Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-402

100 Az országgyűlés képviselőházának nál sérelmesebb a főkapitány úrnak ez az intéz­kedése, mert a bejelentésben meg volt mondva, hogy kisgazdapolgárok, engedélyezett függet­lenségi köröknek, a vidéki centrumokban létező, alapszabályokkal működő függetlenségi párt­köröknek a tagjai azok, akik ide a centrumba jönnek a tisztújító nagygyűlésre. Engedelmet kérek, ezeket ide felhívja a központi pártveze­tőség és most itt állanak egy ilyen betiltással, amikor már kiplakatirózták, mert gondolni sem lehetett arra, hogy ilyen napirenddel nem en­gednek Magyarországon gyülekezni. Amikor mostanában kezdenek beszélni ar­ról, hogy a közel jövőben esetleg választások lesznek, kérdezem, vájjon már ez előjele-e an­nak, hogyha a Kossuth-párt, vagy akármelyik párt gyűlést hirdet, amelyen bírálni kívánja a politikai helyzetet, bírálni kívánja a kormány működését, a közigazgatási tisztviselőknek egy ilyen elhatározása megakadályozhatja az agi­táció szabadságát? Akkor ne beszéljünk arról, hogy itt az írott törvényeink és szokásjogaink mind a mellett szólnak, hogy a gyülekezés sza­badságát óvjuk, — pedig a represszáliákra meg­van a mód, megvan a mód arra is, hogy fel­oszlassa a gyűlést a rendőrség akkor, ha az túl­lépi azt a hatáskört, amelyet neki a törvény biztosít. Én azt látom, hogy egy ilyen állásfoglalás rendkívül ártalmas az ország presztízse szem­pontjából. Ne méltóztassék azt hinni, mélyen t. belügyminiszter úr, hogy egy ilyen határozatot nem olvasnak másutt, -csak az ország határain belül, olvassák azt kívül is és mit szóljanak ah­hoz konszolidált államokban, parlamenti kép­viselettel és miniszteri felelősséggel bíró alkot­mányos államokban, ha azt olvassák, hogy egy ország fővárosának főkapitánya azért nem en­gedi meg a gyűlést, mert attól tart, hogy ott olyan elemek lesznek, akik neki nem kedvesek vagy nem tetszők, mert azt mondja, hogy azok a rendet megzavarhatják. «Difficile est satiram non scribere» ilyen kitétellel szemben, mert mi­lyen hatalom akkor a főkapitány úr, aki kezé­ben tartja a rendnek és annak az alkotmányos szabadságnak az őrzését, amely egyúttal az ő hatalmának is a korlátja? Mert ha ezt a «sic volo, sic jiubeo» elve szerint intézi el, a tetsz­vényjog szabályai szerint, hogy ő csak olyan gyűlést engedélyez, amely neki tetszik, akkor egyszerűen mondjunk le a gyülekezési jogról és mondjunk le arról, hogy itt a kormánynak nem tetsző gyülekezés valaha is engedélyezhető lesz. A szabad bírálat hangja, a szabad bírála* eszköze a polgároktól meg nem tagadható éa abban a pillanatban, amikor pártok szerint osz­tályozza a közigazgatási hatóság azt, hogy: ennek engedélyezem, annak nem engedélyezem, akkor ez pártoskodás és politizálás. En pedig azt tartom, hogy abban a pillanatban, amikor a közigazgatás közege állásfoglalásában politi­kai ivelleitásokat árul el, amikor pártoskodásra vall a határozata, akkor igazságtalan, törvény­telen és alkotmányellenes az ilyen állásfoglalás. A mélyen t. belügyminiszter úrnak pedig meg kfcll óvnia az országnak e közjogi rendjét, mert a közjogi rendbe és rendeltetésbe ütközik az olyan magatartás, amellyel Budapesten és a vidéken is egyformán a közigazgatási tisztvi­11 ők korlátlan hatalmi körébe vonja a gyűlés engedélyezését. Annyiszor elmondottam már, hogy ennek oka az, hogy itt más reparáció nincs, mint az interpellácionális jog. En nem tudom a főkapi­tány urat másképpen feleletre vonni ezért, mint­hogy meginterpellálom a mélyen t. belügymi­niszter urat. A belügyminiszter úr válaszát a 402. ülése 