Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-404

162 Az országgyűlés képviselőházának í ágazatok minden résziénél az embereket nyakra-főre büntetik. Ennélfogva tudnunk kell azt, hogy a befolyó bírságpénzekkel mi lesz. Ezt a kérdést a legegyszerűbben és leglovagiasabban akkor lehet eldönteni, ha az adatokat a Ház elé méltóztatik terjesztem. Ezek a bírságpénzek, amelyekre vonatkozólag adatokat kérünk, nem olyan csekélyek. mint ahogy méltóztatik elképzelni, mert hiszen nem 5 és 10 pengőkről van szó. Éppen tegnap szereztem tudomást egy Martin nevezetű kisiparos ügyéről, aki 415 pengő büntetést fizetett csak azért, inert a bélyegek beragasztását egy nappal elmulasztotta. Itt van a kezemben egy másik 'kisiparosnak hozzám intézett levele, amelyben elmondja azt, hogy eredetileg 24 pengőire büntették mteg, hogy a fellebbezések időtartama alatt hogyan lett ebből a 24 pengőből 200 pengő, hogyan foglalták le ezen bírságpénz behajtása végett a tehenét, s hogyan van az ő kis házára bekebelezve az eredetileg 24 pengős, jelenleg pedig 200 pengőre növekedett bírság. Igenis azt mondom, hogy azok az öszszegek, amelyeket méltóztatnak széto&ztani jutalmak és segélyek címén a bírságpénzekből, esetleg azon nyomorult emberek exisztenciájiánaJk, akik a bírságpénzeket befizetik, teljes pusztulását jelenti. Nem nyugodhatunk bele abba, hogy az, aki első-, másod- és harmadfokon a bírságpénzt kirój ja, illetőleg helybenhagyja, és végső fokon megerősíti, — ha nem is éppen abból a 400 pengőből, amelyet arra az emberre kirótt bírságul jóváhagyott — de végeredményben mégis abból a bírságpénzből kapjon jutalmat, amelyre vonatkozólag neki végső fokon döntenie kellett, hogy jóváhagyja-e azt vágy nem. Méltóztassék elhinni, t. pénzügyminiszter úr, hogy nem egy marotte sem Gaal Gaston t. képviselőtársam részéről, sem! az én résziemről, hogy ezt a kérdést állandóan idehozzuk a t. Ház elé. Ez lehetetlenség. Méltóztassék elképzelni azt az eshetőséget, hogv a budapesti kir. büntetőtörvényszék, a kir. ítélőtábla és a kir. Kúria bírái pénzt kapnának azokból az összegekből, amelyeket Ők, mint büntetéspénzeket kiszabnak. Ez teljesen lehetetlen helyzet. (Ügy van! Úgy van! a baloldalon.) Ennélfogva legelsősor ban azt kérem a miniszter úrtól, hogy éppúgy, amint be méltóztatik mutatni a különféle kiadások és bevételek címe alatt, hogy 1,100.000 pengőt méltóztatik a közigazgatási hatóságok által kiszabott kihágáisi büntetéspénzekből bevenni, méltóztassék az appropriációval kapcsolatban minisztériumok szerint részletes kimutatást terjeszteni á Ház elé arról, — megvan minden minisztériumban — hogy mennyi az illető minisztérium bevétele a bírságpénzekből, és hogy mi történik ezekkel a bírságpénzekkel. Ismétlem, mi hajlandók vagyunk ebben a kérdésben egyelőre kompromittálni: méltóztassék csak azoknak a tisztviselőknek a névsorát a Képviselőház elé terjeszteni, — bizonyára szorgalmas, derék, rendes tisztviselők, hiszen a minisztériumokban biztosan nem kapnának különben a fizetésükek megfelelő, vagy pedig annál is nagyobb segélyeket — akik évente 10.000 pengőnél nagyobb jutalmat vagv segélyt kapnak. (Kabók Lajos: Van olyan

