Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-410

Az országgyűlés képviselőházának 4-10. ülése 1930 június 18-án, szerdán. 375 erősödött, nem elégséges-e egy ennyire kitűnő alsóbírósági ítélet felülvizsgálata hármas tanácsban? Ne ragaszkodjunk olyan babonásan ahhoz, hogy a felső instanciának legalább ugyanolyan számú tagból kell állnia, mint az alsó foknak. Hiszen ma is megvan, —— igaz, hogy csak egyetlen egy vonatkozásban — az, hogy a törvényszék ötös tanácsban hoz ítéletet, — méltóztatik^ tudni — amikor a hazaárulók vagyoni magánjogi felelősségéről kell dönteni, a tábla pedig az ötös tanács által hozott elsőfokú ítéletet hármas tanácsban vizsgálja felül. Ez volna a legegyszerűbb módja — és miért ne menjenek egyenesen, miért menjek kerülő úton, miért menjek drága utakon, miért menjek az igazságszolgáltatás rendes menetét zökkentő utakon, amikor ezt egyenes utakon tudom elérni? Es féltsem a jogegységet, amikor törvényes intézményeink 'egész sorozata biztosítja a jogegység megóvását* a Kúrián? En elvéére el tudom képzelni azt, ha elhatározná a Ház, hogy a Kúria hármas tanácsban ítél, az elnöknek megadnék a jogot, hogy kivételes esetben, rendkívül komplikált, fontos, nehéz jogi kérdések eldöntésénél a tanácsot kiegészíthesse. Ennek a gondolatnak továbbviteleként el tudom képzelni azt, hogy úgy, mint a Kúria kisebb fegyelmi tanácsa, ma is kitűnő, érdemes ügyvédekkel karöltve működik, a Kúria bíráskodásában kisegítőként ideiglenesen érdemes ügyvédek vonassanak be, akiket hírnevük, pozíciójuk, egész egyéniségük méltóvá tesz arra, hogy a Kúrián ezt a feladatot elvégezzék, sőt meggyőződésem szerint nobile officiumból végeznék el, büszkék lennének arra, hogy maguknak és maguk révén az egész karnak megszerezték ezt a dicsőséget. Ez nagyon olcsó módja lenne a megoldásnak, de igen jó és kitűnő módja annak, hogy ezeket az átmeneti nehézségeket megoldjuk. A Kúria hármas tanácsban való ítélkezését még akkor is szükségesnek tartanám, ha a felülvizsgálati értékhatárt még olyan magasra emelnék. Elvégre nem lehet azt mondani, Ihogy kisebb bizalmunk van a Kúria biráihoz, mint azokhoz a bírákhoz, akiknek ítéleteit a Kúria hivatva van felülvizsgálni. Ha arról van szó, hogy a törvényszéknél és a járásbíróságnál a teíhermentesítést keresztülvigyük, az ügymenetet gyorsítsuk, egyúttal az ítélkezés alaposságát emeljük, ennek is megvan a maga igen egyszerű módja. Méltóztassék az egyes bírákat az alsóbb fokókon mentesíteni iminden tehnikai és adminisztratív munka alól. Méltóztassék azt a legdrágább szellemi anyagot, amelyet az állam^ ojyan kevés pénzért, olyan silány ellenértékért vesz bérbe, a bírói judiciumot felszabadítani, minj den felesleges teher alól, hogy az a bíró csak judicáljon és egyedül csak r judicáljon, s akkor ha a bíró jobban és gyorsabban fogja elvégezni feladatát, sokkal kevesebb bíró fog sokkal több és sokkal jobb munkát végezni. (Zsitvay Tibor igazságügminiszter : Ez az én programmom, csak pénz kell hozzá! Most szerzem meg a pénzt, azután megcsinálom. Ezt fordított sorrendben nem lehet megcsinálni. — Reisinger Ferenc: A bíró körmöl mindent! — Zsitvay Tibor igazságügminiszter: Jobban tudom, mint Eeisinger képviselő úr. Tűrhetetlen állapotnak tartom éri is.) Szeretném, ha a miniszter úr kimutatással támasztaná alá, hogy mennyibe kerül a bíráknak ez a tehermentesítése a tehnikai és adminisztratív munka