Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-412

446 Az országgyűlés képviselőházának Magyarországon való bevezetését, ideiglenesnek tekintsük. Évről-évre mindig újabb törvénnyel kellett meghosszabbítását keresztülvinni és a mélyen t. miniszter úr hivatali elődje nem egyszer hangoztatta, hogy majd eljön iaz ideje, — minél hamarább — amikor le lehet faragni ezeket a csökevényeket és újra viszsza lehet térni iaz egészséges régi magyar bírói rendszerre. Most az a divat, hogy azt mondják nekünk, az egyasbírói rendszer angol rendszer és, ihogy ezt a rendszert átvettük Angliától, azt örömmel kell üdvözölni. Nem habozom kijelenteni, bogy úgy, ahogyan a magyar egyesbírói rendezer meg van építve, az az angol rendszernek paródiáját jelenti, semmi egyebet. Az a felírás, amely a Kúria homlokán van, hogy «justitia regnorum fundamentuim», az ilyen bírói rendszer mellett, amely eltér a régi magyar klasszikus bírói rendszertől, kifigurázása nemes, régi íltélkezési hagyományainknak. Méltóztatnak tudni, hogy az angol egyesbíró hogyan ítélkezik

1

? Először is mindig esküdttel ítélkezik, kivéve, ha hat hónapinál alacsonyabb büntetési tételt szab ki. Kérdezem a mélyen t. igazságügy miniszter urat, honnan veszi a stúdiumot ahhoz,, hogy ebben a 98. §-ban olyan büntetési tételek kiszabására jogosítsa fel az egyesbírót, amelyek majdnem a kötelező letartóztatás határán vannak, mint a csalás és sikkasztás, amelv területeken öt évig terjedhető börtön- vagy fegyház/büntetéseket fog kiszabni az egyesbíró, és ha kiszab, mondjuk, három, esztendőt, akkor le is csukja az illetőt. Hol van ilyesmi Angliában? Tessék nekem egyetlenegy példát, esetet mutatni, amikor Angliában az ilyesmi meg van engedve! Eltorzítják az urak a magyar igazságszolgáltatást, ha megengedik, hogy az egyesbíró, egy emlber, fiatal ember, néha 3£—33—35 éVes ember, ilyen hatalommal ruháztassék fel. Ez Angliában nincsen, az egyesbíró, a magistry ott mindig ügyvéd volt megelőzőleg és hosszú évtizedes ügyvédi gyakorlat után juthat csak ebbe a magas bírói székbe. Itt pedig — engedelmet kérek — néhány évi titkári működés után odajutnak a bírói sella curulisba és akkor egyszerre mint kiváló jogászi képzettséggel felruházott egyéniségek állíttatnak be, mint akik fegyházbüntetések kimérésére hivatottak Tessék ezt nekem az egész világon bárhol megmutatni. Nem hiszem, hogy a mélyen t. miniszter úr ragaszkodik ehhez az állásponthoz és elhiszi, hogy ezzel jiavít, takarékoskodik, vagy egyszerűsít. Ezzel az intézkedés esel aláássuk azt a régi tradíciót, amely a megfontolást, a józan mérsékletet, a tanultságínak, íéhiggadteátgnak évtizedes tapasztalatait vitte be az igazságszolgáltatásba. Angliára méltóztatik hivatkozni. Legyen szabad elmondanom, hogy Angliában a legnagyobb súlyt azokra a kautélákra helyezik, amelyek^ a szabadságjogokat a tanácskozási és társasbírósági működéshez kötik. Ott, ha a vádlott nem egyezik bele, akkor angol bíró nem ítélkezhetik olyan ügyben, amelyben hát hónapnál több szabadságvesztésbetetést lehet kiszabni. Ilyen esetben társasbírósághoz kell menni, esküdtszékhez kell menni, szóval olyan helyre, ahol a vádlottrak fellebbezési joga van, ahol a bírák tanácskoznak a felett, hogy mi történjék a bűnügyben. Es iitt említem meg a t. Ház iazon tagjai számaira, akik tail ám nem ismerik ezeket az eljárasokat, hogy milyen az angol fellebbviteli 2. ülése 1930 június 