Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-392

Si Az országgyűlés képviselőházának hogy ez a magyar kifejezés, hogy: «egyezmény» nem alkalmas reá. Nem egyezmény az, ami itt előttünk áll ; az én megállapításom szerint az semmi egyéb, mint maga a hadisarc A hadisarc, amelyet nem állapítottak meg 1921-ben számbelileg, csak jelezték, hogy később meg fogják állapítani. Ez a törvényjavaslat úgy, ahogy itt előttünk van, most már számbelileg állapítja meg azt a hadisarcot, amelyet az úgynevezett győztes államok velünk szemben, az úgynevezett legyőzöttekkel szemben megállapítani elég ibotorok és meggondolatlanok voltak. Jóvátétel! Hát van Magyarországnak kötelessége valamit jóvátenni? Minő hamis és hazug ez a kifejezés mielőttünk! Lehet-e azt állítanunk népünk előtt nekürJt törvényhozóknak, hogy mi jóvátételi kötelezettséget éreztünk? Nem éreztünk, ilyennel Magyarország nem tartozott, nekünk nincs mit jóvátennünk, mert ha eldicsekedhetik egy nemzet azzal, hogy a háború megindításában, semmi része sem volt, akkor Magyarország az, amely joggal hivatkozhatik akkori vezető államférfiamat olyan álláspontjára, amelyben a háború ellen nyilatkoztak s amelyet szóban és írásban ismételten leszögeztek. (Ügy van! Ügy van!) És hasonlóképpen nem terheli ezt a nemzetet semmi felelősség az iránt, hogy a meggondolatlanul felidézett háború 52 lióniapon keresztül dúlt, (Ügy van! Ügy van!) mert ennek a nemzetnek nem Volt eszköze és módja arra, hogy az 52 hónapot valamilyen módon megrövidítse s az irtózatos nagymérveket öltött háború időtartamát lecsökkentse. Nincs tehát mit jóvátenni, és mégis ez a kifejezés szerepel mindig mielőttünk. Ilyen alapon, amikor nekünk azt mondják, hogy nekünk kötelességünk jóvátennünk az okozott káiroikat és veszteségeket, velünk, magyarokkal, nehéz megállapodásra jutni, ilyen alapon velünk, magyarokkal, nem lehet a kiengesztelődést keresni. Az, hogy most itt mi törvénybe cikkelyezzük az elszakított terül eteken végrehajtott úgynevezett földreformokat, valóban felháborító az ember előtt, ha visszagondolok arra, hogy mikor ezek a földek ideg*en tulajdonba kerültek, mikén t játszódtak le akkor az események. Az én megítélésem szerint a megszállott területen nem földreform, hanem közönséges földrablás történt. (Ügy van! Ügy van! — Györki Imre: Miért nem mondta ezt Bethlen Hágában?) k Beszélünk újból elért pénzügyi függetlenségről! A pénzügyi függetlenség akkor, amikor állig felfegyverkezve vannak körülöttünk, mindenesetre problematikus értékű, és itt látom a mi kormányunknak nehéz helyzetét, amikor a tárgyalóasztalhoz leült, fegyvereitől teljesen megfosztva. Egy teljesen leszerelt nemzet képviseletében ült le a tárgyalóasztalhoz olyanokkal, akik pedig állig felfegyverezve állanak határaink körül. Mi lehet a kormány felelőssége? Nem több és nem kevesebb, mint az 1921-ben kormányon volt államférfiak felelőssége. Neki, vagy más kormánynak ezt a törvényjavaslatot elő kellett terjesztenie és neki vagy más kormánynak ezt a törvényjavaslatot képviselnie kellett még a>kkor is, ha hazafiúi érzésében mély szomorúsággal teljesíti ezt a kötelességet. (Igaz! Ügy van! jobbfelől.) Nincs adatom arra, noha kérdezősködtem, — lelkiismeretbeli kötelességemnek tartottam, hogy kérdezősködjem a kormánynak külföldi magatartása iránt — hogy a kormányt a tárgyalásoknál mulasztások terhelnék. Maguk a delegátusok — el kell, hogy ismerjük — gondosan meg voltak választva. '. ülése 1930 május 