Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-402

Az országgyűlés képviselőházának U Elnök: A 'képviselő úr beszédideje lejárt; tessék befejezni. Gál Jenő: T. Ház! Ezt a kultúrfölényt szolgálja igénytelen felszólaláfsom és nagyon kérem a mélyen t, miniszter urat, méltóztassék ezt figyelemre méltatni. Elnök: T. Ház! Csupán tájékoztatás céljából közlöm a t. képviselő urakkal, hogy a mai nap folyamán a feliratkozott szónokok nagy számára való tekintettel az elnökség- a szokásos egyórai ebédszünetet nem fogja megadni. (Helyeslés.) ! A kultuszminiszter úr óhajt nyilatkozni. Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. Kénviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Csak pár szóval kívánok válaszoílni, hogy el ne vegyem a szónokok idejét. Amit Gál Jenő t. képviselő úr a hamisítások meggátlására mondott, azt nagyon figyelemreméltónak tartom, sőt továbbmegyek, azt a módot is, amelyet megjelölt, olyannak tartom, amellyel nagyon behatóan kell foglalkozni. Ami azt illeti, hogy művészeink különféle egyesületekbe vannak szétforgácsolva, ez sajnálatos tény. örvendetes volt a múltban az, amikor a Képzőművészeti Egyesület magában foglalta jóformán az összes magyar művészeket. Ez a szétágiazás azonblatn a különféle művészcsoportokra európai tény, ami eilen hiába foglalnék én állást. Ez ma így van Párizsban, Berlinben, így van a világ", összes nagy művészeti gócpontjaiban. Én azt hiszem, ez ellen hatósági eszközökkel küzdeni nem is lehetne, (Ügy van! jobbfelől.) A cél. amely előttem lebegett, az volt, hogy a Képzőművészeti Tanácsba, amely hivatalos képviselete a magyar művészetnek, minden számottevő egyesület küldjön képviselőt. Itt azután a szétágiaizott egyesületi alakulatok valamiképpen mégis találkoznak. Ami azt a megjegyzést illeti, hogy 100.000 pengővel kellett apasztanom éppen a művásárlásokra rendelkezésre álló összeget, ez, amint már budgetbeszédemben is mondottam, nagyon fájdalmas. (Ügy van! jobbfelől.) De ha én nem apasztottam volna a magasabb műveltség coljaira szolgáló kiadásokat, ezzel csak megerősítettem volna azt a taktikával annyiszor felhozott állítást, hogy a kultusztárca elhanyagolja a népoktatást, és a magasabb műveltséget részesíti előnyben. Ezt tehát már ebből az elvi okból is csökkenteni kellett. Azonban nem állunk olyan rosszul, mint amilyen a látszat, mert a kultusztárca most még a régi hitelek maradványaiból több, nagyobb építkezést végeztet Szegeden, Debrecenben. Mindenhol bizonyos százalékot rezerválunk művészi díszítésre, sőt a vállalkozóktól is egy félszázalékot bekérünk ennen művészi díszítés céljaira, úgyhogy például Szegeden jóformán minden számottevő magyar szobrásznak tudtunk egy-egy munkát juttatni kiváló magyar emberek emlékeinek létrehozására. Hasonló akció van folyamatban Debrecenben is. A naeryobb építkezési hitelekből tehát művészi díszítésekre, képekre, szobrokra mindig kihasítunk egy Öszszeget, úgyhogy tulajdonképpen mégis csak 300.000 pengőnél több áll rendelkezésre és így azt hiszem, hogy bár súlyos nehézségekkel, de a mostani krízisen mégis csak át fog vergődni a magyar művészet. Csak ennyit óhajtottam megjegyezni. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: Szólásra következik'? Urbanics Kálmán jegyző: Pintér László! Pintér László: T. Képviselőház! A miniszter úr felszólalása felment engem attól, hogy KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXIX, ?. ülése 1930 június %-én, szerdán. 