Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-402

82 Az országgyűlés képviselőházának 4-02. ülése 1030 június 4-én, szerdán. zását követelte, továbbá túlnyomólag mezőgazdasági népességű városok gimnáziumait középfokú mezőgazdasági iskolákká kívánta volna átszerveztetni. Köztudomású, hogy az Országos Közoktatásügyi Tanács javaslattal is járult a kultuszminiszter úr elé, amelyben körülbelül 17 ilyen középiskola átalakítását jelölte meg kívánatosnak és ebből a 17 iskolából — fontosnak tartom, hogy ezt hangsúlyozottan kiemeljem — 16 vidéki iskola volt. Igazán örök dicsősége a vidék kultúrérzékének, nemkülönben a kultuszminiszter úrnak is, hogy annakidején ennek az ötletszerű iskolapusztításnak ellenállott és azt egyáltalában végre nem hajtotta. Meggyőződésem szerint a vidéki kisvárosok csendje, nyugalma, azután erkölcsi értelemben, de fizikai értelemben is vett tiszta levegője, nemkülönben a jó magyar nép életébe belegyökerezett magyar miliője, alkalmasabb az ifjúság nevelésére ,és a tanulóifjúságnak tanulmánybeli elmélyedésére, mint a világvárosok zajos környezete, (Ügy van! jobbfelől.) ahol az ifjú lelkét, idegzetét, érzékeit a különféle impressziók, a legveszedelmesebb hatások egész tömege ostromolja és terheli meg. (Ügy van! jobbfelől.) De különben is rendkívül egészségtelen dolognak találnám, ha Magyarországnak lateiner szukkreszcenciája csak Budapestről vagy néhány nagy vidéki iskolavárosból kerülne ki, tisztán annál a helyzeti -adottságnál fogva, hogy a szülők az iskola közelében, mondhatnám az iskola utcájában laknak és így módjukban van gyermekeiket taníttatni. Sajnos, ennél az adottságnál fogva a középiskola ma is nagyon sok selejtes tanuló előtt kénytelen kapuit megnyitni. De egyébként is a nemzet egyetemes kultúrpszichéje, annak homogenitása teszi szükségessé, hogy az ország legkülönbözőbb vidékeinek tehetséges fiai, ezek a degenerálatlan őserők bejussanak a magyar értelmiség soraiba és ott mint vérfelfrissítő tényezők biztosítsák a magyar intelligencia gyökeres magyarságát, lelki kiegyensúlyozottságát és szellemi frisseségét. (Helyeslés jobbfelől.) Azt hiszem, ez a megoldás vezette azokat a vidéki városokat, amelyek annak idején egyértelműleg késhegyig menő harcot vívtak a maguk iskoláinak megvédése érdekében és ugyanez a meggondolás vezette egészen bizonyosan a kultuszkormányt a kultúradeceníralizáció másik nagy gondolata mellett, amikor a proskribált iskoláknak — egy-kettő kivételével — megkegyelmezett. Ennek a kegyelemnek azonban sajnos, nagyon súlyos ára volt egyes iskolákra nézve. Az államhatalom ugyanis lét és nemlét kérdését szegezve neki az iskolafenntartó mellének, bizony az iskolafenntartási terhek tekintetében ezeket sokszor erejüket (meghaladó rész vállalására szorította. Az a megriasztott iskolafenntartó szorultában, hogy a városnak sokszor büszkeségét, •szemefényét, néha száz-kétszáz esztendős középiskoláját megvédelmezze, természetesen mindenféle tehervállalásba hajlandó volt belemenni. így jöttek létre az autonom középiskoláknál, a felekezeti középiskoláknál az államsegélyek tekintetében azok a kirívó aránytalanságok, amelyekre én most a mélyen t. kultuszminiszter úr kegyes figyelmét fel kívánom hívni. A helyzet az, hogy amíg — mondom — egyes autonóm iskolafenntartási hozzájárulás címén 8—10—13 —15—18, de legfeljebb 23%-ot