Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-405

216 Az országgyűlés képviselőházának . gyarországon megvalósítani, mert nem akarunk Ausztria sorsára jutni. Nem valósították meg az index-törvényt, és ma, hat évvel később odajutottunk, hogy nincs Európában állam, ahol az ipari munkásság keresete olyan volna, mint Magyarországon; nincs Európában állam, ahol a segédmunkások, nőmunkások ifjú munkások keresete olyan silány lenne, mint itt. Ezt száz és száz statisztikai adat bizonyította. A mezőgazdaságban pedig odajutottunk, hogy a mai pénz békebeli értékét tekintve, 70—80 filléres napszámok mellett dolgoznak ma a földmunkások. (Éhn Kálmán: Mutasson egy ilyen helyet!) Számítsa át a kértviselő úr az 1 pengő 20 fillérnek vásárló értékét, akkor rájön arra, hogy az 1913-as áraknál ma nagyobb árakat kell fizetni ruháért, lakásért, világításért, fűtésért és mindenért, és ha a képviselő úr az 1 pengő 20 fillér vásárló értékét átszámítja, odajut, hogy ha a földmunkás keresett békében egy nap 80 fillért, akkor annyit keresett, mintha ma 1 pengő 20 fillért kapna. (Éhn Kálmán: 3—4 pengő a napszám! Ennyit fizetnek! Nem lehet ilyet mondani! — Kabók Lajos: Egyes helyeken!) En csak arra kérem a t. képviselő urakat, szíveskedjenek elolvasni a mezőgazdasági kamaráknak a munkabérekről szóló kimutatását. Nem kell reánk hallgatni, nem kell ezt a Népszavából megállapítani, a mezőgazdasági kamarák munkabérstatisztikáját nézzék át, s rájönnek arra, hogy forró nyáron, tehát most június, július és augusztusban, ebben a három hónapban ritkaság számba megy az az uradalom, ahol 3 pengős* napibért fizetnek. (Éhn Kálmán : De van!) Van 80 filléres is, ezért mondok én 1 pengő 20 fillért, mert 1 pengő 20 fillérért, 1 pengő 30 fillérért kapnak éppen t eleget. (Huszár Dezső: Ilyet nem lehet beszélni! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Malasits Géza: Sikerült tehát a kormányzati rendszernek elzárni a szociáldemokratapártot a földmunkásokkal való érintkezéstől, sikerült az ipari és mezőgazdasági munkabéreket leszorítani, sikerült leszorítani a magánalkalmazottak béreit is, sikerült Magyarországot a legalacsonyabb munkabérek országává tenni. Kérdem az urakat: milyen sikerrel? Ha ennek a törekvésnek megvolna a maga eredménye, — bár akkor iá ellenezném és felszólalnék ellene, — de mégis valahogy érteném, mert valamit elértek vele az urak. De mit értek el .a politikájukkal? Soha a mezőgazdaság ilyen válságos helyzetben nem volt; még 1896-ban sem — amikor 6 forint volt egy métermázsa búza — volt a mezőgazdaság olyan nyomorúságos helyzetben, mint má. A mezőgazdaság válságát tehát azokkal az eszközökkel, amelyekkel az urak eddig próbálták, meggyógyítani nem lehet. Nem használj semmit a mezőgazdaságnak az, hogy elzárják &

r földmunkásságot a szervezkedés lehetőségétől, mert ezzel csak fokozzák az elkeseredést, (Zaj a jobboldalon és a balközépen); nem használ semmit a mezőgazdaságnak, hogy elzárják a munkásokat attól, hogy bajuknak, fájdalmuknak kifejezést adjanak; nem használ semmit a mezőgazdaságnak, hogy lehetetlenné teszik a mezőgazdasági munkások szervezkedését. De nem használt a mezőgazdaságnak semmit az a bérpolitika sem, amelyet a kormány gyakorol. Lehetővé teszi minden testületnek, hogy a béreket leszorítsa, lehetővé teszi a mezőgazdasági kamaráknak, az ipartestületeknek, a Gyosz-nak, hogy minél alacsonyabb