Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.

Ülésnapok - 1927-418

Àz országgyűlés képviselőházának It 18. ülése 1930 július %-án, szerdán. 113 egészséges állat menjen ki, tehát az összesség érdekében dolgozik — a. féllel az állatorvosi szemle díjait megfizetteti. Azt is megértem, ba az kapja ezt, aki a vizsgálatát végzi, de hogy miért kell annak a díjinak egy részét a földmívelésügyi minisztériumiba felküldeni, hogy itt osztozzanak rajta a központi főállatorvosok, azt nem vagyok képes megérteni?! (Fábián Béla: Egy kis dugsegély!) Ebbe a kategóriába tartozik azután az állatgyógyszerek és a növényvédőszerek rettenetes drágasága. Mindig azt halljuk, ha az ellen felszólalunk: bocsánatot kérünk, magánjog, szerzett jog, ahhoz hozzányúlni nem lehet még .a köz érdekében sem! Hát a földbirtok, az ezeresztendős földbirtok nem szerzett jog? Vagy ha valaki becsületes szerződéssel pénzért megvesz egy birtokot, egész munkáját, keresetét belefekteti, az nem szerzett jog, azt el lehet és el lehetett venni skrupulus nélkül ? Festetich hercegnek a hévizi melegfürdőn való ezeréves birtoklási jogát, mivel kis zavarok voltak a jogvédelem körül, egyszereűn el lehetett venni, az nem volt szerzett jog? Ellenben .az ilyen vállalatok, amelyeknek nem egyszer az a tudós áll az élén és csinál belőle családi részvénytársaságot, aki államköltségen kísérletezve tudta cs.ak azokat a szereket előállítani, ezek szerzett jogok, amelyekhez hozzányúlni nem lehet és amelyek^ kedvéért inkább egész megyék mezőgazdaságát olyan uzsorának teszik ki, hogy akárhány gazda azt mondja: nem gyógykezeltetek, mert ha falkám egyharmad része elhullik, akkor is kevesebbe kerül, mintha gyógykezeltetek. (Zaj.) Ahol azután szintén nagyon sokat lehetne tenni a mezőgazdaság érdekében, az a vámteher csökkentése. Itt én járt utakon járok, és csak a miniszterelnök urat követem. Igaz, hogy jó három-négy évvel megelőztem ezen a téren, de Debrecen óta csak úgy ballagok utána, amikor kérem, hogy méltóztassék már ezen a téren tenni valamit. Ki tudom mutatni, hogy a magyar gyáripar nyersanyagait nagyrészt, vagy teljesen vámmentesen hozza be, vagy olyan óriási vámengedményekkel, hogy jóformán számításba sem jön a vám. (ügy van! bal felől.) Ellenben a kész áruért a teljes vámot fizetik. Hát,nem lehet a földbirtoknak ugyanezt megadni? A földbirtok nyersanyagait, termelő eszközeit, műtrágyáját stb. nem lehet ugyanebben a védelemben f részesíteni?^ Nem lehet bizonyos vámleszállításban részesíteni a mezőgazdasági üzemi gépeket, amikor a gyáripar üzemi gépei vagy teljesen vámmentesen jönnek be, vagy óriási mértékben leszállított vámok mellett? A marhasó Magyarországon 18 pengő 40 fillér; ennyiért adja az állam a gazdának a denaturált sót. Az ipari só ellenben 10 pengő 40 fillér. Itt nagy differencia van. Ha az ipar kaphat 10 pengő 40 filléres sót, miért nem méltóztatik a magyar állattenyésztést ugyanilyen sóárakkal támogatni? Itt van azután borzalmas visszaélés, amelyet a. kartellben levő gyáripar, különösen az olaj neműek terén elkövetnek. (Úgy van! a baloldalon.) Az olaj olyan áru, amelyet senki a világon nem képes szemre megítélni. Nevezhetik ahogyan akarják. Elnevezik I/Aa-nak és a jó Isten tudja minek, s adhatják a leggyalázatosabb moslékot, olyan gazda nincsen a világon, aki meg tudja állapítani, hogy mit vett? Szabad ilyen kereskedelemnek kiszolgáltatni a magyar mezőgazdaságot? Ha valahol, nem itt volna-e szükséges az állami márkázás behozatala, hogy minden egyes hordó olajnál, amely a gyáraikból kikerül, az állam pecsétjével legyen biztosítva a gazda, hogy azt kap, amit vett, és drágán megfizet^ Ugyanez a helyzet a műtrágyánál, a benzinnél, a védekező szereknél, a bőráruknál. Itt mi ki vagyunk téve a legborzalmasabb kihasználásnak és az állam segítő kezét seholsem látjuk. Pedig a márkázás révén egy csomó intelligens vegyészt és mérnököt keresethez és kenyérhez is lehetne juttatni. De itt vannak azután a közszállítási visszaélések. Hiszen méltóztatik nagyon jól tudni, hogy a közszállításban hogy meg van most már kötve az utolsó vidéki falu keze is. Ha fecskendőt akarok venni, nem vehetem meg az olcsóbb külföldi fecskendőt, ha ezreket takarítok is meg^ rajta