fizetnek, egyes szerencsétlenebb elbánásban részesült iskola-* fenntartók viszont 40%-kal kötelesek az, iskolafenntartás terűéhez hozzájárulni, amihez járulnak még a dologi kiadások, a r nyugdíjterhek, amelyekkel — amint kiszámítottuk — a 6%-os költségvetési redukciónak igazán — bocsánat az erős kifejezésért — szinte teljesen gépies, kiméletlen végrehajtás folytán ez a százalékszám természetesen a 6% levonással jelentékenyen megnövekedett. Az volna tehát tiszteletteljes kérésem a kultuszminiszter úrhoz, méltóztassék az államsegélyek ügyét a középiskoláknál revízió tárgyává tenni, hogy ezek a kirívó aránytalanságok megszűnjenek és a terhek békebeli mértékhez arányosíttassanak. Különösen felhívom figyelmét a karcagi és hajdúnánási reálgimnáziumokra, amelyek ezeket az abnormis terheket elsősorban hordozzák. Méltóztassék a hajdúnánási reálgimnáziumnál még azt is tekintetbe venni, hogy annak fenntartási alapjai, körülbelül 466.000 aranykorona, hadikölcsönkötvényben fekszenek és hogy az iskolafenntartó hajdúnánási református egyház 47 tanerős népiskolai hálózat fenntartásának terheit hordozza. Ez az iskolafenntartó kisgazdatársadalom, amely ilyen kulturális és tanügyi áldozatokra^ hajlandó, mindenesetre méltó a méltányosság és egyenlő elbánás elvének gyakorlására, szemben azokkal a városokkal és községekkel, amelyek a maguk szerencsésebb állapotában ezek alól a terhek alól állami iskoláik révén teljesen mentesülnek. Ismételten nagyon kérem a kultuszminiszter urat, hogy ezeknél az iskoláknál lehetőleg a status quo ante állapotát visszaállítani méltóztassék. A második kérdés, amelyet a rendelkezésemre álló rövid idő keretén belül érinteni kívánok, a középiskola egy belső szellemi problémája. Tudvalevő, hogy a magyar középiskola most egy rendkívüli, szinte korszakos nagy metamorfózis nehéz esztendeit éli. A reformtörvények és az ezekkel kapcsolatos miniszteri rendeletek tudvalevően új alapokra helyezik a középiskolai oktatást. Négy alapgondolaton épül fel az új középiskola. Az egyik az, hogy kimélyíti a matematika, rajz, geográfia, fizika, általában a természettudományok tanítását. A másik az, hogy nagyobb teret enged a francia és német nyelvnek s új tárgyként bevonult a középiskola tantervébe az angol és az olasz nyelv. Ezzel az a kulltúrmező, amellyel a magyar középfokú oktatás kapcsolatba került, e nagy népek irodalmánál fogva szinte határtalanul kiszélesedett. Ennek a kultúrinternacionálénak. amelynek most színhelye a középiskola, ellensúlyozására természetesen ki kellett mélyíteni r a nemzeti nyelv tanítását, az irodalmi nevelést is, hogy a magyar intelligencia műveltsége minden európaisága mellett is szilárd nemzeti fundamentumokon nyugodjék a jövőben. (Ügy van! a jobboldalon.) A negyedik szempont pedig a klasszikus nyelveknek szűkebb térre való szorítása, ami tényleg már meg is történt, részint egy új iskolatípus felállítása révén, részint a kultuszminisztériumnak legújabban bejelentett reform intézkedése folytán, amely szerint a közép; iskola két alsó osztályát teljesen latinmentessé teszik, mindenesetre azonban abban a jogos feltevésben, hogyha a latin tanítás dimenziói egy síkban, tudniillik az Óraszám és ráfordított idő tekintetében összeszűkülnek is, azért mélységben, intenzitásban, szóval eredményben még sem fognak a régi eredménynek alatta maradni.