Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.

Ülésnapok - 1927-418

Az országgyűlés képviselőházának 418. ülése 1930 július 2-án, szerdán, 135 sokat, hanem én, igen t. képviselőtársaim, kimentem a. községekbe és odakünn a községekben érdeklődtem, tárgyalgattam a kisgazdaközönséggel és azt, amit magam is tudtam náluk nélkül, Összevetettem azzal, amit tőlük hallottam, így tehát a helyszínen a való tényekből állapítottam meg, hogy ez a törvényjavaslat végeredményben ia világon semmit, egy fillér értékűt $em segít a kisgazdatársadalmon. Hogy mégis miért igyekeznek ezt a törvényjavaslatot túloldalon ülő képviselőtársaim úgy beállítani, mint amely egyedül volna hivatott a kisgazdatársadalmon való segítésre, ezt talán meg tudom érteni, de nem tartom éppen fontosnak, hogy ezzel ia kérdéssel foglalkozzam. Azt az egyet azonban .mégis ki akarom jelenteni, hogy .nyilvánvalónak látszik, hogy ezt a javaslatot szeretnék valahogyan a mindinkább elégedetlenkedő kisgazdatársadalom felé úgy kihozni, hogy a kis gazdatársadalom elégedetlenségét ezzel leszereljék. Nekem az a véleményein, hogy ez nem fog sikerülni. (Esztergályos János: Ezzel is 'becsapják a kisgazdákat!) Lehetséges, hogy ideig-óráig, néhány hétig, néhány hónapig ez a javaslat ia kisgazdatársada- . lom körében bizonyos megnyugvást fog kelteni, bizonyos reményt fog jelenteni, meg vagyok azonban győződve arról, hogy amikor ennek a törvényjavaslatnak különböző áldatlan hatásai a gyakorlati életben mutatkozni fognak, a kisgazdák majd feleszmélnek és látni fogják, hogy azok is, akiken némileg, átmenetileg, momentán segített is ez a törvényjavaslat, mind viszsza fogják ezt a segítséget fizetni, hogy egy magyar példabeszédet használjak: ama it nyernek a réven, el fogják veszíteni a vámon. Nagyon alaposan vizsgálódtam ebben a kérdésben. Beszélgettem kisgazdákkal, akiktől megkérdeztem, hogy egy 5—10—15—20 hold földes gazdának mennyi gabonanemű eladni valója van, és arról győződtem meg, hogy a különböző vidékek szerint lehet a dolgokat osztályozni. Az egyik vidéken esetleg _ egy ötholdas kisgazdának -több eladni valója van, mint a másik vidéken egy 15 holdas kisgazdának. Igen nagy mértékben befolyásolja az eladni való gabonamennyiség' kérdését az is, hogy a kisgazdaközönség milyen nagy családtagszámmal rendelkezik. Egy olyan 10 hold földes kisgazdánál, akinek 5—6—8 tagú családja van, az eladni való körülbelül semmi" (Farkas István: Sőt ott venni kell!), ott az a nagyszámú család azt a termést, amit az illetőnek elérni sikerül, teljes egészében feleszi, sőt egy nagyon földszerető és dolgos borsodmegyei községben — ahol nem is a legrosszabbak a földek a magyar viszonyokhoz kénest — arról győződtem meg, hogy egy 2—10 tagú családdal rendelkező földmíves kisgazdának akárhányszor még vennie kell gabonaneműt. Ebből tehát azt látom egész világosan, hogy ezeken a gazdákon ez a törvényjavaslat egyáltalán nem fog- segíteni. Gaal Gasten képviselőtársam megállapította, hogy van a gazdatársadalomnak e^y része, amelyen a javaslat akar segíteni valamit. Az én felfogásom szerint végeredményben ez is csak látszat. Azoknak az egészen töroebirtokosoknak, akiknek földadója nem haiadja túl az 50 aranykoronát, illetőleg az 58 pengőt. föladóját abból a bizonyos alapból fizetik majd ki, amelyet a boletta révén össze fogunk hordani. Ha itt megvizsgáljuk a dolgot, az ilyen törpebirtokosnak földadója átlagban az én számításom