Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.

Ülésnapok - 1927-416

46 Az országgyűlés képviselőházának U De okom van ennek a javaslatnak, ennek az indítványnak megtételére^ egyéb szempont­ból is. E botrány kipattanásának első idejé­ben ugyanis a sajtó nagyrésze becsülettel, fér­fiasan megállotta helyét, és amennyire a szűkre szabott magyar sajtószabadság részére lehetővé tette ennek az ügynek pertraktálását, (Br. Podmaniczky Emidre: Olyan tág volt! Nem volt szűk! — Szilágyi Lajos: Kilenc ha­sábon foglalkoztak vele! — Propper Sándor: Tudják nagyon jól, hogy nem a terjedelmét érti! — Elnök csenget.) iparkodott a nagy nyil­vánosságot mindenre való tekintet nélkül tá­jékoztatni. Es mit látunk? A tegnapi lapokban azt a hivatalos vagy félhivatalos nyilatkoza­tot kellett olvanunk, hogy a fővárosi sajtó és talán a vidéki sajtó ellen is eljárás, szigorú vizsgálat indul meg annak megállapítására, vájjon honnét szerezték az információt, (Kái­noki Bedő Sándor: Nagyon helyes! A nyomo­zat nem arra való, hogy pertraktálják! A nyo­mozat — nyomozat! Csak azután írjanak róla!) és tiltott közlés miatt szándékoznak el­járást indítani. (Helyeslés a jobboldalon. — Propper Sándor: Rendszerint úgy van, hogy a tolvaj szabadon marad, és a tanút, vagy azt, aki az ü^yet közhírré tette, becsukják! — Kabók Lajos: Ne védjék a panamákat! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, mindkét oldalon! (Propper Sándor közbeszól.) Propper Sándor képviselő urat is kérem, méltóztassék csend­ben maradni. (Propper Sándor: A rendes for­dulat!) Esztergályos János: Ismét előáll egy olyan eset, amikor az, ország súlyos gazdasági hely­zetében az adózó polgárságnak keserves fillé­reiből összehajtott pénzekből egyesek maguk­nak jogtalan előnyöket iparkodtak teremteni és szerezni, amikor ezt nyilvánosságra hozzák, akkor megindul minden oldalról a mentési akció (Rubinok István: Nem igaz! — Br. Pod­maniczky Endre: Nem áll! — Szilágyi Lajos: Ki az, aki menti őket 1 ? • — Elnök csenget.) és azon a sajtón akarják elverni a port, (Propper Sándor: Már a sajtót terrorizálják!), amely becsületesen a közvélemény elé tárja ezt a gyalázatosságot és disznóságot. (Zaj.) Ez a2 egyik oka tehát annak, hogy ezzel a javaslat­tal jövök. De van más okom 5s. Hogy az imént mon­dottakat alátámasszam, fe) kell említenem azt, amit olvashatnak az urak, hogy már kétséges, vaj.ion történt-e itt egyáltalában megveszte­getés. Az egyik vádlott már szabadlábon van, (Malasits Géza: Kezdik a vajat elkenni!) mon kezdődik a mentés. De ha ettől eltekintek is, — miután a bírói és ügyészi eljárásba nem szándékozom beavatkozni, — van egy másik nagyon gyanús dolog. Annak ellenére, hogy — ismétlem — a nagy nyilvánosság a sajtón keresztül már értesülve volt esetekről, mégis azt látom, hogy bizonyos ügyeket és bizonyos eseteket még mindig nem szellőztetnek, azok még mindig nem kerültek nyilvánosságra. Ilyen például a nyíregyházi állami építkezés, amelyről még eddig egy betűt sem hallottam. Pedig amiként a makói és az ország különböző részein történt más állami építkezéseknél elő­fordultak visszaélések a köz rovására, éppen ttgy a nyíregyházi építkezéseknél is történtek ilyen dolgok, amelyekről eddig egy betűt nem hallottam. (Felkiáltások a .jobboldalon és a középen: Milyenek?!) Az történt, hogy aktív állami tisztviselők elmentek az építészekhez és bevallott