Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.

Ülésnapok - 1927-421

304 Az országgyűlés képviselőházának beteg ipari munkások helyzete a mai helyzethez képest ne romolj ék. Ha már nincs szó emelésről, — hiszen sajnos, ezidőszerint erről nem beszélhetünk, bár időszerű volna —* de legalább a meglevő helyzetet méltóztassék konzerválni és valamilyen lehetőséget találni arra, hogy a szeptemberi fenyegető táppénzleszállítás és járulékemelés be ne következzék. Az önkormányzat, amelyben a munkásság is képviselve van, mindenesetre azon az állásponton van és azt az álláspontot fogja szorgalmazni és képviselni, hogy táppénzleszállítás pedig ne legyen, ne lehessen, mert lehetetlen. Nagyon megkönnyítené a helyzetet a minisztérium, ha maga is gondolna rá és gondoskodnék arról, hogy ez be ne következzék. Ezek áztok, amiket e törvényjavaslat kapcsán elmondani szándékoztam. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon-) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Feliratkozva nincs senki. Elnök: Feliratkozva nincs senki. Kíván valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. A népjóléti és munkaügyi miniszter úr kíván nyilatkozni. Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Erről a kérdésről interpelláció kapcsán már többször volt alkalmam nyilatkozni és tájékoztatni a t. Házat a helyzetről is, meg az okokról is, amelyek a helyzetet előidézték. Éppen ezért ezt az alkalmat talán nem kell felhasználnom arra. hogy hosszabb, terjedelmesebb beszámolót, magyarázkodást tartsak, hanem inkább csak azokra a felszólalásokra próbálok szorítkozni, amelyek most a törvényjavaslat általános vitájában elhangzottak Mindenekelőtt Baracs Marcell igen t. képviselőtársam volt szíves aggodalmait kifejezni részint ablban az irányban, hogy miért olyan sürgős ennek a javaslatnak a letárgyalása, másrészt, hogy vájjon ez a szanálási terv valóban és véglegesen megoldja-e a problémát, végül — ha jól értettem meg beszéde tartalmát — a 3. pontban a felelősség kérdését volt szíves felvetni és meglehetősen erősen kihangsúlyozni. Hogy miért sürgős ez a törvényjavaslat, erre nagyon egyszerű a válasz. Azért sürgős, mert maga az autonóm érdekeltség sürgeti és kijelentette, hogy a maga részéről nem is kívánná vállalni a felelősséget abban a részben, amely ő rá is esik, abban az esetben, ha törvényesen nem legitimáltatik maga a helyzet olyan vonatkozásában, hogy az öregségi ágazat hitelezője lehet a betegségi ágazatnak. De sürgős ez a kérdés azért is, mert végre stabilitást kell behozni ebbe az egész kérdésbe, meg kell mutatni pontosan az irányokat, amelyeken el lehet indulni, egy szilárdabb, egy sokkal állandóbb jellegű gesztié felé, és le kell rakni a sineket, amelyeken azután újra biztosan elindulhat a mozdony, meghatározott irányba. Ezért kellett tehát ezzel a törvényjavaslattal idejönnöm a Ház elé. A második kérdés, amit fel méltóztatott vetni, az volt, hogy vájjon megoldja-e a nehézségeket. Osszunk két részre, úgy amint ő szíves volt tenni. Azt a nehézséget, amellyel most szemközt állunk, mindenesetre megoldja. Hogy ez a törvényjavaslat megoldja-e a jövő nehézségeit? Nem. Nem is ez a hivatása ennek a javaslatnak. Ennek a javaslatnak az a hivatása, hogy megoldja a mostani nehézségi, ülése 1930 július 5-én, szombaton. geket, azután miniszternek és autonómiának együtt lesz a feladata, ráhelyezkedve a két alaptörvényre, az 1927-es és az 1928-as két törvényre, olyan helyzetet teremteni, amely kizárja annak a lehetőségét, hogy ilyen nehézségek újra előkerüljenek. Ezek a munkálatok megtörténtek és én biztosíthatom a t. Házat arról, hogy amit emberileg bizonyosat lehet mondani, ilyen matériában, akkora bizonyossággal merem állítani, hogy a stabilitás és a szilárdság olyan mértéke vitetett bele és fog bele vitetni a Társadalombiztosító betegségi ágazata gesztiójába, amely azután a biztosi téka lesz annak, hogy ilyen kilengések többé nem fordulhatnak elő. Természetesen én ezt csak emberi bizonyossággal mondhatom. Tény azonban az is, hogyha megint valami deficitje lesz a Társadalombiztosító bármelyik ágazatának? abban a tudatban kell, hogy legyen a miniszter, a minisztérium és a Társadalombiztosító autonómiája, hogy neki magának kell a deficit fedezéséről a következő évi költségvetésben gondoskodnia, mert az állam többé neki segítségére nem fog sietni. Én különben a normál költségvetést a szakértők leglelkiismeretesebb véleményének bevonásával olyan biztonsági koefficiensekkel állítottam össze, hogy ha azokon a vonalakon indul el a gesztió, — amint már is elindult — akkor azt kell mondanom, hogy körülbelül ki van zárva a lehetősége a déficitcsináilásnak. Feltételezem, hogy ai mostaninál nem lesznek még rosszabb gazdasági viszonyok. Nagy biztonsági koefficiense a normál költségvetésnek az is, hogy ami hátralék van, ami követelése a Társadalombiztosítónak az érdekeltséggel szemben, az, minit jövedelmi tétel, vagy mint vagyontétel a normál költségvetésbe nincs beállítva semmiképpen sem. Mivel pedig igen nagy ez az összeg, ami követelése van a Társadalombiztosítónak, jóval nagyobb, mint a mekkoráról itt tőkéiben a juttatások címén mutatkozó deficit révén szó van, mégis csak azt kell mondanom, hogy ez a biztonsági koefficiens igen nagy. Természetes, — ós ebben megint teljesen igazat kell adnom Baracs igen t. képviselőtársamnak — hogy végre ez nemcsak a szeretet, nemcsak a szociális gondoskodás, hanem a matematika kérdése is. Ennek következtében az autonómiának és a miniszternek az elnökség útján matematikusán is kell gondolkoznia, vaígyis a kiadási oldalt és a bevételi oldalt egyensúlyiban kell tartani. Nyilvánvaló, hogy ha a bevételi oldalt nem lehet emelni és az ilyen módon jelentkező jövedelem nem fedezi a kiadási oldal terheit, akkor a kiadási oldal terheinek csökkentéséhez kell azokon a poiij tokon hozzányúlni, amelyek a legkevésbbé érintik a szociális érdekeket. T. Ház! A felelősség kérdésére vonatkozólaig tulajdonképpen azt kell mondanom, hogy a felelősség kérdése állandóan fel van vetve. Ami engem illet, aki felelős vagyok és azt százszázalékig elismerem és hangsúlyozom is, én a legkülönbözőbb formákban felvetettem magamra nézve a legilletékesebb helyeken a felelősség kérdését; felvetettem a miniszterelnök úr előtt, felvetettem a kormány előtt, amikor a minisztertanács ezt a törvényjavaslatot tárgyalta, felvetettemi egy interpellációra adott válaszomban az igen t. Ház előtt, és ha méltóztatnak parancsolni, most is fel van vetve a kérdés, méltóztassanak azt ezzel a momentummá! együtt elbírálni. (Felkiáltások a jobboldalon^ Éljen a miniszter!) Abban igaza van t. képviselőtársamnak, hogy valakinlek felelős-