Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-411

416 Az országgyűlés képviselőházának UH. ülése 1930 június 20-án, pénteken. lévő ikirályii járásbíróság területére utaitatik, s ilyen módon a királyi járásbíróság tárgyalhatja le iá királyi törvényszék hatáskörébe tartozó enyhébb büntetéssel büntetendő bűncselekményeket. Ugyancsak igen helyes és gyakorlati intézkedésnek t tartom a főtárgyalás! jegyzőkönyv egyszerűsítésére s az ítélet szerkesztésére vonatkozó intézkedéseket. Igen hasznos intézkedésnek tartom az illeték-kötelezettség behozását 'büntetőbírósági ügyekben. Igenis, a magánvádra, a pótmagánvádra folytatandó bizonyos bűncselekmények esetén nagyon helyes ezeket a közérdek szempontjából nem nagy fontosságú ügyeket megfelelő illetékkel sújtani. Igen helyeslem a kötelező ügyvédi képviseletet a helyreigazítási eljárásban, a javaslat 120. §-;ban. örömmel kell üdvözölnöm és különösen két okból is nagyszerűnek tartom a 121. §-t, amely a büntetés feltételes felfüggesztését felemeli egy hónapról három hónapra. Ez cisiak az egyik része a dolognak, ha tehát a bíró három hónapot szab kii, ezt feltételesen felfüggesztheti, ha bizonyos időn belül újabb bűncselekményit nem követ el az illető. Ez eddig csak olyan bűncselekményre vonatkozhatott, .amely vétség volt eredetileg 'és fogházzal volt büntethető. Most a javaslat első bekezdésének utolsó mondata szerint — a novella 2. §-iának 1. bekezdése hatályát vesztvén — most máir az eredetileg 'bűntettet képező, tehát fegyházzal, börtönnel büntetendő f bűncselekmény esetén lis, ba korrekaionalizáció következük ibe, a 92. § alkalmazásával fogházat szab ki a bíró, ilyenkor is • a három hónapot meg nem haladó szabadságvesztés büntetés, vagyis a fogházbüntetés feltételesen felfüggeszthető. Igen nagy örömimel kell üdvözölnie minden jogásznak, de minden embernek is a javaslat 122. §-át, amely kimondj a, hogy jelentéktelen ügyekben nem köteles a bíró ítéletet hozni, hanem egyszerűen megszüntetheti az eljárást. Eíí a bíró ítéli meg a felek előadása alapjain, és ha nem tartja indokoltnak a büntetés kiszabását, nagyon helyes, ha módot adunk neki arra, hogy lilyen jelentékeny ügyben büntetést ne szabjon ki. Természetesen^ a bíró bölcsesége fog itt határt szabni és bíznunk kell a bíró elfogulatlanságában, igazságszeretetében hivatásánaik szeretetében és hozzáértésében. Igen nagy örömmel :kell üdvözölnöm a javaslat 128. §-át, amely kimondja, hogy nem lehet ügyvéd, illetve nem képviselhet feleket a volt királyi ügyész, ítélőbíró, vagy közigazgatási hivatalnak, az előtt a ibíróság vagy hatóság előtt, melynél mint bíró vagy tisztviselő működött. — Helyes ez, mert ha ő azon hatóság előttikésőhb fellép, mint ügyvéd, ahol őbíró, ügyész vagy (közigazgatási hivatalnok volt, természetesen az a helyzet, hogy a felek azt fogják gondolni, hogy annak nagyobb súlya van a bíróságnál, annak ellenére, hogy én .nyugodt lelkiismerettel mondhatom, mint gyakorlati büntetőjogász, bíró és ügyész, hogy ez soha sincsen így, de a felek így hiszik. Ennek a megtévesztésnek végeszakad és ennek az erkölcsi inkompatibilitásnalk a javaslat nagyon helyesen végetvet. A javaslatnak ezek a célszerű, gyakorlati, hasznos, kétségtelenül az igazságszolgáltatás gyorsaságát, jóságát, egyszerűségét elősegítő rendelkezései olyanok, amelyekért mint büntetőjogász elfogadom az egyesbírói törvényszéki ibüntetőhatáskör f kiterjesztését :is és a vádtanács előtti kifogásolási eljárás korlátozását