Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.
Ülésnapok - 1927-418
Àz országgyűlés képviselőházának À tassék sértő kifejezéseit 'beszüntetni, mert kénytelen leszek a mentelmi bizottság elé utasítaná. (Kabók Lajos: Nem határozatképes a Ház, nem lehet! — Farkas István: A kérdés feltevéséhez kérünk szót, elnök úr! — Jánossy Gábor: Miért nem hallgatják meg saját elvtársukat! — Zaj) Csendet kérek. Méltóztassék lehetővé tenni, hogy képviselőtársunk beszédét elkezdje. (Propper Sándor közbeszól.) Propper képviselő urat is kérem, maradjon csendben. Kéthly Anna: T. Képviselőház! Ebben a tárgyban, amelyet most itt a parlament elé terjesztünk, a munkanélküliség kérdésében, nekem a szellemi munkások munkanélküliségéről kell beszélnem. Ha csak egy ikis szemlét is tartunk itt akár a gazdasági életben, iakár a gazdasági élet irányvonalán, az adatok segélyével, mindenütt bajt hajra halmozva találunk. Ezek közül a bajok közül jelenségeiben legizgalmasabb és legtragikusabb, kihatásaiban a legvégzetesebb a munkanélküliség, mert munka nélkül rendszerint olyan ember marad, akinek eladható munkaerején kívül más eladni valója nincs, akinél tehát a munkíanélkülisép , • annyit jelent, hogy gazdasági exisztenciája összeroppan és elpusztul. Meggyőződésem szerint senki sem tagadhatja el, hogy a munkanélküliség ma már nálunk rendkívüli arányokat öltött. Országos és megbízható statisztika erről nincs. Itt, erről az oldalról már több ízben kifogásoltuk ennek hiányát és feltártuk azokat az okokat, amelyek miatt ez a statisztika hiányzik. De van nálunk konjuktúrakutatás, amely a termelésnek egész katasztrofális összezsugorodásáról számol be és van a szakszervezeteknek, ha nem is országos és hivatalosan approbált, de az ő területükre nézve annál megbízhatóbb és pontosabb munkanélküli statisztikája, van azonkívül kimutatás az öngyilkosságokról, a zálogházakról, a kilakoltatásoikról, az árverésekről és ezekből a mozaikokból össze lehet állítani a munkanélküliség területét, az egész munkanélküliség hozzávetőleges képét. Katasztrofális a mezőgazdasági munkások állapota, ahogy Farkas István képviselőtársam elmondotta, éhezik az ipari proletariátus, amint Kabók képviselőtársaim az előbb erről beszélt, de talán még ezeknél is szomorúbb és kilátástalanabb a magánalkalmazotti rétegek és a szabad szellemi foglalkozásúak helyzete. És ez érthető is. A mezőgazdasági és az ipari munkának altiszti csoportját tévő magántisztviselőik és magánalkalmazottak száma együtt csökken a mezőgazdaság és ipar foglalkoztatottjainak számával, de e foglalkozási ágak műnkásterületének terjeszkedésével nem terjeszkedik még egy ideiglenes vagy átmeneti konjunktúra idején sem. A magánalkalmazotti réteg olyan, mint egy gumiBzallag, amelynek ha csökken a feszültsége, ha csökken az átfogása, akkor feleslegessé válik az a réteg, de amikor újból szaporodik a tartalma, akikor ezt a levágott, lemaradt részt, nem kell újra pótolni, mert a megmaradt részt újból bizonyos igen messzemenő ihatárig tovább lehet megnyújtani. Ha tehát az iparban és a mezőgazdaságban volna is — mint ahogy nincs — a hat évnek szörnyű válsága után bizonyos konjunktúra, ez a konjunktúra nem érintené a magánalkalmazotti réteget, ez a réteg nem élvezné ezt a konjunktúrát, mert az ipari munka megindulása még korántsem jelenti a tisztviselő munkáját is. Egyetlenegy réteg életében sem jelent a munkanélküliség akkora lecsúszást, mint éppen a magánalkalmazottaknál. Hiszen egyik hét18. ülése 1930 július 2-án, szerdán. 