63 Gál Jenő t. képviselőtársam beszédére reflektáljak. Csak azt állapítom meg, hogy kis ellentmondást találok benne, mert •• egyrészt állandó a panasz, hogy a kultusztárca túl van méretezve, másrészt ha valahol elcsípünk valamit, akkor mindig akad majd ennél a tételnél, majd annál a tételnél annak a tételnek egy natrónusa, úgyhogy, ha a miniszter úr honorálná a kívánságokat, nemhogy megmaradhatna a mai kereteknél, banem azokat még bővíteni kellene. En azt a módot, amelyet Gál Jenő t. képviselőtársam ajánlott a képhamisítások megakadályozására, nem tartom célravezetőnek. Megvan a szerzői jog védelme és megvan a másolatnak is a törvényes védelme. Ha most bélyeggel látnók el a képeket, tessék elhinni, hogy akkor a 'bélyeget is hamisítanák, legfeljebb drágábbak lennének a hamisítványok, amelyeket a publikum nyakába sóznak. Itt a közönséget kell megnevelni, hogy ne mindenféle vigéc sózzon a nyakába haszontalan^ értéktelen hamisítványokat, hanem ízlésének emelésével neveljük rá arra, hogy aránylag olcsó pénzért vegyen meg művészi értékű eredeti dolgokat. Koncedálom, hogy a művészeket kiuzsorázzák, de nem uzsoráznak-e ki Magyarországon minden szellemi erőt? Hát a többi bransban nem éhbérért kell-e dolerozniok az embereknek? Sajnos, ennek az intellisrens magyar fajnak túlprodukciója van minden szellemi téren- a kénzőművészet terén épúgy, mint más szellemi téren. Ezt magával hozza ennek az országnak, ennek a fajnak intelligenciája. En itt mint pap csak egy gondolatot vetek fel, amennyiben az egyházak figyelmét is felhívom a művészetek támogatására. (Halljuk! Halljuk!) A régi időben a legutolsó kis falusi templomban is, ha egy pad, egy szobor készült, az műremek volt. (Ügy van! jobbfelől.) Ma, sajnos, azt látjuk, hogy értéktelen tömegmunkával, terrakottából, gipszből készült szobrokkal látják el és tömik tele templomainkat. Itt az egyházi főhatóságok igen sokat tehetnek, örömmel üdvözlöm az egyházművészeti kiállítást, amelyet itt rendeztek. Ez ás nagyot lendít ebben a kérdésiben. De mindenesetre itt nagy, tág tér nyílnék arra, hogy munkához jussanak képzőművészeink. Inkább tessék takarékoskodni, tíz évig gyűjteni azokat a kis tőkéket és akkor tessék egy művészi szobrot venni, mintsem sietni és egy gipsz-tömegmunkával elrontani a mi gyönyörű templomainkat. Ma úgy vagyunk ugyanis, hogy akiknek pénzük van, azoknak nincs művészi érzékük, akiknek pedig* lenne művészig érzékük, azoknak nincs pénzük. Ha az állam készíttet valamit, azt kihasználják politikailag, rögtön ellene fuvarozzák a sajtót, ihogy pazarlás történik, hiábavaló dolgokra költik a pénzt. Most egy marad, még az egyház van itt. Arra kérem az egyháznak minden képviselőjét. —* a legkisebb falusi templommal rendelkező egyházat is — tegye meg a magáét abban, hogy a mi magyar művészeink kenyérhez jussanak, mert tény az, hogy éheznek és tény az, hogy éppen azért, mert éheznek, lelketlen uzsorások kiuzsorázzák őket. T. Ház! A mai nap különösen gróf Apponyi Albert képviselőtársamnak felszólalása nyomán a trianoni évfordulónak hatása alatt áll. Mintegy Szent 'Sebestyénnek története ismétlődik meg, aki sok nyillal testében újra megjelent a császár előtt és szemébe mondta neki az igazságot, így ez az agyonnyilazott és holtnak hitt nemzet is feltámadt, felkelt és minden évfordulón tanúbizonyságot tesz erejéről, élniakará10