Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-401

Az országgyűlés képviselőházának U sor az, hogy a tanítás csak úgy, mint a gyógyítás, nem mesterség, nem hivatal, hanem hivatás, a tanító elismerésének legszebb példái állanak előttünk, és ezeknek a példáknak nevében és a társadalmi értékelés nevében van jogunk ahhoz, hogy a tanítóval szemben, a mai tanítóval szemben is, a legszigorúbb követelményeket állítsuk fel. E követeléseik között az első az, hogy az oktató ne trónoljon elérhetetlen magasiságban a gyermek, a tanítvány felett; ne akarjon több választóvonalat maga és a gyermek közöt, r mint amennyit a magasabb kor, a több tudás és a több tapasztalat ezen a téren amúgy is jelent. A gyermek szeretetét és bizalmát igyekezzék megnyerni, ne pedig — mint ma legtöbb helyen történik — a legfurfangosabb eszközölskel egy áltebintély fenntartására törekedjék. Ha "a mai oktatóiszemélyzetünjket figyeljük, sajnálatosan azt kell megállapítanunk, hogy lennek a követelménynek csak egy kis részben felelnek meg. Így látjuk mi. A mai gyermek már nem a háború előtti gyermek, hozzá ma -már új eszközökikel, új meglátásokkal, új módszerrekkel kell annak közelednie, aki belőle az új idő<k új emberét akarja kifejleszteni. Az új idők ideáljai egészen mások, minit amilyenek a háború előtti esztendők ideáljai voltaik. Nem tagadhatjuk, hogy a háború előtti ember megbukott^ politikai, szociális és gazdasági téren egyaránt. Az ifjúság pedig tudatosan és öntudatlanul a háború előtti embert teszi felelőssé r ezért a szörnyű bukásiért, elrontott ifjúságáért és most egész beállítottságával tiltakozik: az ellen, hogy az ő nevelése abban a szellemben folytatódjék, amelyben azoknaik nevelése folyt, akik: ezt a világot és ebben a világban az egyes országokat ebbe a szörnyű világkatasztrófába kergették. Itt azután egy egészen fájdalmas összeütközés mutatkozik az oktatószemélyzet és a gyermekek között. Az ifjúság, a gyermek idegenkedéssel - nyílt ellenszegüléssel, bizalmatlansággal válaszol és utasítja vissza a reá erőszakolni szándékolt multat; az oktatók ezzel szemben túlzott fegyelem követelésével, a tekintélynek végsőkig való aláhúzásával tiltakoznak ezen gyermeklázadás ellen. De ez még a jobbik eset. A rosszabbik eset az, amikor a gyermek telve gátlásokbal aláveti ugyan magát a parancsnak, de megtelik ezekkel a nervózus 'gátlásokkal az iskolában és kényszerűen^ lefojtott energiáit vagy kiéli, vagy szétforgácsolja más területeiken, s végeredményképpen igen olcsón szabadul akkoir, ha semmi egyebet, mint egy pár keserves és kínos év emlékét viszi magával az életbe. Mi, akik javítani akarunk, keressük a hibát. Keressük és megtaláljuk. Elsősorban abban az alapelvben, amely a tanító hatalmát hirdeti a gyermek felett, holott igazában a gyermek a cél az olktatásiban, a tanító csak az a lehető legjobb eszköz, amellyel ezt a célt el lobet- vagy el lehetne érni. A hiba ott van a tanítóképzésben, a tanítóanyagham, a tanító szellemíséf?ében. Hozzá kell tennem mindjárt azt is, hogy tanító alatt az oktatás minden fokozatának munkását értem, és hozzá kell tennem azt is elismerésképpen, hogy vannak a magyar pedagógus társadalomban előttem ismert kevesek és talán többen előttein nem ismert olyanok, akikre ezek a megállapítások természetesen nem vonatkoznak. De beszélnem kell azokról a kialakult típusokról, akik ellen velem együtt az egész közoktatásügynek küzdenie kell. Ezek közül a ki1. ülése 1930 június 3-án, kedden. 