; mert a közszállítási szabályrendelet értelmében kénytelen vagyok úgynevezett magyar gyártmányt vásárolni. Itt van az autózás kérdése. Az autóbuszokat az előbb már említettem. Az a vállalkozó kénytelen, másképen nem kapja meg az engedélyt, belföldi árut venni. Hogy pedig milyen ez a belföldi áru, hivatkozom a miniszter úr rendeletére, amely kimondja, hogy belföldi árunak tekintendő az autóbusz, amelynek 30%

;

a itthon készült. 70%-ot külföldről hozhat tehát be az autógyáros, 30%-ot reákárpitoz, vagy Isten tudja mit csinál vele s ezt azután — mint magyar gyártmányt — kénytejen megvenni az a nyomorult autobuszvállalkozó. Egyenesen külföldről vennie azonban — neki — nem szabad. De mit látunk, t. miniszter úr? Itt van nálam egy írás, — ha tetszik, előveszem, — hogy június 26-án volt a rendőrségen egy autóbemutató-engedélyezési eljárás. Valami 16 autó volt ott, közöttük egy külföldi autót, a Gyosz. nevű érdekképviselet vezetett elő engedélyezés végett. (Mozgás.), A Gyosz-nak tehát szabad külföldi autót vásárolni. Van egy másik kimutatásom is, — mely most nincs nálaim, — amelyben egyszer valamelyik napilap közölte, hogy az öszszes Budapesten lakó bankdirektorok, gyáriparosok, miniszter urak és más hasonlók, kik milyen autón járnak? Magyar autót ebben a társaságban csak.elvétve lehetett egyet-kettőt találni. Ugyanazok az urak tehát, akik a közszállításoknál attól a nyomorult adózótól azt követelik, hogy az úgynevezett «ő» gyártmányaikat, amelyeket azonban részekben külföldről hoznak be, vásárolják, ugyanazok az urak saját maguk részére külföldi autókat vásárolnak és rontják ezzel az ország mérlegét. Szólnom kell még a vasúti tarifákról is, mint olyan eszközről, amellyel a mezőgazdasági termelést elő lehet mozdítani. Csak nagyon kevés példát hozokfel, hogy méltóztassanak a különbségeket megítélni. A szén fuvardíja métermázsánként 100 kilométerre 58 fillér. Erre szükségük van a szénbányáknak, mert hiszen ők loco vevő adják el a szenet, minél kevesebb tehát rajta a fuvardíj, annál, könnyebben versenyeznek a külföldi szénnel. A benzin fuvardíja ellenben, amely benzinre a mezőgazdaságnak van szüksége, 100 kilométerenként 1'40 pengő. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: De az értéke is más egy mázsa benzinnek!) Az értékre majd rátérek, tessék nyugodt lenni. A búza métermázsájának szállítása 100 kilométerenként 1*20 pengőibe kerül, — a 18 pengős búzáé, — a 42 pengős liszté ellenben 1*51 pengőbe kerül, tehát alig valamivel több. Itt egy értékhatár van, t. miniszter úr: a 18 pengős búza szállítási díja 1*20 pengő, a 42 pengős liszté pedig 1"51 pengő. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Arra feleljen a képviselő úr, amit mondtam a bízott-