Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-405

200 Az országgyűlés képviselőházának 405. ülése 1980 június 11-én, szerdán. Iák dotációja 760.000 pengővel emelkedett s e, nem állami iskolák címénél is emelkedett 136.000 pengővel. Szerintem tehát, legalább én azt veszem ki a költségvetésből, a népiskolai kiadási tételek ebben a költségvetésben növekedtek. Áttérve most arra a beszédre, amelyet a részletes vita folyamán mondott el a miniszter úr, mindenekelőtt azt kell mondanom, hogy a miniszter úrnak ajánlom, hogy a jövőben bizonyos kifejezéseket nagyobb óvatossággal használjon kül- és belföldi vonatkozásban. (Egy hang a jobboldalon: Viszont kívánjuk!) Azt az inszinuációt, azt a kritikát, amelyet velem szemben hangoztatott állítólagos felolvasásommal kapcsolatban, egy másik kevéshbé tárgyilagos ellenfél nagyon ki tudta volna használni a miniszter úrral szemben és ilyen ziccereket biztonsággal csak olyasvalakinek adhat a miniszter úr, aki, mint én, politikai harcban a személyeskedés terére nem^ hajlandó menni. A miniszter úr első kifogása velem szemben az általam felhasznált szakember működésére vonatkozik. Ha ehhez hozzáveszem az igen tiszteletreméltó múlttal rendelkező Budapesti Hírlap idevonatkozó észrevételeit, úgy látom, az ellenem megnyilvánuló ellenvéleményt három kifogásban lehetne összefoglalni. Először abban, hogy a Budapesti Hirlap szerint előbb született volna meg bennem a támadásig szándék és azután kerestem volna ehhez az érveket és ehhez azt a kommentárt is fűzi a Budapesti Hirlap, hogy végre bizonyos kérdéseket a politika köréből ki kellene venni. Ezzel szemben az igazság az, hogy esztendők óta hangoztattam kritikát a kultusztárcával szemben, itt a Ház plénuma előtt és köztudomású, hogy a keresztény gazdasági párt pártértekezletein két esztendő óta állandó kritikában részesítettem a kultuszminiszter úr működését. Nem áll tehát az, mintha csak most született volna meg bennem a támadási szándék, ellenkezőleg áll az, hogy az állandóan elítélt politika újabb bírálatának tárgyilagos adatait most állítottam össze a csak most rendelkezésre álló új költségvetés és új zárszámadás adatainak alapján. Az az én meggyőződésem, hogy a kultusztárca ügyeit nem kell kivenni a politika berkeiből és a politika befolyásából. Igenis, érvényesíteni kell a Háznak a befolyását a kultusztárca politikájára, hogy a közvéleményben régóta meglévő ellenvéleménynek és aggálynak megfelelően, a miniszter úr a hibák kiküszöbölését a kultusztárca keretein belül vigye keresztül. Másodszor kifogásolja azt a nobilitást, amellyel munkatársaimat honorálom. Ügy látszik, a miniszter úr nem tud különbséget tenni a miniszteri elszámolás kötelezettsége között — amely az állami pénzek minden fillérére vonatkozik — és a között a szabadság között, amellyel a magánember a rendelkezésére ,álló anyagi erőket felhasználhatja. A magam részéről nem vagyok hajlandó ezen a téren a kritikát elfogadni; habár érzem, hogy a nehéz és komoly munkával megszolgált összeg viszonylagos nagysága feltűnt a miniszter úrnak, amikor kénytelen — felteszem és tudom, hogy vérző szívvel — munkatárs ai nak egy '- részét, így például a kántortanítókat jóformán éhbérért dolgoztatni. A harmadik kifogás az, hogy & szakértői munka számszerűsége nem áll meg és hogy kritikám kizárólag számvevői szempontok figyelembevételével készült. Állítom, hogy az eddig elhangzott válaszok egyetlen számszerű tételt sem cáfoltak meg; számszerüség