Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-406

272 Az országgyűlés képviselőházának 406. ülése 1930 június 12-én, csütörtökön. eljárásom volt már. Eljártam ia Földhitelintézetnél, ahol megállapítottam, hogy a legkorrektebbül intézték el a dolgot, már régen befejezték, már másfél évvel ezelőtt az erre vonatkozó összes aktákat elküldték az Országos Földbirtokrendező Bírósághoz. Elmentem az Országos Földbirtokrendező Bírósághoz, ahol reggel 9 ^ órától déli M l-ig kerestem, kutattam, egyik átíró irodából a másik iktató irodába küldtek, míg végre nyomaira tudtam akadni ennek az aktának. Végül is elmentem ahhoz a tanácshoz, amely előtt éppen a monoki ügyek vannak. Ott azt mondták, hogy menjek vissza a Földhitelintézethez, mert ők erről az ügyről semmit sem tudnak. Visszamentem a Földhitelintézethez, amelynek igazgatója Koós Zoltán igazán a legnagyobb emberséggel és megértéssel kezelte ezeket az ügyeket. Ök már semmiféle felvilágosítást nem tudtak adni. Ügy festett a dolog, mintha az aktának nyoma veszett volna. Mindez történik pedig akkor, lamikor a mai igen válságos gazdasági viszonyok között örülnünk kell, ha mindent elimmálni tudunk, ami ezt az elégedet

1 enséget még inkább fökozzia. Visszamentem az Ofb.-hez. Akkor végre kiderült, hogy miás akták közé került ez az ügy, még máig sincs elintézve, de azt mondották, ha el akarom intézni, menjek el Debrecenbe, ott van egy hivatal, ahol most a magyar földterületeknek a földosztás folytán megváltozott térképeit csinálják, vagy talán Öbudán van az a hivatal, kutasam ki. (Kabók Lajos: Vagy Debrecen, vagy öbudat) A tényállás az, hogy ez az akta szőrénbőrén elveszett, alig tud róla valaki valamit, és az emberek ott hiába várják, hogy az ügyükben valami történjék. A másik ügy — nagyon örülök, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr jelen van, mert őhozzá szól — a Hegyaljának egy híres és legendás rossz útja, az, amelyik Tályát Groloppal és Golopot Monokkal összeköti. Hivatalos írásokból merem idézni azt a mondatot, hogy ez az országút az év háromnegyed részében autó, kocsi és magánszemély járására tökéletesen r alkalmatlan. Most, amikor mindnyájunk örömére a kereskedelemügyi miniszter úr a sváici kölcsönből hozzáfogott éppen ezeknek a boldogtalan megyei utaknak rendbehozásához, újjáépítéséhez, természetes, hogy ez a híres^ régi, rossz golopi út is azok közé az utak köze került, amelyek feltétlen átépítésre szorulnak, mert valóságos álzsiai állapot az. hogy három nagy község az év háromnegyedrészében tökéletesen el legyen vágva nemcsak a kereskedelmi, hanem néha hetekig a postai forgalomtól is. TTtána jártam ennek is, és megállapítottam, hogy a golopi VU km-nyi és a Golop— Monok közötti 4*6 kilométernyi út azok közé az utak közé soroztatott, amelyek feltétlenül kell. hoey átépíttessenek. Ez három hónappal ezelőtt történt. Nyolc év óta konstatálják ezeknek az utaknak tarhatat] anságát és most a pénzügyminiszter úr talált rá fedezetet, hogy ezeket vésre megépíttesse. Most három hónap telt el. Három hónap óta várja ott az egész vidék, hogy végre^ ^ munkához fogjanak, de nemcsak az út újjáépítése kapcsán fontos ez, hanem azért is, mert nyilvánvaló, — méltóztassanak az országos statisztikát megnézni — hogy a munkanélküliség éppen Hegyaljának ebben a szögletében a legnagyobb. Azóta ennek az útnak a kiépítéséhez, bár ezt már elhatározták, bár a^.fedezetet a miniszter úr