szerint nem lehet több — ez is különböző községek, vidékek szerint, — mint 8—10 —12 pengő évente. Most méltóztassék megvizsgálni, hogy ha ennek a fölművesnek van 4—5 tagú családja, mit jelent ez az évi 10—15 pengő engedmény, amit a boletta révén kap, azzal szemben, hogy megdrágítjuk a fahéjat, megdrágítjuk^ a dohányt, megdrágítják a teát, azután a kávét és megdrágítjuk a postát. Vitatkoztam kisgazda képviselőtársammal r magánbeszélgetésekben ebben a kérdésben és ők arra az álláspontra helyezkedtek, ami felfogásom szerint helytelen, hogy a kisgazdaközönségnek, a földmíves népnek nincs szüksége kávéra, teára, nem használnak ilyen élelmicikkeket, tehát nem helyes azt mondani, hogy amit a boletta révén ez a kisgazda nyerni fog, azt elveszíti a drágaságon. Nem tudtam meggyőzni ezeket a kisgazdaképviselőtársaimat felfogásuk helytelenségéről. (Esztergályos János: Ezen a címen drágább lesz az istráng is, azt pedig használják a kisgazdák!) Elvégre nem tehetek arról, ha t. képviselőtársaim abban a világfelfogásban élnek, hogy a kisgazdaközönségnek nem jár fahéj, amellyel az ő tejbefőtt rizskásáját esetleg megízesítheti, nem tehetek róla, ha abban a világfelfogásban élnek... (Krisztián Imre közbeszól. — Györki Imre: Már megint ez a falurossza beszél!) hogy nem jár télvíz idején egy bögre tea, én azonban a magam részéről nem vagyok hajlandó lemondani arról, hogy a kisgazdaközönséget ezek a dolgok éppúgy megilletik, mint ahogy megilletik a városi közönséget. De meggyőződésem szerint nem is így áll a dolog,^ ahogy ők látják. Nem tudom, hogy egyik-másik képviselőtársam a világ melyik elrejtett zugában szerzett mandátumot, de az én tapasztalásom szerint, különösen a világháború óta, a parasztgazdák és a földmívesközönség között általában meglehetősen elterjedt a tea és a kávé élvezete, amrhez joguk is van. Különösen az utolsó idők őrült nagy nyomorúsága következtében azt tapasztaltam, .hogy nemcsak a városi szegény lakosság, hanein a falusi is a tea élvezetét nem éppen azért vezette be^ mert abban fényűző élvezetet keresett, hanem éppen a nyomorúság hajtotta ennek fogyasztására. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Éppen a nyomorúság hajtotta arra, hogy az olcsó, rumnélküli teát fogyassza, ezt a kis édesvizet, egy darab barna kenyérrel, ami nagyon sok munkáscsaládnak vacsoráját vagy reggelijét jelenti. Látom, Fáy képviselőtársam mosolyog ezen, amit mondok. Nem veszem tőle rossz néven; vegyék tőle rossz néven a választói, akik joggal kifogásolhatják, hogy a képviselő úr mosolyogj ezen, mert ez azt jelenti, hogy nem ismeri választóinak gazdasági helyzetét. (Fáy István: Csak bízza rám! Mindenki tudja, hogy a magyar kisgazda nem iszik teát! — Farkas István: A maga választóit elintézi a jegyző, meg a szolgabíró!) Amint mondtam, engem komoly vizsgálataim arra a meggyőződésre vezettek, hogy a bolettához címzett javaslat a kisgazdaközönségen egyáltalában nem fog segíteni semilyen mértékben. (Esztergályos János: Ezt megmondták, mielőtt a •miniszterelnök hazajött!) Engem azonban végeredményben nemcsak az a kérdés izgat, hogy a kisgazdaközönségen segít-e ez a boletta-javaslat, és hoz-e ez a javaslat olyan drágulást, hogy a kisgazdák azt, amit nyernek vele, elveszítik a drágaság következtében. Engemet az is mélyrehatóan izgat, hogy az ország lakosságának^ az a másik része, amely nem sorozható az agrár társadalom körébe, hogyan jár ezzel a javaslattal. Végered-