Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-406

238 Az országgyűlés képviselőházának 10 bléniát megoldja. De úgy látszik, minden figyelmeztetés hiábavaló volt, és éppen ezért 1929 január 25-én napirendi vita keretében újból a Ház elé kérőit ez a nagyon fontos szociális probléma, és amikor a munkanélküli tömegek kénytelenek voltak az utcára kimenni és az utcán tüntetés formájában jelét adni annak a hatalmas katasztrofális bajnak, amely őket sújtotta, akkor a népjóléti miniszter válaszolt és azt mondotta, hogy: «A munkanélküli munkások tüntetése egy vámban létező bajra mutai, rá. A kormánynak az a törekvése, hogy a munkanélküliséget csökkentse, de teljesen megszüntetni nem leiiet*. Miután a kormány ígéretei eilenére sem tett semmit, 1929 január ."O-án délután négy órától éjjel 12 óráig 21 interpelláció hangzott eJ a Házban. Mind a 21 interpellációra válaszoltak a miniszter uraik. Válaszukban ígéreteket tettek ugyan a szociális probléma enyhítésére, megoldására, azonban ezek csak ígéretek maradtak s valójában tényleg nem történt semmi. Ezen az ülésnapon nem is merültek ki az interpellációk, mert február hó 6-án, a rákövetkező interpellációs napon újabb 14 interpelláció hangzott el, amely mind-mind a munkanélküliség nagy problémáját tárta a törvényhozás elé és a munkanélküliek nyomorának enyhítését követelte. Azóta is több ízben történt különböző irányú felszólalás, napirend keretében s napirenden kívül is. Majd 1929 december 5-én, amidőn napirendi felszólalás keretében sürgettem a kérdést, nagy meglepetésemre a miniszterelnök úr azt a kijelentést tette, hogy amennyiben a Képviselőház a fővárosi törvény reformját még karácsony előtt letárgyalná, nem zárkóznék el az elől, hogy a Képviselőház napi rendre tűzze a munkanélküliség elleni biztosításról szóló indítvány megindokolását. December hó 10-én, a múlt esztendőben, tényleg el is jutottunk ahhoz, hogy a munkanélküliség elleni biztosításról szóló indítványt meg lehetett indokolni. Az indokolásra három szakminiszter úr is felelt és válaszukban ismételten a már sokszor hangoztatott kijelentéseket hallottuk, melyekkel Ígérgették ennek a nagy, fontos társadal-mi problémának elintézését, azonban valójában a kérdés érdemében nem történt semmi. Pedig a munkahiány esetére való biztosítás kérdésének megoldása elkerülhetetlen. Mutatják ezt a különböző államok példái, ahol a munkanélküliség elleni biztosítás problémája már meg van oldva. Itt hiábavaló az az ellenvetés, hogy a termelés nem bírja el azokat a, terheket, amelyek mutatkoznának ezzel a szociális biztosítással, itt számadatok döntik meg ezt a kifogást. (Propper Sándor: A milliós tanti ém eket elbírják!) Ezekből a számadatokból m^g lehet állapítani, hogy például Németországban 15'69%-ot tesz ki a szociális biztosítási teher; Ausztriában 17'6%-ot, Csehszlovákiában 14%-ot, míg nálunk az öregségi és rokkantsági biztosítás életbeléptetése után is összesen csak 11%-ot tesz ki. De ez is csak papíron van meg, mert a betegségi biztosítási járulék ma sem tesz ki 7%-ot s az öregségi és rokkantsági biztosítási járulék sem fogja ténylegesen elérni, de még csak meg sem közelíteni a törvényben előírt 4%-ot, úgyhogy a szociális biztosítási teher Magyarországon a legjobb számítás esetén együttesen 11%-ot tesz ki. Ezzel szemben állanak az általam megemlített államok, ahol a szociális biztosítás terhei ennél lényegesen nagyobbak. Nem igaz tehát az ipar jaj