvényjavaslat tárgyalásának tartamára az ülések ideje napi 8 órában állapíttassék meg. A házszabályok 132. Va értelmében az indítvány fölött legközelebbi ülésünk elején fog a t. Ház határozni. (Farkas István: A kenyérdrágítás szükséges!) Farkas István képviselő úr a házszabályokhoz kért szót. (Propper Sándor: En kértem szót!) A jegyző úr jelentése szerint Farkán István képviselő úr kért szót. TTgylátszik, tévedés van. (Propper Sándor: En kértem szót! — Farkas István: En is kértem!) A jegyző úr jelentése szerint elsőnek Farkas képviselő úr van előjegyezve, tehát Farkas képviselő urat illeti a szó. Farkas István: T. Ház! Kénytelen vagyok felszólalni a házszabályok 54. §-a 2. bekezdésének és az 59. § 5. pontjának értelmezéséhez, mert nézetem szerint az elnök úr helytelenül értelmezte az 54. § 2. és az 59. § 5. bekezdését és így helytelenül járt el. A helyzet ugyanis az, hogy az úgynevezett kény ér drágító javaslatot. (Felkiáltások a jobboldalon: Nincs ilyen!) napirendre tűzették, de a képviselők nem kaptak semmiféle jelentést. A képviselőknek nincsen a kezében a bizottság által kidolgozott és összeállított jelentés, nincs a kezükben a képviselőknek a bizottság által átdolgozott törvénytervezet, így nem lehet valamit tárgyalni és megsértették a házszabályokat. Azt mondja ugyanis az 54. § 2. bekezdése, hogy (olvassa): «A bizottságok jelentéseiket, illetőleg javaslataikat előadóik útján írásba foglalva terjesztik a Ház elé.» Először is betérjesztettet a jelentés és nem volt a jelentés s a törvény megszövegezése írásiban előterjesztve. f Ez tehát házszabályellenes. Ez az egyik. Másodszor a képviselők a bejelentést megkaphatják, abba betekinthetnek. Az 59. § utolsó bekezdése, az 5. bekezdés azt mondja, hogy (olvassa): «A bizottság iratait a Ház tagjai megtekinthetik; kinyomatásukat és szétosztásukat a Ház a bizottság vagy az elnök javaslatára vita nélkül hozott határozattal elrendelheti». T. Ház! Az elnök nem nyomathatta ki a bizottság jelentését, mert nem volt idő reá, mert nem kapta meg, a képviselők nem kaptak törvénytervezetet, nincs bizottsági szövegünk, a törvénytervezetnek nincs bizottsági indokolása és napirendre tűztünk most egy olyan törvénytervezetet, amelyet meg kellett volna kapnunk és az elnöknek is meg kellett volna az indokolást is, meg a törvénytervezetet is íráísban előzetesen kapnia. Én tiltakozom az ellen, hogy ilyen házszabályellenesen, tehát törvénytelenül napirendre tűzték ezt a kanyér* drágító javaslatot. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.j TElnök: Propper képviselő úr szintén a házszabályokhoz kért szót. Propper Sándor: T. Ház! Többrendbeli dolgot kívánnék a házszabállyal kapcsolatosan szóvá'tenmi. Az egyik az, amiről Farikas képviselőtársam már beszélt, akinek fejtegetéseihez csatlakozom. A képviselőket egyszerűen h> hetetlen helyzetbe hozzák. Tessék most elképzelni, keddre ki van tűzve a boletta-javaslat. a képviselő fel akar szólalni, de a kezében egyetlen sor írás nincs, egyáltalán nincs tájékozva arról, hogy a bizottság mit határozott, milyen módosításokat fogadott eil. Méltóztassék azt megmondani, hogy tehnikailag hogyan indul meg ennek a javaslatnak, tárgyalása, milyen