1930 június 4-én, szerdán. mindenkori többség állandóan tudomásul veszi és ezzel az akta le van zárva. Nézzék meg, mé­lyen t. uraim, hogy milyen más a helyzet Né­metországban és Ausztriában, nem is beszélve arról, hogy Angliában milyen más a helyzet. Az ilyen intézkedést, amelyet a polgárság ma­giára nézve törvénytelennek tart, független bíró előtt kellene beperelni. Erre nekünk nincs tör­vényünk, nekünk erre csak az a szokásunk van, hogy idejövünk a Ház elé és a nyilvánosság elé menekülünk, ha a gyülekezési jogot megsértik. Méltóztassanak elképzelni, mennyivel más volna a helyzet, ha volna itt egy független bíróság, a közigazgatás felett őrködő bíróság, laihol például a miniszter úr intézkedését és a főkapitány in­tézkedését is beperelhetnénk s úgy, amint Né­metországban és Ausztriában is, itt is törvény biztosítaná azt a jogot, hogy a törvénysértő tisztviselő kártérítéssel felel a törvény ellenére hozott és végrehajtott határozatokért. Akkor szeretném én azt látni, hogy mernék-e szolga­bírák és kapitányok úgy kezelni a gyülekezési szabadságot, amint nálunk kezelik? Itt tehetet­lenségbe fullad bele ez a kérdés, mert a tehetet­lenség érzetét kelti, ha nem kap engedélyt ilyen négy úr, akik mind feddhetetlen jellemű, füg­getlen polgárok, társadalmilag is tekintélyesek­nek nevezhetők, — volt főispán, volt miniszter, volt egyetemi tanár, volt országgyűlési kép­viselő — akik a nevük aláírásával felelnek azért, hogy az a gyűlés, amelyet ők rendeznek, a törvény keretei között tartatik meg. Mit gon­doljanak erről az országról, ahol ilyen férfiak­nak nem engedik meg gyűlés tartását? En azt gondolom, hogy ez egy veszélyes já­ték, t. Képviselőház, és éppen olyankor, amikor arra készül a főváros polgársága, hogy új arca legyen a törvényhatóságnak. A mélyen t. mi­niszter úr kiadott egy csomó rendeletet f azon felhatalmazás alapján, amelynek folytán itt gyülekezések kell hogy történjenek. t Kérdés, hogy az a rendelet kiáll ja-e azt a próbát, hogy megóvta-e a miniszter úr a törvényes felhatal­mazás alapján azt a keretet és azt a rendet, amelyet a törvényhatóság újjáalkotása tekinte­tében a^ polgárságnak a törvény megad? Igény­telen nézetem szerint itt is a nyilvános kritiká­nak olyan fellobbanása! fognak következni, hogy a miniszter úrnak hallania kell majd, hogy a kerettörvényben meghatározott felhatal­mazás sokunk nézete szerint túl van lépve. Nem volt joga a miniszter úrnak törvénypótló ren­deletet kibocsátani akkor, amikor maga a tör­vény intézkedik. Erre most nem térek rá, csak jelzem, hogy olyan helyzetek vannak, amelyek mellett nincs más mód^mint a szabad gyüleke­gondolatszabadság és a szólásszabadság erejével a felvilágosítást meghirdetni az or­szág polgársága előtt. Ha a mélyen t. miniszter úr és közegei an­nak, hogy mi ezt el akarjuk mondani, azzal fog­ják útját állani, hogy egyszerűen nem veszik tudomásul a gyűlést, mondván, hogy ott olyan elemek jöhetnek össze, amelyeik a rendet meg­zavarhatják s ebbe a jóslásba bocsátkoznak és előre tudják azt, hogy ott a rendet nem fogják megtartani, akkor higyjék meg, legjobb lesz, ha a polgárság a passzív rezisztencia terére lép, nem vesz részt olyan mozgalmaikban és választásokban, amelyeket előkészíteni nem lehet. (Hajós Kálmán: Amit Nagy Vince vezet, abba nem megyünk bele!) Nomina sunt odiosa. Nem jó a nevekkel játszani, nem jó azokkal a szereplésekkel kísérletezni, amelyek a múltban egyes egyéniségekre ráillenek, mert hiszen ta­lálni a legkonstruktívabb elemek között ma olyanokait, akiket destruktíveknek tartottak és

Next

/
Thumbnails
Contents