is. Mégis kötelességemnek tartom, hogy rámutassak arra, hogy mindannyiunk előtt, mint jogászok előtty a büntető igazságszolgáltatás területén ideál a jó elsőfokú büntetőbíróság. Ezt eddig a törvényszéki tanácsban láttuk megvalósítva. Az elsőfokú bíró előtt, aki közvetlenséggel, szóbeliséggel, nyilvánossággal letárgyalja a tömegügyek 8"0—90%-át, dől el a büntetőügyek sorsa. Az elsőfokú bíróság előtt peregnek le újra mintegy történelmi sorrendben az elkövetett bűncselekmény eseményei, soha meg nem ismételhető közvetlen módon. Csak éppen egyszer lehet jó főtárgyalás t tartani Nagyon jól tudjuk, mit jelent az, hogy ott törődik egybe tulajdonképpen a vád, a védelem, a sértett, a vádlott és a tanuk vallomása és születik meg belőlük az a helyes és közvetlen tényállás, amelyre egy büntetőbírói ítélet vagy egy felmentő bírói ítélet nyugodtan alapítható. Ott az elsőfokon lehet tulajdonképpen belelátni a vádlott lelkébe, lehet látmi a beismerés őszinteségét, lehet látni a tagadás ürességét. Ott látjuk, hogy a kiváló büntetőbíró csak ránéz a vádlottra és körülbelül tisztában van vele: bűnös ember áll-e előtte vagy ártatlan ember. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter : Jó szem kell hozzá!) Jó szem kell hozzá, de általában a nagy praxisú buntetőbíró ezt körülbelül megérzi. Ugyanott látja együtt 'a sértettet, a tanukat, hallgatja a vallomásokat. Ki tudná ezt hűségesen jegyzőkönyvbe lerögzíteni | Micsoda szomorú az a másodbírósági eljárás, a kir. ítélőtábla előtti Írásbeli eljárás, amelyet nem így gondolt a perrendtartás, mert hiszen nagyon jól tudjuk, hogy >még a bizonyítás kiegészítését is — sajnos — rábízza a tábla az egyesbíróra, holott az ideális az volna, hogy inegDróbálná mégis a közvetlenség alapján komolyabb ügyekben, különösen a főbenjáró és nehezebb ügyekben megismételni a bizonyítást. Sajnos, azonban nem ez történik,^ hanem formális, üres jegyzőkönyveken és írásbeliségen alapulnak a másodbírói táblai tárgyalások. Ki mondhatná meg azt, hogy ,az ott megállapított tényállás talán jobb, mint az elsőbíró által megállapított tényállás? Maga Vargha Ferenc koronaügyész legutóbbi cikkében egyenesen rámutatott arra, hogy az a tapasztalata, hogy az elsőbíró kevésbbé téved a tényállás megállapításában, mint a másodbíró, liogy tehát több a történeti érzék a szóbeliség és közvetlenség alapján. Az a jó elsőfokú bíró, aki képzett, alapos és lelkiismeretes, alapja a jó büntető igazságszolgáltatásnak. Mert a büntetőbírónak nemcsak olyan jogásznak ikell lennie, mint más bírónak, mint egy polgári bírónak, nála egyéb tulajdonságok is szükségesek. Különösen szükséges egy külön büntető érzék, külön emberismeret. A törvényszéki hármastanáosban természetesen inkább lehetett alkalom arra, hogy a három közül valamelyik megfelel ennek a feltételnek. De mit fogunk csinálni a rossz egyes büntetőbíróval? A bírói elmozdíthatatlanságnál fogva igen nehéz ezt felügyeleti úton oly módon elintézni, hogy abból ne legyen esetleg olyan gyanúsítás és félreértés, amellyel, sajnos, gyakorta találkozunik. Az a jó bíró, aki előtt a vádlott úgy áll meg, mint az apja előtt, aki szigorú, de megértő, aki sohasem sérti, sohasem bántja a vádlottat, — mert a vádlott csak vádolva van, az még fel is lesz menthető — az a jó bíró, aki komoly, nyugodt magatartásával maga iránt nnntegy bizalomra kelti a vádlottat, szerény véleményem szerint ima az egyesbíróság tagjai között kevéslbbé lesz megtalálható, mint a tör-