rendelkezésre bocsátotta, a mai naoJ°" hozzá nem fogtak,, még a kezdetleges mérésekhez sem jutottak el. A harmadik, ilyen alapjában véve nem ország- és világrengető ügy, de egy vidék népének exisztenciális kérdése, amelyet van szerencsém a földmívelésügyi miniszter úrhoz intézni: a szerencsi közlegelőtársulat ügye. A szerencsi közlegelőtársulattól valamely okból egy évvel ezelőtt elvették az, önkormányzatát; ez azzal járt, hogy kormánybiztost neveztek ki a közlegelőtársulat élére, és a kormánybiztos hozzáfogott ott olyan regeneráló munkássághoz, amely a népet folyton új és új növekedő adóteherrel sújtja. Az emberek összejöttek és .felkértek arra, hogy járjak el. Miután egy év is elmúlt, talán újból visszaadják jogos tulajdonosaiknak ezeket a közlegelőket. Elmentem a földmívelésügyi minisztériumba; ott az^ illetékes osztály kijelentette, hogy ebben a hónapban kétségtelenül rendezik ezt az ügyet, mert most már a legelők olyan karban vannak, hogy vissza lehet Őket adni a kisbirtokosoknak. Legutóbb hat nappal ezelőtt jártain a földmívelésügyi minisztériumban, ahol újból az derült ki, ami az Ofb-nél, hogy az erre az ügyre vonatkozó akták valahova elkeveredtek, eltűntek és Mayer államtitkár úr, akinek referálják ezeket az ügyeket, megállapította, hogy bizony ez az akta elveszett az összes kérvényekkel és mellékletekkel együtt az emberek kezdhetik elölről. (Rothenstein Mór: Legalább van munkaalkalom! — Kabók Lajos: Nem is csoda, ha ebben a nagy bürokráciában valami elvész! — Zaj}. — Halljuk! Halljuk!) Éppen a belügyi tárca költségvetésénél majdnem minden felszólaló képviselő megállapította, hogy a legnagyobb súlyt a határszéli megyék közigazgatására kell fordítani. A határszélen, a magyar területen és a tőlünk elkapcsolt területeken lakó magyar lakosság, dacára a határoknak, elég közvetlen érintkezésben van eg^nnással, beszélgetnek egymással, átmennek egymáshoz, kicserélik véleményeiket és tapasztalataikat. Nincs tehát fontosabb szerepe a magyar közigazgatásnak, minthogy éppen a határszéli megyékbe küldie a legemberségesebb. legműveltebb, legbelátóbb és legmegértőbh tisztviselőket. Olyannak kell lennie ilyen megyékben az f igazgatásnak, mint amilyen a levegő: tisztánaik, könnyűnek és mindenütt jelenlévőnek: az emberek ne érezzék sem a terhét, sem a hiányát. Ezzel szemben szomorúan állapítom meg, hogy azon a vidéken, ahol nekem szerencsém van képviselőnek lenni, nem látom a, közigazgatásnak ezt a megértését, ezt a belátását, ezt a néppel való együttélését, ezt az emberségét, amelyet éppen a határszéli megyékben megkövetelni mindannyiunk jussa. A t. vallás- pis közoktatásügyi miniszter úr két-három beszédet mondott a költségvetés tárgyalása során, mely beszédben főleg népiskolai ^rendszerével és a magyar népiskolai intézmény renaissance-ával foglalkozott. Bizonyára így is van, bizonyára nagyon szép eredményei vannak az ő néhány éves munkásságának, mert mint a vita csendes hallgatója azt hallottam, hogy innen a baloldalról és a jobboldalról is ezt egyhangúlag elismerték. Sajnos, éppen ebben a határszéli megvében, Zemplén megyében és Zemplén megyének legszegényebb és legeihagy atottabb vidékén, a Hegyalján, ennek a nagy népiskolai reformnak még a nyomával sem találkozhatunk. Két községet tudok megnevezni, ahol osztályonként 115—120—125 a gyermekek száma- Ez éppenséggel nem alkalmas arra, hogy ebben egy új közoktatásügyi reform fundamentumát lássuk,