címekre kértek 5%-ot az építkezés Összegéből, és megmondották, hogy ki részére 6. ülése 19S0 június 28-án, szombaton. kell az 5%. Ennek ellenére a mai napig erről az" esetről semmit nem tudunk. (Br. Podma­niczky Endre: Jelentse fel, ha tudja! — Mala­sits Géza: A verebek csiripelik a háztetőn!) De iha mindez nem volna, ha mindezek a gya­nús jelenségek nem^ volnának, van egy súlyos okom arra, hogy kérjem a parlamenti bizott­ság kiküldését ezeknek az ügyeknek a meg­vizsgálására. (Br. Podmaniczky Endre: A bí­róság dolga! — Farkas István: Nem a bíróság dolga, a parlamentnek kell megvizsgálni! — Propper Sándor: Minisztériumról van szó!) Németországban az utóbbi időben négy eset­ben küldtek ki parlamenti bizottságot, mert csak a parlamenti bizottság kiküldése vet vé­get annak a gyalázatos rendszernek, amely itt szabad prédának tekinti az ország közpénzét. (Nagy zaj és ellenmondás ok a jobboldalon­felkiáltások: Rendre!) Elnök: Fel kell szólítanom a képviselő urat, mondja meg, kire értette ezt a sértő ki­fejezést. Esztergályos János: Azokra értettem, akik nanamáznak, akik lopják az ország pénzét. (Br. Podmaniczky Endre: Az országra mondta!) Elnök: A képviselő úr ezt a kifejezést ha­tározottan magára az egész rendszerre vonat­koztatta. A kormányzati rendszert sértő ezért a kifejezésért a képviselő urat rendreutasítom. (Propper Sándor: Ez a rendszer sok gyönyörű­séget teremtett!) Kérem Propper Sándor kép­viselő urat, méltóztassék csendben maradni. (Kabók Lajos: Ez a rendszer tenyészti ki a pa­namákat! — Farkas István: Ki fogja le a mi­niszter úr kezétí) Csendet kérek, képviselő urak. Esztergályos János: Ha tehát nekem más egyéb okom nem ivolna e javaslatom megtéte­lére, minden okot és jogot megad nekem a ke­zeim között lévő könyv. Ezt a k'ö'nyvet az Osztrák-Magyar Bank egykori igazgatója, Fa­ragó írta; az a Faragó, aki ellen a bolseviz­mus ideje után bolsevista magatartásáért el­járást indítottak, és akit el is ítéltek. (Br. Pod­maniczky Endre: Nahát!) Ennek ellenére — hogy itt félreértés ne legyen — 1929-ben a ma­gyar közéletben aktív és tevékeny szerepet játszó, magas hivatalt betöltő úr tárgyalt ez­zel a Faragóval, tárgyalt ezzel az úrral, üiogy miként lehetne őt rehabilitálni. Ebben a könyv­ben^ amely Bécsben jelent meg... (Br. Pod­maniczky Endre: Jó helyen jelent meg! — Farkas István: Várja meg a végét. — Propper Sándor: Miért haragusznak a panamák ostoro­zásáért! Miért védik a panamákat? 1 ) Elnök: Propper Sándor képviselő urat is­mételten kérem, méltóztassék csendben ma­radni. Esztergályos János:... az Osztrák-Magyar Bank egykori igazgatója megírta mindazokat a csúnya és botrányos eseményeket, amelyek a háború utolsó idejétoen, a bolsevizmus ide­jében és a bolsevizmust követő időkben tör­téntek egy állami intézménynél. Név szerint nevezi meg azokat, akik az állam pénzéből lop­tak, csaltak és hamisítottak. (Zaj a jobbolda­lon.) Ezt a könyvet ez a magas állami hiva­tal az utolsó példányig összevásárolta azzal a tendenciával, hogy magyar földre ne kerüljön be, hogy az a sok gyalázatosság, amely a meg­nevezett urak részéről történt, — akikkel talán a mai miniszterek közül egyesek vacsoráznak és autóznak — ne kerüljön nyilvánosságra. (Nagy zaj és felkiáltások a jobboldalon: Rendre! — Br. Podmaniczky Endre: Ne gyanú­sítson!) Elnök; A képviselő úr ugyan nem nevez

Next

/
Thumbnails
Contents