szempontjából tehát ellenbizonyítékokat nem sikerült még a miniszter úrnak hozni. Másodszor nem számvevőségi szempontokból készítettem a magam kritikáját, mert politikai -szempontból bíráltam el a kultusztárca költségvetését és a szakértők közreműködését csak annyiban vettem igényibe, hogy r elvégeztettem a hosszú és t fáradságos munkát igénylő százalékos számításokat; kiszámíttattam a papir- és aranykoronák pengőben való értékét és kikutattam azt, hogy a békeévek költségvetésének egyes tételei a jelen költségvetésben hol foglalnak helyet. A miniszter úr azt is állítja, hogy a,békebeli és a mai költségvetés összehasonlításánál helytelenül jártam el. Azt mondja a miniszter úr, «hogy a magyar vidékeket kultúrával telítette és így természetes, hogy az összehasonlítás Csonka-Magyarország területén több kiadáshoz vezet». Én azonban statisztikámban nem a békebeli Csonka-Magyarország, tehát nem a mai terület kiadásait hasonlítottam öszsze, hanem az egész Nagy-Magyarország kiadásait a csonka ország kiadásaival. A miniszter úr maga bevallotta, hogy NagyMagyarország most megszállott területén rendkívül sokat költött ; maga elismerte, hogy ott nagy alkotásokat létesített és n- mellett jól-rosszul, de ellátta a mai csonka ország közoktatásügyi szükségletét is, és akkor mégis másnak kellene lenni az aránynak a békebeli és a mai költségvetés között. Beszédemben világosan kiemeltem, — a miniszter úr úgylátszik nem akarta megérteni — hogy például elemi iskolai politikáját helyeslem, sőt az itt elért eredményeket örömmel üdvözlöm, de éppen ennél a tételnél mutatkozik, hogy a békebeli Magyarország kiadásainak felénél csak valamivel többet költve, igen komoly eredményeket lehet felmutatni és itt mutatkozik ki napnál fényesebben az én tételem helyessége, hogy aránylag kisebb kiadással is lehet tetemes és komoly eredményeket elérni. Szélmalomharcot vívott és vívatott a miniszter úr velem szemben, amikor a beruházásait védte. En egyetlen szó kritikával ezeket nem illettem. Egészen korrekten és pontosan hoztam fel azokat az Összegeket, amelyek ilyen célból az ő rendelkezésére állottak és annak az egymillió pengőnek felhasználását kritizáltam, amelyet ösztöndíjakra fordított. De igenis komoly kritikát mondottam arról, hogy a népiskolai alap vagyonmérlegében hiányok vannak és kritikát mondtam arról, hogy a polgári iskolai alapnál túlkiadások mutatkoznak, de ezekre nézve nem válaszolt a miniszter úr. , A miniszter úr a központi igazgatásnál említett észrevételeimre szintén .számszerűen válaszolt. Azt állítom, hogy az ő számadatai nem helyesek, mert nem 3,200.000 pengőt tettek ki békeidőben a központi státusz kiadásai, hanem a rendes átmeneti kiadások — mert én minden egyes tételnél csak erről beszélek — 2,991.000 pengőt tettek ki. Ebből 2,901.000 pengőt a rendes és 90.000 pengőt az átmeneti kiadások. Ezzel szemben a csonka ország központi kiadásai 2,554.000 pengőt tesznek ki. Ha most leszámítom ebből a 350.000 pengőt, amely vasúti menetdíjkedvezmények címén van előirányozva, akkor azt mondom, hogy ennek ellentétele megvan abban, hogy a hivatalnokok legnagyobb része csak 64—85%-át kapj a^ meg békebeli fizetésének, tehát az összehasonlítás, amelyet tettem, teljesen reális és helyt álló. Helytelenül mondja a miniszter úr azt is, hogy én a dologi kiadásokat^sokaltam. Nem azt mondottam, hiszen magam rámutattam a személyi kiadások túlzott voltára és rámutattam arra a módra is, amellyel szerintem itt segíteni lehet.