Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-401

Az országgyűlés képviselőházának A 01. ülése 1930 június 3-án, kedden. 39 miniszter úr figyelmébe ajánlani, egyébként pedig- a költségvetést elfogadom. (Elénk éljenzés és taps.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Sándor Pál! Sándor Pál: T. Képviselőház! Köszönöm a t. kultuszminiszter úrnak, hogy eltérve más miniszterek szokásától, mindjárt kezdetben áttekintést adott kultúrpolitikájáról és betekintést engedett jövő terveibe. Ezt sokkal hasznosabbnak látom, mint hogyha egyes miniszter urak csak a vita végén, amikor már nem lehet hozzászólni semmihez sem, egyszerűen felelnek az egyes képviselők felszólalásaira, ahelyett, hogy megrajzolnák azt a jövőt, amelynek eléje nézünk. Mondom, őszinte hálával tartozom a kultuszminiszter úrnak azért, hogy ezt tette. El is ismerem, mint az ellenzék egyik harcoló tagja, hogy a kultuszminiszter úrnak az ország szellemi nívójának emelése körül igen nagy érdemei vannak. Eismerem, hogy az utóbbi nyolc év alatt jobban haladtunk a népiskolák tekintetében, mint ezelőtt 50 év alatt (Ügy van! Ügy van!), ami nagy szegénységi bizonyítvány elődeinkre. (Erdélyi Aladár: Akkor nem lehetett! Nem volt szabad nekik!) Azonban nem hallgathatom el az a kritikát, hogy az országnak, amely sokkal nehezebb helyzetben van, mint a múltban volt, mai nyomorult helyzetében ezért igen nagy áldozatokat kell hoznia. Ha a kultuszminiszter úr azt állítja, hogy ez kapitális, akkor én ezt aláírom és szintén elismerem, hogy a jövő tekintetében kapitális; kérdés azonban — és ezt szem előtt kell tartani —, hogy az ország jelenlegi állapotában kibírja-e ennek a további fejlesztését? Addig, amíg a kenyérkérdés van előtérben, amíg nyomorgókat látunk, addig nekünk elsősorban arra kell törekednünk, hogy a különböző foglalkozási ágak megtalálják a mindennapi kenyerüket, hogy azután, abban a pillanatban, ha anyagi erőink megengedik, a jövőben felépíthessük az a nagy kultúrprogrammot, amelyet a t. miniszter úr Magyarországnak előírt. Meg vagyok győződve arról, hogy az. amit a t. miniszter úr Programm gyanánt előírt, a jövőben is programm marad, és a t. miniszter úr ne vegye rossz néven, ha mi ellenzékieskedünk; csak azért tesszük, mert nem bírja el az ország, de — mondom — ez a programm a jövőben is mindenkor irányadó lesz, úgy a képviselőházra, mint arra nézve, aki a miniszter úr utóda lesz ebben a vörös székben. Engedje meg a t. Ház, hoary különösen egy kérdéssel foglalkozzam, a körgazdasági kar kérdésével, amit már Turi Béla igen t. képviselőtársam is felemlített, s amely se nem egyetem, se nem főiskola, hanem közgazdasági kar. Elismerem a t. miniszter úr érdemeit, különösen & népiskolák tekintetében. Mondhatom, igazán élvezetet nyúit, ha az ember kimegy a vidékre és látja ezeket az iskolákat és látja, hogy ma már automobilok viszik az iskolába a gyermekeket. Mondom, élvezet, ha az ember utazás közben ezt látja, de ugyanakkor borzasztóan csodálkozom, hogy közgazdasági tudás tekintetében a miniszter úr nem látja azt, hogy külföldön ennen a közgazdasági tudásra fektetik a súlyt. Pedig a siker miszticizmusa, amelyet látunk az egész világon, éppen a közgazdasági tudás alapján érhető el. Nekünk is voltak közgazdasági tudásaink, egy Kautz, Matleikovícs. ma. Bernáth István és a Ház t. alelnöke, Czettler Jenő, akik igen nagy érdemeket szereztek. Ezek az embereik azonban vagy külföldön tanultak, vagy