Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-401

Âz országgyűlés képviselőházának U01. ülése 1930 június 3-án, kedden. 33 kedni akarnak az egyházon kívül is — annak, hogy az elégedetlenséget, a zúgolódást igyekeznek szítani, mert én azt vallom, hogy még a legjobb cél, a legjobb szándékú törekvés is, ha nem helyes eszközökkel és nem helyes úton szolgálják, az erkölcsi erő többségét mindig a másik oldalra lendíti át. Azért óva intek attól mindenkit, hogy elégedetlenkedjék és ezzel igyekezzék céljait elérni, óva intem különösen az egyházak kebelében zúgolódókat, mert ezzel az ügynek semmit sem fognak használni. Legyenek meggyőződve arról mindenütt künn és bent egyaránt, hogy a magyar törvényhozás minden faktorában, minden rétegében megvan a legteljesebb szimpátia e kérdések iránt, és talán siettetni fogjuk bölcs mérséklettel ezeknek a kérdéseknek megoldását, amelyeket csak rontanánk zúgolódással, csak rontanánk azzal, ha nem megfelelő eszközöket használnánk. (Ügy van! jobbfelől.) Ezeket voltam bátor a kultuszminiszter úrnak figyelmébe ajánlani és a költségvetést elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik:? Fitz Arthur jegyző: Kéthly Anna! Kéthly Anna: T. Képviselőház! A rövidre szabott idő nem engedi meg, hogy a parlamenti szokás szerint az előttem szólott képviselő úr szavaira reflektáljak (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.), de valószínűleg lesz rá idő és alkalom, amikor az ő megállapításaival szemben a mi pártunk részéről a mi megállapításainkat is alkalmas időben és alkalmas módon feltárjuk. En az egész közoktatásügyünkkel szeretnék most foglalkozni,^ mégpedig nem a közoktatásügyi számszerűségéből kiindulva, hanem általánosságban azokkal a dolgokkal, amelyeket ezen a téren tapasztalhatunk. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) T. Képviselőház! A kultusztárca a gyermek tárcája. A kultusztárcában felölelt problémakör a jövendő problémája és éppen azért egy olyan párt, amely magát világszemléleténél fogva egy jobb jövendő munkásának tudja, különös figyelmet kell, hogy vessen a gyermek felé és a gyermek életének a legfontosabb tényezője: az iskola felé. Az iskolával, annak szellemével, az iskolai tanítással, annak a lelkiségével akarok foglalkozni, nem iskolatípusok szerint tagolva, hanem egy egyetemes nagy szempontból figyelembe véve azért, mert hiszem, hogy elmondandó megjegyzéseim p érvénye több-kevesebb korrektívummal általánosnak lesz mondható. Amikor az iskola céljáról beszélünk, akkor megállapítjuk, hogy kettős a cél. Az egyik az ismíeretek közlése, az ismeretek közvetítése, a másik pedig az, hogy a gyermeket emberré, társas és társadalmi lénnyé nevelje, vagy ha úgy tetszik, szelídítse és korrigálja. Mármost a nélkül, hogy az egyes tudományszakok, vagy az elemi ismeretek között különbséget akarnánk tenni, az a kérdés, hogy akkor milyen ismereteket veszünk be ebbe a körbe, milyen ismeretek legyenek szerintünk azok, amelyekre a gyermeket az iskola megtanítja. A válasz kétségkívül az, hogy olyanok legyenek, amelyeknek a gyermek a praktikus életben az iskola falai közül kikerülve valóban hasznát veheti. Ezenkívül és ezenfelül olyan ismeretek, amelyeknek birtokában a gyermek előtt megnyílnak az önképzés további lehetőségei; tehát egy olyan matériaközlés legyen, amely megtanítja tanulni az iskola padjait elhagyó ifjúságot. Harmadszor azonban a tanítás anyaga olyan ismeretek közvetítése is leKËP VISELŐHÁZI NAPLÓ. XXIX. gyen, amelyek a gyermekben a gyermek embervoltát f tudatosítják s amelyek megszerzése mindjárt átlendíti az iskola céljainak a másik körébe: az embernevelés, a kollektív emberképzés nagy hivatására. Meg kell kérdezni, betölti-e nálunk ezt a feladatot az iskola két tényezője, mondhatjuk, egyenrangú két tényezője, a tanító és a tananyag? Ha nem tölti be, akkor keresnünk kell

