Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.

Ülésnapok - 1927-418

130 Az országgyűlés képviselőházának U1S. ülése 1930 július 2-án, szerdán. kozzam, amelyek körülbelül ugyanabban a termelési válságban és ugyanabban a helyzetiben vannak, mint mi. Az igen t. előadó úr nagyon érdekes fejtegetéseiben kifejtette, hogy azok az államok, amelyek importra szorultak, -mennyi vámot vetettek ki a gabonára, hogy mennyit kell fizetni Franciaországban, Németországban és egyéb államokban, és ő csak röviden érintette azt, hogy milyen a helyzet az olyan államokban, amelyek úgy mint mi, exportra vannak utalva. A legnagyobb gabonatermelő államok az Északamerikai Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Argentina. Az argentinai helyzetet nem ismerem, bár ott különös helyzet van, amennyiben ott az aratások sokkal előbb vannak, mint bárhol máshol, és így a gabona is előbb kerül piacra. Kanadában már négy évvel ezelőtt megalakult a kfainadai pool, amely nem állami segítséggel jöhet létre, hanem amelybe a farmerek összeállva, egymást segítve igyekeznek a gabonát értékesíteni, illetőleg ha túlsók van, azt visszatartani, hogy az piacra ne kerüljön. (Jánossy Gábor: Ott van nénz!) Ennekapoolnak talán nincsen nagyon sok praktikus értelme, kivéve azt, hogy minthogy ezeknek megvannak a saját rakodóhelyeik, saját állomásaik, elevátoraik és kikötőhelyeik, ők kiküszöbölhették a közvetítő kereskedelmet és így a farmer, a termelő megkapja az ár legnagyobb részét. De sokkal fontosabb az, ami az Amerikai Egyesült Államokban történik. Már 1927-ben a Coolidge-adjminisztráció alatt foglalkoztak azzal, hogy hogyan lehet és hogvan kell megmenteni az Amerikai Eeryesült Államok gabonatermelőit, és 1927-ben és 1928ban beadtak törvényjavaslatokat, — ha jól emlékszem, talán kettőt is — amelyek átmentek a. kongresszuson, azonban az elnök ezeket megváltoztatta, illetőleg nem írta alá és pedig azért, mivel azokban a mezőgazdasági cikkekre prémium volt kikötve, illetőleg egy kiviteli jutalék, egy kiviteli prémium. Később a Hoover-adminisztáció alatt ilyen hasonló törvényjavaslattal jöttek, a kongresszus azonban ezt már nem szavazta meg, mivel Hoover elnök kijelentette, hogyha prémium van benne, akár csak burkolt formában is, ő ezt a javaslatot nem teszi magáévá. így jött létre az a törvény, amely a mezőgazdasági terményeik értékesítésére vonatkozik és ennek a folyamán a Federal Farm Board, amely mint testület, maga intézkedik egy óriása kölcsön felett, amelyet alz Egyesült Államok kormánya ebben a törvényben juttatott neki. Ez óriási összeg, 500 millió dollár. Természetesen ilyen hasonló szanálásról nálunk szó sem lehet, eltekintve attól, hogy ez ott sem vált be olyan kitűnően, mint ahogyan azt egyesek képzelik. En nem is azért hoztam ezt fel, mint hogyha: ezt követendő példának tartanám, hanem felhoztam azért, hogy rávilágítsak arra, hogy máshol is próbáltak egy ilyen bolettaszerű prémiumot behozni és annak ellenére, hogy aizt hangosan követelték a farmerek, nemzetgazdasági szempontból ellenezték, amint ellenezték nemcsak az Egyesült Államokban, de ellenezték Ausztráliában is, amely ugyanazon válsággal küzd, mint mi. Olvastam Ausztrália mezőgazdasági kamarájának jelentését 1929-ből, amelyben benne van, hogy ott is akartaik a törvényhozás elé jönni, hogy kiviteli prémiumot adnak, de elállottak ettől és pedig ugyanazon okokból, amelyeket itt mi is hangoztatunk, elállottak azért, mert míg egyrészt a