béreket fizessenek. Nos, mit értek el vele? Körülbelül 35—40.000 földmunkás van munka nélkül, az 05. ülése 1930 június 11-én, szerdán. . ipari munkásoknak jó nagy hányada munka nélkül van, és alacsonyak a munkabérek, olyan alacsonyak, hogy ezeket már leszállítani nem lehet. Ezzel szemben lehetővé tették a lakbérek horribilis emelkedését, lehetővé tették az uzsorakamatot azzal, hogy az adózópolgárság zsebéből öt év alatt kipumpáltak 960 millió pengőt, amelyet azután állítólag beruházásokra költöttek el. Ezzel kivették az adózók zsebéből azt a kis pluszt, amelyet össze tudtak kuporgatni. Ha ez a plusz ma az adózók zsebében volna, akkor nem volna olyan szörnyű a gazdasági válság, mint amilyen ma. Papíron 4'5% a kamat. (Felkiáltások a jobboldalon: 5'5 %.) De tessék csak megnézni a dollárkölesönöket, amelyeket rövidlejártú kölcsönként hirdetnek a mezőgazdaságnak. Mire a zsebbe kerül, 11%-ba kerül (Felkiáltások a jobboldalon: Ez igaz!), bár állandóan leszállítják a kamatlábat. Tehát lehetővé tették az uzsorát, lehetővé tették azt, hogy a mezőgazdaság néhány év alatt olyan nagy mértékben adósodjék el, amilyen nagy mértékben azelőtt hatvan év alatt sem adósodott el. r Sehandl t. képviselőtársam igyekezett rózsás képet festeni az eladósodásról. Persze, Sehandl jképviselő úr csak a hosszúlejáratú kölesönökről beszélt, de a rövidlejáratú dollárkölos önökről, amelyek a gazdát fojtogatják, és amely huroknak a végét minden városban a takarékpénztár tartja a kezében, azokról nem beszélt ma. Állítom, hogy különösen a kisgazdatársadalom, az egy-két-három-négyholdas gazdák^ a mezőgazdasági munkások, az erdei munkások soha nem voltak úgy eladósodva, mint ma. Es nemcsak pénzbeli adósságuk van, hanem cipőért, csizmáért, ruháért, élelemért tartoznak, úgyhogy a tél elé a legszörnyűbb félelemmel néznek, mert nem tudnak annyit keresni, hogy adósságaikat kifizessék és télre valamit vásárolni tudjanak maguknak. Ilyen körülmények között erős, átfogó gazdasági politikára volna szükség. Főképpen arra volna szükség, — és ez volna a vihar elé harangozásnak a legbiztosabb módja — hogy lehetővé tegyék a széles néprétegeknek, hogy a legszükségesebbeket maguknak meg v ás ár olh ássák. Fábián t. képviselőtársam beszélt ma délelőtt az ipar és a kereskedelem pusztulásának okairól. Felemlítette, hogy ezen okok közé tartozik a közterhek magassága. Kétségtelenül igaza van. Azután ezek közé tartoznak a Társadalombiztosító terhei. Ezek is magasak, • a tízévi kurzusgazdálkodás eredményeképpen. Az autonómia ideje alatt, amikor, az átkos szociáldemokratapárt tartotta kezében a munkásbiztosítót, soha nem hallottunk panaszokat erre vonatkozólag. Nem mondom, egy-egy elmaradt ipartestületben szóvátették, hogy mégis csak egy kicsit magas a munkás'biztosító terhe, de olyan arányú panaszokat, amilyeneket ma hallunk a Társadalombiztosító terhei ellen, a múltban nem lehetett hallani. (Ehn Kálmán: Akkor is voltak hibák!) Nem mondom, hogy nem voltak hibák, de a terhek ellen olyan unisono panasz ném hangzott el, mint ma. Azt kell mondanom, hogy abban igaza van Fábián képviselő úrnak, hogy a mai -megromlott gazdasági viszonyok között súlyos teherként hárulnak az iparosságra és a kereskedelemre a Társadalombiztosító terhei,^ de főképpen azért, mert a tízévi kurzusgazdálkodás következményeként az adminisztrációt olyan mértékben fokozták fel, hogy annak költségei