% hol van a hiba kútforrása, az eszmematériában, az emberanyagban, a felhasználás mikéntjében, vagy pedig mindaháromban? Ha van hiba, azt hiszem, akkor feltétlenül keresnünk kell az orvosságot, annak előrebocsátásával, hogv az, amit mi orvosságnak ajánlunk, nem osiaik szer, hogy megoldásaink, amelyeket ajánlunk, a gyakorlatba való átültetés szorgos, aprólékos munkáját igénylik, de ezenfelül van, amii a legfontosabb és legdöntőbb jelentőségű, az a vége&ség, amelynek ércfalába a jelenlegi gazdasági renden belül mindent változtatni és jobbítani akaró törekvésünk beleütközik. Hogyan állunk az iskola által közvetített ismeretekkel^ Vájjon mindaz, ami-a gyermekhez eljut, az életnek tartozéka-e, s mindaz, ami az élet részére nélkülözhetetlen, ami az élet részére egy egyetemes felvértezettséget jelent, szóbakerül-e nálunk az iskolában? Mind a két kérdésre, sajnos, nemmel kell felelnünk, mert a mindennapi élet ezernyi problémáján kívül ezernyi az indokolatlan és céltalan ismeretközlés, ma az iakolában. A mindennapi élet problémáin belül pedig ezernyi azoknak a kérdéseknek száma, amelyeket a mai okiatás nem r érint, vagy kényelemből, ' vagy álszeméremből, vagy hibás értelmezésű konzeirvatizmusból messze r elkerül, vagy — ami még ennél is súlyosabb és rosszabb — nem is tud ezeknek az életben régen meglévő problémáknak létezéséről. Van azután az ismeretközlés terén elkövethető hibáknak egv harmadik komplexuma is és ez a félreértéseknek és a félremagyarázásoknak az a lehetősége, amellyel a mai tananyagunk ugyancsak kellő bőséggel rendelkezik. Egész sereg példát lehetne és kellene elmondanom .itt a t. Képviselőháznak azokból a példákból, amelyeket, a mai iskolakönyveket átböngészve, ide lehetne hozni . Jól tudjuk azonban azt, számolnunk kell azonban azzal, hogy a túlsó oldal védelmébe fogja venni a rendszert és sporadikusnak fogja kijelölni azokat a hibákat, amelyeket felolvasnék s ami még valószínűbb, ott, ahol a világszemlélet, az életszemlélet problémáivá terebélyesednek ezek a kérdések, velem szemben azt fogja állítani, hogy a dolgoknak^ éppen ez a meglátása, az ismereteiknek éppen ëz a közlése a helyes, amelyet én kifogásolok. Itt azután beleütközünk a két világban élésnek abba az áthághatatlan akadályába, amely igen sokszor a képviselőházban is kifejezésre jut egy-egy elnöki rendreutasításib

an, akkor, ha például a magyar történelem egyes históriai kitűnőségeit a revízió prizmáján keresztül iparkodunk megvilágítani. (Éri Márton: Ismerem ezt a revíziót! Halljuk csak azt a revíziót !)^ Ezekután a példák felsorolása nélkül rá kell mutatnom az ismeretközlésnek, az ismerettömegnek arra a másik, megoldásra váró feladatára, hogy tanulni tanítsa meg a gyermeket, hogy gondolkodásának alapot adjon, hogy gondolkozása methódikát teremtsen. Ez azután nem is annyira az ismeretanyagnak, niint az ismeretanyag összeillesztésének kérdése, az ismeretanyag közlési módjának kér5