szava, tiltakozása, általában a termelés tiltakozása, hogy nagy terhek j. ülése 1930 június 12-én, csütörtökön. lesznek, amelyek majd felülmúlják a konkurrens államok szociális biztosítási terheit, mert ezek a számok kétséget kizárólag igazoljak azt. hogy Magyarország, még ha az összes szociális biztosítási ágakat be is vezetik, akkor is lényegesen alatta marad a megemlített államok szociális biztosítási terheinek. Amikor tehát Németországban 15'69%, Ausztriában 17'6% és Csehszlovákiában 14'8% a szociális teher, nem lehet komolyan állítani azt, hogy a magyar kapitalizmus a munkahiány esetére való biztosítás életbeléptetésével hátrányos helyzetbe kerül és a mutatkozó terheket elviselni nem tudja. (Zaj a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Kabók Lajos: Azt is figyelembe kell venni, hogy a munkahiány esetére való biztosításnak különböző jó kihatásai is vannak. Elsősorban a gazdasági élet folytonossága nem szakad meg a biztosítás esetén, mert az biztosítja a fogyasztás mini/mumát és állandóságát. Az a munkanélküli, aki rendszeresen segélyt kap, nem kapcsolódik ki a gazdasági élet vérkeringéséből, mert a segély a minimális fogyasztóképességét biztosítja, míg ellenben a segély nélkül maradó munkanélküli vagy a legkétségbeejtőbb nyomorba jut, vagy a társadalom könyörületes adományaira szorul. A rendszeres segélyezés, vagyis a munkahiány esetére való biztosítás ... (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Kabók Lajos: . . . levezeti a szociális nyugtalanságot és a munkanélküliségből fakadó elkeseredést, tehát államrendészeti szempontból is igen fontos a munkaihiány esetére való biztosítás, vagyis a segélyezés, mert mint megelőző politikai rendszabály, csökkenti a bűnözést, gátat vet az erkölcsi és anyagi leromlásnak. Nem szabad sajnálni azt az összeget, amibe a biztosítás kerül, mert ez busásan megtérül azokban az erkölcsi és anyagi hatásokban, amelyeket a biztosítás a közre jelent. Kötelessége a társadalominak, ha nem tud megfelelő muníkaalkalmiakról gondoskodni és nem tud ikeresetet (biztosítani a létfenntartásra, a biztosítás megvalósítása. A gazdasági helyzet súlyos következményei ma már minden foglalkozási ágat érintenek. Ipar, kereskedelem, mezőgazdaság egyaránt érzik^ a gazdasági élet vérkeringésének megbénulását. Nincs vállalkozás és minős kereskedelem, az ipar hétről-hétre löki ki magából a felesleges munkaerőket. Nem állok ide ismételten újabb számadatokkal, »amelyekkel igazoljam, hogy a munkanélküliség nemcsak megvan, hanem szaporodik. Nekem egyetlenegy adat elegendő annak igazolására, hogy katasztrofális nagy bajról van szó, és ez az adat a szakszervezeti választmány üléséből származik, amelyen megállapították azt, hogy 1930. évi április hó végén 23'3%-kal emelkedett a munkanélküliek létszáma az előbbi év, vagyis az 1929. év április hó 30-d adataival szemben. Ez olyan ijesztő, olyan nagyarányú emelkedés, amely kell, hogy mindnyájunkat meggondolásra bírjon, és kell látni azt a mérhetetlen nyomort, 'amely szinte az egész országban megmutatkozik. Látni kell és^ tudni kell azt, hogy nemcsak itt, az ország szívében, a fővárosban vetődik fel ez a kérdés, hanem felvetődik a vidéki városok valamenynyijében, felvetődik a falvakban, felvetődik mindenütt, mert az egész országot elfogja ez a rettenetes probléma, amelytől szabadulni nem tud senki, és amely niap-map után, esztendőrőlesztendőre mind kétségbeejtőbb állapotot teremt.