Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.
Ülésnapok - 1927-420
24Ö Az országgyűlés képviselőházának sodromból. Evekre visszamenőleg: látnia kellett volna a kormánynak, természetesen nemcsak a saját maga megítéléséből, hanem akülállamokban lévő gazdasági őrszemélyzetnek és konzuloknak a jelentéséből kifolyólag is, hogy súlyos helyzet következhetik be a magyar mezőgazdasági szemtermelésben. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Az előrelátás hiányának, tehát a felelőssésr kérdésének a felvetése alól a kormány nem vonhatja ki magát. Az csak frázis, komolytalan vicc, hogy én tudjam, milyen lesz jövőre a búzia ára. Hát honnan tudjam? ( Jánossy Gábor: A jövőbe emberi szem nem lát!) Egy azonban bizonyos, — adatokra hivatkozom — hogy a magyar agrárkivitel válságának egyik fő okozója a rossz kereskedelmi szerződéseknek a megkötése volt. A liszt, az őrlemények exportját rendkívüli módon megnehezítette túlmagas kiviteli illetékekkel a kormány. Ezek tények, ezeket letagadni nem lehet. Méltóztassanak tehát figyelemmel meghallgatni. A kormány az 1921., 1922. és 1923. években ugyanis a lisztkivitelt igen súlyos illetékekkel sújtotta abban a tudatban, abban a — elismerem, jóhiszemű — feltevésben, hogy hiszen nekünk a szomszéd államok úgyis felvevőpiacaink; ha én a lisztkivitelt illetékkel sújtom és terhelem, a szomszédos államokban lévő fogyasztópiacaink mégis csak megmaradnak továbbra is, nem fognak tőlünk eltávolodni és eltáatorodni. Miben állt ez és mi lett ennek a következménye 1 ? A lisztkiviteli illeték kezdetben pénzben volt megállapítva, később minden kivitt métermázsa liszt után 65, 5ö, 45, 25, majd — amikor észrevették a bajt — ó kilogramm időnként változó mennyiségű búzát kellett beszolgáltatni az államkassza javára. (Zaj és mozgás a jobboldaton.) A kivitel legtekintélyesebb részben az 55 és 65 kilogrammos búzailletékek mellett történt. Ez azt jelentette, hogyha egy mázsa nulláslisztet kivittem az országból a szomszédos állam fogyasztópiacára, — ezt lecáfolni sem a miniszterelnök úr, sem a kereskedelemügyi miniszter úr nem tudja — akkor nekem kiviteli illetékben 45, 55, maximum 65 kilogramm búzát kellett azért fizetnem és ezzel megdrágította a tisztelt kormány a kivitelt és rontotta versenyképességünket a beözönlő amerikai búzával szemben. (Zaj. — Br. Podmaniczky Endre: Az újságíróknak oda beszél!) Miért beszéljek oda? Úgyis hallják. (Fábián Béla: Az országnak beszél. — Zaj.) Egyáltalában nincsen szándékomban, hanem aki beszél, az beszél erre is, arra is. Nekem nincsen szándékomban oda beszélni, a gyorsírók úgyis hallják. Nem pályázom arra, hogy az újságírók hallgassák külön az én beszédemet. (Jánossy Gábor: Jó, halljuk tovább!) Nem gondoltak az amerikai konikurrenciára a mi kormányköreink. Nem gondoltak arra, hogy a minket környező államok, amelyek addig fogyasztópiacaink voltak, a mezőgazdasági szemtermelés forszírozásával az Önellátás mezejére is lépnek és nem törődtek mással sem, ami ennek a konzekvenciája lett. Nem törődtek a túlnagy vasúti tarifával és azzal, hogy más oldalon a Gyosz., a Gyáriparosok Országos Szövetsége — amely központja a nagy kartelleknek, amelyek a mezőgazdasági termelést is sújtják — olyan vámvédelemben részesül, amelynek tarthatatlanságát maga a t, miniszterelnök úr is elismerte, amikor bizonyos élességeket és érdekességeket lény esendőnek mondott az együttes bizottság ülésén, amely a boletta-javaslatot tárgyalta. Mindennek a következménye az