világpiaci ánat nem emeli lényegesen s azt nem segíti elő, addig másrész' alapja lehet az általános drágulásnak, amitői bizony tartózkodni kell és ami mérhetetlen veszedelmeket rejt magábam. Tisztelt Ház! Azt akartam ezzel csak bizonyítani, hogy más államoknak is megvoltak a problémái, és hogy más államok már évek óta foglalkoznak a mezőgazdaság talpraáiiítá sával és annak módozataival. Mi történt nálunk ebben az irányban? Én elolvastam az összes miniszteri expozékat és azokban • nem találok mást, mint talán arra való utasításokat vagy próbálgatásokat, hogy standardizálni kellene a mi búzánkat, hogy a sokminőségű búza helyett kellene valami egytípusú, jó, nemesített búzát termelni, amely konkurrenciaképes és amely képes arra, hogy azokat a piacokat, melyeket a világháború folyamán elvesztettünk, visszaszerezze. A háború folytán elvesztettünk piacokat, t. Ház. Elvesztettünk piacokat talán azért is, mert nem voltunk kellő időben felkészülve, hogy ezeknek a piacoknak megszerzése érdekében bizonyos áldozatokat hozzunk. 1925-ben megvolt a lehetősége annak, hogy egy fejvevőpiacot biztosítunk a magunk számára. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Majdnem konkrét formában megjött az ajánlat, mert az a másik állam is rá volt arra utalva, azonban a kormánynak akkori rövidlátó politikája ezt nem tudta keresztülvinni. (Mozgás a jobboldalon.) Ha a miniszter úr parancsolja, majd később fogok ezzel szolgálni. (Jánossy Gábor: Én is ott lehetek? Mert érdekel! — Derültség.) Tisztelt Ház! Én a kormány jóhiszeműségét kétségbe egyáltalán nem vonom. Tavaly a közvélemény elkezdett mozogni és követelte, hogy^ történjék már valami^ a mezőgazdasági termények értékesítése ügyében. Ez a követelés mindinkább hangos lett és a mezőgazdasági érdekeltségek a tél folyamán, majd midőn a kormány nem tett semmit, márciusban újból hangoztatták, hogy tegyen már a kormány lépéseket és tegyen már valamit a mezőgazdaság: megmentésére, mondván: akármit hoz is, csak hozzon egy törvényt, de még jóval az aratás előtt. És mi történt? Az ifren t. kormánynak nem tudom, milyen elgondolása volt azelőtt, de tudom, hogy május végén is egy egészen ellentétes javaslatra gondolt, később június folyamán a pénzügyminiszter úr bejelentette az egységespárt értekezletén a bolettarendszert, azt a bizonyos 8 pengős bolettát, azután június 20-án benyújtották ide a javaslatot, amikor már megindult a rozs aratása; ezt a javaslatot már a bizottság, anélkül, hogy a plénum elé került volna, lényegesen megváltoztatta, és most itt fekszik előttünk ez a. javaslat s akkor fogjuk letárgyalni, akkor lesz belőle törvény, amikor már az aratás be lesz fejezve. T. miniszter úr, kérdezem, komoly módja-e ez a kormánynak? (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nem véletlen az, ami az országot érte. Mi tudtuk, hogy ennek jönnie kell. Nem lett volna-e kötelessége a kormánynak, hogy már a télen megfelelő javasLattal jöjjön? Nem lett volna-e kötelessége az érdekeltségeket összehívni és őket márciusban meghallgatni? Mi állt az útjában tulajdonképpen annak, hogy ezt a dolgot már legalább márciusban idehozzuk? Nem értem ezt a rövidlátó kormányzást, nem értem hogyan volt lehetséges ez, mikor annyira fontos ez a dolog s mikor valamennyien megegyezünk abban, hogy a mezőgazdaságon segíteni kell. Én érthetetlennek találom ezt a késedelmet, amelyet indokolttá semmi sem tesz. Sajnálattal, de sine ira et studio konstatálom, hogy a kormány