1

?) Kérem a miniszter urat, méltóztassék ezzel a kérdéssel nem az elhatározottság és az elszántság jegyében, hanem a tenniakarás jegyében foglalkozni Tudom nagyon jól, hogy amikor a pénzügyminiszter úr a pénzügyminisztérium vezetését átvette, a helyzet még sokkal rosszabb volt; tudom nagyon jól, hogy akkor 4, ülése 1980 június 6-án, pénteken. még azokat a pénzeket is, amelyeket ma legálisan, a költségvetési törvény felhatalmazása alapján méltóztatik szétosztani, " dugsegély alakjában osztották szét. Szeretném, ha egyszer a képviselőház elé kerülne ezeknek a jutalmazásoknak teljes kimutatása. Nincs egyik tisztviselőnek sem rejtegetni valója abban, ha őt a minisztere olyan kiválónak ítéli hogy neki még egy nagy jutalmat is ad évente. Tessék idejönni ezzel a képviselőház elé, és akkor majd a képviselőház megítélheti és megkritizálhatja azt, hogy ez a rendszer fenntartható-e tovább, vagy nem. Kénytelen vagyok itt a miniszter úr figyelmét ismét ráirányítani egy kérdésre. Mai első felszólalásomban felhívtam már a pénzügyminiszter úr figyelmét a jövedéki rendelet kérdésére. Kérdem a t. miniszter úrtól, hogy mi van a jövedéki rendelettel. Kérdem) továbbá: mi van azokkal a pénzekkel, amelyeket a jövedéki rendeletből kifolyólag a minisztériumi kasszákba befizettek, mennyi az az összeg, amelyet 1928 augusztus 1-étől kezdve a pénzügyminisztériumba befizettek jövedéki bírság címén, hová lett ez a pénz, s miért nem bocsátja ki a miniszter úr az igazságügy miniszter úr által már 1929 decemberében teljesen kidolgozott jövedéki rendeletet? Ezekre vonatkozólag kérek a miniszter úrtól felvilágosítást. (Helyeslés a bah és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Gaal Gaston! Gaal Gaston: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) K hévízi fürdő ügyére vonatkozólag a miniszter úr által mondottakra az appropriációnál majd leszek bátor visszatérni és leszek bátor a magam információját teljes egészében a Ház elé hozni és mindazt természetesen, ami ezzel kapcsolatban van. Miután ehhez a címhez ezt bekapcsolni nem tudom, itt kizárólag csak arra szorítkozom, aminek elmondására ez a cím egyfelől jogot ad. másfelől pedig aminek elmondását kéuviselői hivatásom kötelességemmé teszi. (Halljuk! Halljuk!) Ennek a címnek van egy bevételi rovata, amely a közigazgatási hatóságok által behajtott kihágási büntetéspénzekből 1,100.000 pengő állami bevételt irányoz elő. Miután — mint méltóztatik tudni — ezen közigazgatásilag behajtott bírságoknak, ha nem csalódom, a fele vagy hatvan százaléka — most már nem vagyok benne egészen biztos (Felkiáltások a középen: A fele!) — a községek háztartásának a javára szolgál, és csak a másik fele kerül be az államhoz, mint bevétel, ez az 1,100.000 pengő a gyakorlatban*tulajdonképpen 2,200.000pengőt jelent, mert ezekből a bírságpénzekből ugyanekkora összeg kint marad a községek háztartásában. Ennél a kérdésnél kénytelen vagyok felhívni ismét a kormány figyelmét r egy anomáliára, amely vidéken állandóan és mindenben tapasztalható. Először helytelennek tartom azt. hogy éppen a kihágási bíráskodás nem a közigazgatási tisztviselők tapasztalt részének, a főszolgabíróknak kezében van, hanem általában az egész országban a kihágási ügyek intézésével tapasztalatlan, fiatal gyerekek, szolgabírák, igen sokszor csak közigazgatási gyakornokok vannak megbízva.. (Ügv van! Ügy van!) Már most ezeknek a fiatal óriásoknak többnyire az a felfogásuk, hogy ők azzal mentik meg a ha-