alól és egyúttal méltóztatnék ennek az ellenmérlegét, ellenoldalát is felállítani: mennyivel több munkát végezihetnek — most nem beszélek arról, mennyivel jobb munkát végezhetnek — és mennyivel kevesebb bírói személyzet tudná ellátni a dolgot. Addig mélyen t. miniszter úr, mi a sorrend kérdésében nem dönthetünk. En csak annak az aggodalmamnak adok kifejezést, hogy ezzel egy állapotot fog megrögzíteni es ha az előadó úrral egyetért abban, hogy hosszú időre nyugvópontra jut is az igazságszolgáltatási eljárás reformja, akkor — megint -minden malicia nélkül mondom — egygyel több lesz a programmpont az önök programmjában. (Sándor Pál: Ez nem baj, úgysem tartják be! — Kabók Lajos: Elfér ottan!) Jó programmpont, mert mindig programmpont marad. A büntetőeljárásra vonatkozó reformjavaslatok tartalmaznak egyes rendelkezéseket, amelyek a magyar jogászságnak régi követelései. En minden tartalék nélkül hozzájárulok a büntetőparancs intézményének kiterjesztéséhez, nem látok abban semmi veszedelmet. Egyenesen egy régi követelés megvalósításának tartom azt, amikor a büntetésfelfüggesztés lehetőségét erősen tágítja a javaslat. Általában azzal a szellemmel, amely ezt a büntetőjavaslatot hatja át, nem tudok egyetérteni. Ez a szellem az, amely nem^ akarja megérteni, hogy a büntetőperrendtartásnak, a büntetőeljárásínaik kettős a rendeltetése: az egyik az, gondoskodjék arról, hogy megfelelő törvényes formák között a bűnös elvegye büntetését, az állam szankciója , érvényesülj ön, de a másik, nem kevésbbé fontos feladata az, hogy legyen védőbástyája az ártatlannak, legyen minden személyi szabadságnak palládiuma. Csemegi Károly, akinek valami erős köze volt a mi büntetőperrendtartásunk megalkotásához, amikor kényszerű visszavonultságában szemlélte azt a gyakorlatot, amely a büntetőperrendtartás körül kialakult, keserűen állapította meg, hogy a büntetőperrendtartás^ sok intézkedése, amelvet egyenesen a személyes szahqidság bri ztosítékául intézxnén vesítették, viszszájára fordíttatott és a személyes szabadság elnyomásának és üldözésének lett eszköze. Méltóztassék a büntetőperrendtartas indokolását elolvasni és méltóztassék azután szemlélni: hova lett a perfél-egyenlőség, hova lett kivált az előkészítő eljárás során a védelem befolyása, hová fordult az előzetes letartóztatási szakasz alkalmazása, mivé lett a védői szólásszabadság! Pedig talán abban egyetértünk^ t. miniszter úr és t. Ház. hogy a védői szólás szabadság nem ügyvédi privilégium, ez az állampolgárok személyes • biztonságának egyik legfőbb őre. Kegyeskedjék statisztikát kérni, mélyen t. miniszter úr. az ön ügyészeitől, elsősorban a budapesti kir. ügyészségtől, hogy vaiion a védelem során tett előterjesztések következtében egy-e^v bátor, vagy elhirtelenkedett szóért hány ügyvéd ellen indítottak nem fegyelmi, hanem büntetőeljárást, hánvnak kellett lakolnia, amikor esetleg a formák túllépésével, az ízlés hangjának megsértésével, de elvégre mégis csak egv embertársa vélt igazának védelmében talán hangosabban szólott, mint szólnia illett volna^ Udvarias jogot ne akarjanak a büntetőeljárás terén. A büntetőeljárásban — ellentétben a polgári joggal — érvényesül egy elv, a polgári jogban: volenti non fit injuria, a büntetőjogban: etiam volenti non fit injuria. A védelemnek nagyobb szabadságot kell engedni, hogy a védelem mondhassa meg, ami a lelkén fekszik; ne akarjunk sértékenyelç