165 ről a másikra semmisül meg a magánalkalmazott munkája értékének az a praetium affections-a, amelyet a munkahelyének individualitásával gyűjt magának. Az egyik hétről a másikra szabadítja meg magát ingóságaitól, adja el utolsó tartalékruháját, s ez a proletárréteg, amely amikor állásban van, igen szívesen ringatja magát abban az illúzióban, hogy polgár, munkátlanságának ideje alatt egyszeriben lesüllyed a Lumpenproletariátusba, egyszerűen azért, mert elveszíti az a kulcsot, amellyel a társadalom.kapuján bebocsátást nyerhet, amelylyel valami munkahelyre bebocsátást nyerhet: elveszíti rendes ruháját, amely nála úgyszólván olyan munkaszenszám, amely nélkül álláshoz nem juthat. Ha nézem a kereskedelmi alkalmazottakat, azt látom, hogy a vásárlóképesség folytonos csökkenése következtében egymásután csuknak be a boltok, redukálják a létszámot s a legtöbb helyen ma már a tulajdonos családtagjaival végzi el"a kiszolgálást, kis személyzettel, vagy egészen személyzet nélkül, úgyhogy a munkanélküliek ebben a kategóriában is ijesztő és elképzelhetetlen mértékben növekednek. Nincs semmiféle hátvédjük, mert néhány fillérnyi keresetükből, amelyet munkábanlétük alatt kapnak, nem gyűjthetnek maguknak tartalékot, s az a szakszervezeti segély is, amelyet kapnak, nem lőhet megfelelő alapja életfenntartásuknak. Nekem nagyon sajnálatosan igen sok alkalmam van ennek a kategóriának letörését figyelemmel kísérni és számtalan esetben látom, hogyan süllyednek le a semmibe ezek az emberek napról-napra. Kezdődik a lesüllyedés azzal, hogy az illető feléli végkielégítését; feléli azt a néhány ruha- vagy bútordarabját, amely még van, azután itt Budapesten — mert vidéken ez a menedék sincs meg — a népkonyhai kosztolás következik.. De ez még nem a végső pont az ő útján, mert hogy ez az út hol végződik, különösen a magánalkalmazotti kategóriánál, arról az elmegyógyintézetek és kórházak tudnának beszélni. Látjuk e^ntnásután és napról-napra azokat a kartársnőinket» kollégáinkat, akiket visznek be a mentők, mert elméjük megzavarodott a nyomorúságtól, az idegeik teljesen felbomlottak, mert nem látják maguk előtt a kivezető utat ebből a kilátástalanságból és reménytelenségből. (Az elnöki széket Almásy László foglalja el.) r Es ezekben a napokban, június hónapban még egy jelenséggel találkozunk ezen a gályán. Százával és százával bocsátják ki a kereskedelmi iskolák és kereskedelmi tanfolyamok a fiatalságot, amely erre a pályára akar tódulni; azt a fiatalságot, amely tele van hittel, bizakodással és ambícióval az élet felé, amely tele van akarattal, hogy szülei sorsán segíteni^ fog azzal a néhány Dengővel, amelvlyel az ő munkáját fogják díjazni. Ez a fiatalság,^ ez a sok száz iskolát végzett fiú és leány néhány év alatt megtanulja azt, hogy rá az iparnak és kereskedelemnek nincs szüksége; megtanulja, hogy ambíció, hit és akarat nem ér semmit ezzel a borzalmas fallal szemben, amelyet a munkanélküliség jelent; megtanulja azt, hogy^ ebben az országban világraj önni, tanulni, készülni az életre nem is érdemes. Es azt látom ebben a helyzetben, hogy nem a javulás, de ellenkezőleg: a folytonos rosszabbodás felé haladunk. Ez indít arra bennünket, hogy most ismételten kérjük és követeljük, hogy az államhatalom, amelynek kötelessége 24*