24-én, kedden. bíróság. Ott együtt ül csupa olyan kiválóság, akire mindenkinek fol kell tekintenie. Amikor a tárgyalásit befejezőik, akkor megkezdődik a tanácskozás. Az emberelket, a feleket azonban nem küldik ki. Az angol bírónak minősen titkolniivalója, az ott tanácskozóik a felek, a közönség jelenlétében. A bírák elmondják véleményüket. Es ha nem tudnak megegyezni, méltóztatik tudni, mi történik ? Nem szavaznak. Az igazság kérdésében nincsenek olyan módszerek, mint itt: «méltóztatik-e a szakaszt elfogadni, igen vagy nem» és utána például egy szótöbbséggel keresztülmenmak rendelkezések. Ott egy ember igazsága és szabadsága felett akiképpen döntenek, hogy ha nem tudnak (megegyezni, akkor hívnak még egy bírót és ha azzal sem tudnak megegyezni, akkor még egyet, A végén kialakul az az igazság, amely a tekintély elvén és a tudás elvén alapulva, meggyőzés útján keletkezett. Tessék ezt összehasonlítani azzal a rendelkezéssel, amelyet mi Angliára való hivatkozással kísérelünk meg. Aki megfordul a törvényszéken, az látja, milyen paródia az, amikor az egyesbíró kijelenti: «A királyi törvényszék tanácskozásra vonul vissza.» Ezen nem is lehet nem mosolyogni. Méltóztassék elhinni, hogy akárhányszor — megengedem— tépelődik egyesbíró, van judíciuma is, érzéke is ahhoz, hogy mit tegyen. De ha mégsem találja meg a döntést? Milyen bírói kiképzés van nálunk, hogy ezeket a kautélákat mind feltételezzük? Ne itt kezdjük el, mélyen t. miniszter úr, a reformokat. Ne így méltóztassék ia takarékossági és egyszerűsítési elveket érvényre juttatni. A takarékosságon és az egyszerűségem^ az embereik igazsága ne bukhasson el. Ott tessék elkezdeni, ahol nagy elődei elindultak. A Horváth Boldizsár-féle szellemet kell visszahozni a magyar igazságszolgáltatásba. Ne a hivatalnoki graduaiMtás jellemezze, hanem jellemezze az, hogy az a bírói függetlenség, mely a társasbíróságban a bűnügyekben kialakul, állíttassék vissza tovább régi klasszikus fényébe. Akkor majd méltóztatik látni a közviszonyok jlavulását, mert az előbb azt mondta a mélyen t. miniszter úr, hogy ezek gazdasági kérdések és a gazdasági miniszternek ilyen és ilyen álláspontja van. amely megnyugtatja őt. Higyje meg, mélyen t. miniszter úr, hogy egészséges gazdiasági élet csak ott lehet, ahol egészséges jogélet van, az egészséges jogélet pedig feltételez olyan bírói testületet, amely nem azért kapja a tekintélyt és a tiszteletet, mert a törvény úgy parancsolja, hanem azért, mert a köztudatban él benne mindnyájunk rajongó szertetete és tisztelete a bíróság intézménye iránt. Ha azonban úgy méltóztatik elkezdeni, hogy kiterjeszti azt a jogkört, amelyhez félve nyúltunk hozzá, amelyre mindig azt mondottuk, hogy kísérlet, úgy, amint most azt mondja a mélyen t. miniszter úr, hogy az úgynevezett egyszerű ügyeknek vádirat nélküli tárgyalásra bocsátása csak olyan kísérlet, akkor én azt mondom, hogy ne méltóztassék kísérletezni, mert sok ember bánja meg ezeket a kísérleteket. Egyetlen bírói tévedés nem ér meg annyit, mint amennyit egy ilyen törvényalkotással elront a mélyen t. igazságügyi kormányzat, ha ezt érvényre juttatja. Méltóztatik megengedni ugyebár, hogy az angol rendszerrel kapcsolatban elmondjam, hogy ahhoz, hogy valaki a bíró elé kerüljön, mint vádlott, ott mindig keresztülmegy egy zsűrin az a kérdés, hogy vád alá helyezendő-e vagy sem? Népbíróság dönt felette, hogy a polgári szabadságjogokba és az ítélkezés fo-