lett, hogy .ebbe a mai szomorú helyzetbe jutottunk. Itt I 20. ülése 1930 július k-én, pénteken. állunk. Mit fog eredményezni ez a bolettaj avaslat? Azt, hogy azok, akiknek nagymenynyiségben van eladni való búzájuk, bizonyos jelentős összeget fognak kapni, akiknek azonban kevesebb eladni való búzájuk van, azok nem fognak szabad rendelkezési joggal bírni a boletta után, mert elsősorban adótartozásaikat lesznek kénytelenek fizetni. Nem más tehát ez a javaslat, mint egy adófizetési mézesmadzag, vagy pedig egy adóbehajtási trükk, mert így is nevezhetem. Elvégre annak a mezőgazdának lehet olyan helyzete, hogyha a bolettából kap 10—150 pengőt, azt mondja: szabadon rendelkezem felette és ezzel én a házi szükségleteimben mutatkozó kiadásokat fedezem, az adómat majd később fizetem ki. Ez neki nem fog módjában állani, mert elsősorban adót kell fizetnie és pedig olyan adókat is, amelyeket rögtön nem lehetett volna tőle egyébként behajtani, — vannak olyan szerencsétlen sorsban lévő mezőgazdák is — amely adókat így más foglalkozási ágban lévő, fogyasztó rétegeknek túlterhelésével teremtünk elő. Voltaképpen tehát az államkincstár egy nagy kacskaringós műveletet hajt végre; a mezőgazdák hátralékos adóját, megfizetteti más fogyasztó rétegekkel. Egyébként pedig nem hagyja meg a szabadrendelkezési jogot a felett, ami van, ami pedig a magántulajdon elvehetetlen értéke, mert hiszen nem azt jelenti a boletta, hogy annak az illetőnek, akinek eladó búzája van, vásárolnia is leshessen vele, hanem a kötött gazdálkodásinak sok rosszra vezető rendszerét alapozza meg. Ezek után tovább megyek és kérdezem: hol volt idejében az olcsó kamatú mezőgazdasági hitel, hol volt a kisipari hitel? Miért nem méltóztatnak ezt nemcsak hirdetni, hanem meg is alapozni, meg is valósítani? Elismerem, hogy a t. kereskedelemügyi miniszter úr, amikor pénzügyminiszter korában a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetének 10 millió pengőt bocsátott rendelkezésre, hogy altruista alapon eszközölje a mezőgazdasági hitelek folyósítását, ezzel bizonyos jót cselekedett, de nem tudta ellátni és kielégíteni az összes hiteligényeket. A t. volt pénzügyminiszter úrnak abban az időben nagy kincstári feleslegei voltak, tehát nem 10 milliót, hanem 50 és 100 milliót kellett volna adnia olcsóbb mezőgazdasági hitelek eszközlésére, ezt a minap jubiláló kitűnő vezetésű intézet üdvösen tudta volna felhasználni. A Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetének' jubiláris közgyűlésén különben gróf Hadik János felsőházi tag úr, az intézet elnöke, rámutatott arra a konstatálandó igazságra, hogy a földet terhelő hitelösszegek 90%-a rövidlejáratú kölcsön és csak 10%-ban hosszúlejáratú hitel. A t. volt pénzügyminiszter úr, a jelenlegi kereskedelemügyi miniszter úr, pedig nagyon szép levelet intézett a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetéhez jubileuma alkalmából, amelyben azt mondotta, hogy jólesik " neki, hogy a nemzet egyik támasztó pillérét képző kis- és törpebirtokososztály hitelszükségletének kérdését sikerült a megvalósítás stádiumába vinni, mert 10 millió pengőt adott. Hát ez csak kezdet legyen. Bud János miniszter úr üdvözlő levelében először hangoztatja azt a kifejezést, amely voltaképpen Nagyatádi Szabó István egész programmjának alapja volt, amelyet a régi Képiviselőházban sokszor hangoztattunk és amely gróf Tisza István akkori miniszterelnök úrnál is, akivel szemben pedig éles közjogi ellentétben állottunk és akivel