35 alakult típusok közül főleg hármat kell megemlítenem. Az egyik a tananyag-ember, a másik a fegyelem-ember és a harmadik a cinikus. A . tananyag-ember lelke előtt az egyetlen megoldandó probléma az, hogy a tananyagot úgy, ahogy van, szórói-szóra átvétesse a gyermekkelés bemagoltassa, s az a cél és módszer, hogy óráról-órára végezzenek az előírt anyaggal, óráról-órára számoljon azzal, hogy tanfelügyelői, vagy főigazgatói látogatás jön, és ő akkor a tananyagban az előírt ponton álljon az osztályával. (Jánossy Gábor: Ezek nem típusok, hanem egyéni kivételek!) A másik típus a fegyelem-ember. Ez már kevesebb gondot fordít a tananyag kifogástalan elvégzésére, annál többet a tanuló kifogástalanságára. Ez a típus kialakít magának egy tanulóéletet, amely minden, csak nem élet, minden, csak nem a gyermek lelkének felismerése, és ebhez a normahoz szabja azután a maga könyörtelen ítéletét. Ez a fegyelem-típus kalkulusban és intőben gondolkozik és sokszor saját szuibordináltságának egész keserűségét kiéli abban a szubordinációban, amelyet maga körül az iskolában megteremt. Végül a harmadik típus az, aki ugyanolyan véletlenül tanító, amilyen véletlenül más pályára mehetett volna, aikinek csak egyetlen^ célja van, hogy a reá kirótt penzumot minél kevesebb izgalommal elvégezze, akit a pályájából csak az előmenetel, csak a fizetése érdekel, aki mellett azután, ha akar, tanul a gyermek, ha nem akar, nem tanul, s a gondjaira bízott gyermek felnő, mint a vadvirág, anélkül, hogy ő törődnék vele. (Jánossy Gábor: Ilyen tanítói típus egyáltalán nincs! Ilyet nem talál bépviselötád-isam !) T. képviselő úr, ón típusokat mondok és nem mondóik neveket; ha kíváncsi a nevekre, azokkal is szolgálhatok, de f nem szándékom embereket * itt a 'képviselőházban megnevezni. (Zaj.) Ezzel a három típussal szemben, amelyeket kártékony típusoknak szabad és lehet nevezni, (Jánossy Gábor: Ha volna, kártékony volna!) van égy szerencsétlen típus, a háború utáni tanítók között felmerült új típus, akinek idegeit felőrölték egyrészt a katonaság emlékei, másrészt a háborúra következő béke gazdasági nyomorúsága, és aki azért zilált, nem azért kapkodó, sokszor • kegyetlen, de mindig rapszodikus, mert alapjában véve alkalmatlan a tanításra, vagy alapjában a szociális, vagy alapjában valami rossz van benne, hanem azért, mert a viszonyok az idegeit felmorzsolták. Pihenésre és a tanítástól való felmentésre volna szüksége, hogy azután kellő pihenés után folytathassa a maga hivatását. Elnök: T. képviselőtársam beszédideje lejárt. Kérem tehát, szíveskedjék beszédét befejezni. Kéthly Anna: Azonnal befejezem. Ennek a kettős különbözőségnek a terhét érzi a gyermek, természetesen kínlódik ezek alatt a toraságok alatt, kínlódik az oktatási rendszernek ezek alatt a kinövései alatt és ennek a kínlódásnak szörnyű terhét viseli az elemi oktatástól kezdve végesvégig mindaddig, amíg az iskolát el nem végezte. T. Képviselőház! Nekem ezzel a kérdéssel kapcsolatban egész sorozata, egész serege volna az elmondanivalóimnak, — mind olyasmi, ami a közoktatásügyi tárca költségvetésének részletes tárgyalásába bele nem fér, általános vitájánál pedig el nem mondható. Itt állunk tehát megint anélkül, hogy erről a fontos kérdésről (Kabók Lajos: Ezek a gyönyörű házszabályok!), az egész oktatásügyünket felbolyfi*