15-én, csütörtökön. Közöttük olyanok voltak, akiket a külföld is nagyra érttékel. Németektől hallottam például, hogy báró Korányi Frigyest a reparációs kérdésekben európai nagy szaktekintélynek tartják és ugyanez volt a vélemény a többi delegátusról is. Külön-külön és együttvéve őket, nincs adat arra, hogy nem követtek volna el odakint mindent, ami a nemzet érdekében kötelességük volt. (Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter: Ez így volt! — Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Az érzések lehetnek ennél a törvényjavaslatnál különbözők. Az én érzésem, hogy nem használtuk M — koncedálom azt, hogy esetleg nem is használhattuk ki — azt az előnyös helyzetet, hogy a Young-terv miatt ez r alkalommal szüksége volt a külföldnek is mireánk. Ez csak érzés. Bennem ez az érzés él. Érzésem az, amit már az előbb is érintettem, hogy úgy tárgyaltak velünk, mint akivel könnyű rendelkezni, mert hiszen egy leszerelt nemzet képviselői ültek velük szemben. Továbbá az az érzésem, hogy úgy tárgyaltak velünk, mint akik külföldi kölcsönre rá vagyunk szorulva és külföldi kölcsönt keresünk. Nekem nincs az az érzésem, ami már itt szóhakerült, hogy velünk úgy tárgyaltak volna, mintha mi gazdag nemzet volnánk. Ami azt illeti, hogy a delegátusok megtehették volna, hogy felállanak az^ asztaltól és hazautaznak, nekem is az az érzésem, hogy ennek a cselekedetnek megkockáztatása nagy veszélyt nem jelentett volna, (Farkas István: Semmit sem!) Érzésem azonban az is, hogy olyan rosszmájú politikai ellenfelekkel, olyan vakmerő — sőt még erősebb kifejezést is használhatnék, ha a házszabályokba akarnék j ütközni — politikai ellenfelekkel szemben, mint amilyenek velünk szemben a tárgyalóasztalnál ültek, a magyar delegátusok talán éppen túli ságosan finomak és túlzottan becsületesek voltak. De az bizonyos, hogy a tárgyalás elhúzódása maga azt bizonyítja, hogy itt nagy küzdelem volt. Az ellenfél ismerése pedig kétségtelenné teszi minden tárgyilagosan ítélő ember előtt, hogy delegátusainknak politikai aknamezőkön, politikai farkasvermeken és politikai drótakiadályokon keresztül kellett dolgozniok. Egy dologban ellenben a látszat a kormány ellen szól. Ez pedig az, ihogy a törvényjavaslat indokolásából úgy látszik, mintha a kormány szépíteni akarná a tényleges helyzetet, a rideg valót. Szerintem nem szégyen ilyen ellenfelek ellen el is bukni. Nem szégyen bevallani, hogy ennek a törvényjavaslatnak súlyosan hátrányos részei vannak. Kérdezem a miniszterelnök urat, mondja meg őszintén, nem mindegy az, hogy ez a szerencsétlen ország mi címen fizet? Olyan fontos az, hogy mi címen fizetünk? Mindegy, hogy milyen címen. Ha egyszer fizetnünk kell, az közönséges hadisarc. Miért jiem mutat rá maga a kormány és maga az előadó úr ennek a törvényjavaslatnak összes hátrányos részeire, hátrányos szakaszaira? Es kérdem a kormányt, ha módja volt reá, miért nem egyszerűsítette ezt az egész dolgot, miért nem vitte oda a tárgyalásokat, hogy nyersen és gorombán tartják nekünk ide azt, hogy voltaképpen hadisarcot fizetünk. Hiszen szuronyok mögül tárgyaltak, könnyű volt nekik. Ezzel szemben egy bevallás mindenesetre mentsége a kormánynak az egész nemzet előtt. Ezt a kormányt azonban már éppen a ínost vele tárgyaló felek nem egyszer becsapták. Nem tanult a kormány? Hisz még azoknak, akik őt nem egyszer félrevezették? Hát a szanálási törvénnyel egyidejűen tett szép Ígéretek nem azt az érzést keltik-e az emberben, hogy előbb