pedig magánszorgalommal jutottak a közgazdasági tudáshoz. De maradjunk csak magunk között, It. uraim, akik az országnak bizonyára krémjét adjuk, mert minket küldött ki az ország a nemzet képviseletére. Kérdem, tudunk mi sokat vagy eleget, hogy az ország közgazdaságát magasabb értelemben vezethetnénk, avagy tudunk^ annyit. hogy sorompóba állhatnánk azzal az óriási tudással szemben, amely külföldön általában megvan, és amelyet el lehet sajátítani a külföldi egyetemeken? Csodálkoznom kell, hogy a miniszter úr figyelmét ez nem keltette fel. Annál is inkább csodálkozom ezen, mert meg vagyok győződve, hogv a t. miniszter úr épp úgy érzi, mint én és mint mindenki ebben az országban, hogy nekünk elsősorban a kenyeret kell megkeresnünk és meg kell találnunk a módozatokat, hogyan tudunk a mai műveltebb nemzetekkel konkurrálni a kenyér tekintetében; mondom, nekem csodálkoznom kell, hogy a t. miniszter úr éppen erre fektetett olyan kevés súlyt. Azt állítom, hogy ma nincs az a tudomány, amely a praktikus célnak annyira megfelelne a nemzetek boTdosrulása tekintetében, mint éppen a közgazdasági tudás. Hisz az, amit mi tanultunk az iskola padtaiban, már rég elavult dolog. Teljesen új kategóriák keletkezőik a karte] 1 elk tekintetében, a szociológia tekintetében, a pénzérték tekintetében, a bankokrácia terén, szóval minden tekintetben új és új ideák jönnek napfényre, amelyeket mi nem vitathatunk meg, mert ehhez hiányzik Magyarországon elsősorban a nyelvismeret, mert ez még ma Magyarországon nem olvan általános, hogy a külföldi könyvöket általában tanulmányozhassuk, más tekintetben pedig fordítások nincsenek, mert nem számíthatnak vevőkre, mert nincs érzék a r nemzetben, hogy közgazdasági kérdések iránt jobban érdeklődjék. A közgazdasági egyetem voltakr'ppor már elhibázott dolog yolt 1918-ban. Károly király Debrecenben aláírta a közgazdasági egyetemre vonatkozó írást, sőt kinevezte annak professzorait is. Igaz, csak* az 1920. gondolom, XXX. te. alapián létesítettek az egyeteme*n.em mint közgazdasági egyetemet, hanem mint közgazdasági kart Ennek oka pedig nem az volt, amit itt Turi képviselőtársaimtól hallottam. En a dolgokat alaposan áttanulmányoztam, és ezek szerint az volt az ok, hogy nem tudták, elég érdeklődő van-e ebben az országban abban a tekintetben, hogy közgazdasági egyetemet állíthatnak fel. Ez volt a valódi ok. Megiegyzem, hogy négy fakultással kezdte működését, az egyik beolvadt a másikba, gondolom, a külügyi fakultás a közigazgatási fakultásba. Mindjárt kezdetben 4000 hallgató iratkozott be, ma pedig 1476 halleratója van az egyetemnek, azonban csak azért, mert a t miniszter úr ennyiben szabta meg létszámát Hiszen ha ez nem volna megszabva, akkor sokkal többen mennének oda, mert a közgazdaság ma kezd Magyarországon divat lenni és ezt a divatot nekünk honorálnunk kell. Ki kell használnunk a nemzetnek azt a gyengeségét, hogy azt hiszi, — és én is azt hiszem — hogy a közgazdaság alapja a nemzeti vagyonnak. Nekünk is ki kell tehát használnunk ezt, és éppen ezt a tárgyat nézetem szerint «okvetlenül elő kell mozdítanunk. Mi történt azonban? Abban a pillanatban, amikor látták, hogy a közgazdasági egyetem voltaképpen milyen sikereket arat, abban a nillanatban megindult a többi egyetemek részéről az irigység. Féltek attól, hogy ez az egyetem, amelynek kitűnő professzori kara van, igen értelmes, igen derék, igen tudós tanárai, akik részben praikszissal is rendelkez-