Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-392

Az országgyűlés képviselőházának 39%. Laza összekötőkapoos, amelynél sohasem tudta a legnagyobb kedvezményt engedélyező ország, hogy hány másik országnak engedélyez ellenszolgáltatás és ellenérték nélkül kedvezményeket, tehát sohasem a do ut des elve alapján köttettek a szerződések, hanem mindig úgy, hogy az esetleg megadott legnagyobb kedvezményben ellenszolgáltatást nem nyújtó, de a legnagyobb kedvezmény elvét és eredményeit igénybevevő harmadik, negyedik és tizedik állam is részesült. Ez vezette már a békeidőben a rendkívül előrelátó és különösen gazdasági kérdésekben nagy érzékkel bíró német gazdasági politikát Caprivi alatt arra a megfontolásra, hogy igyekezzenek nem külön-külön egy-egy állani által kötött szerződésekben összefoglalni a közös érdekeket, hanem igyekezzenek egymással kölcsönösen tárgyalni, nagy gazdasági blokkokat létesítvén. így folytak le a Németország, az Osztrákmagyar monarchia, Belgium és Svájc közötti tárgyalások az 1891-es évben, amelyeknek elvben és papíron tényleg sikerült elérniök, hogy ennek az öt hatalmas középeurópai államnak közös gazdasági érdekei közös nevezőre hozassanak. A viszonyok akkor ennek a szélesebb gazdasági alapon felépült szövetségtervnek megvalósítását megakadályozták. A háborúban és a háború után következő gazdasági mentalitás az előbb említett féltékenységi és egymásrautaltság! érzésnél fogva, szintén megakadályozta ennek megvalósítását. A legnagyobb kedvezmény teljes mértékben kiélhette magát és a nemizeti önellátásra való törekvés előbb kényszerűségből, utóbb megszokásból és kényelemből egész Európát áthatotta. így történt, hogy még az a két állam is, amely legtovább állott ellen a legnagyobb kedvezmény elve keresztülvitelének, Franciaország és az Unió az utóbbi időben behódolt és szintén alávetette magát ennek az elvnek. A legérdekesebb azonban ebben a dologban, hogy két hatalmas motorikus erő hozta létre ezt az elzárkózó és nemzeti autarfchikus eredményekért küzdő gazdasági politikát, két olyan erő, amely első pillantásra ezzel ellentétben látszik lenni, az egyik a nemzeti érzés, a másik pedig a demokratikus gondolat. A nemzeti érzés az önellátásra törekvő gazdasági berendezkedést azért pártolta és pártolja ma is, mert abban a véleményben van, hogy az a minél teljesebb önállóságot biztosítja a nemzeti termelésnek. A demokratikus gondolat ezzel ellentétesnek latsaik, mert hiszen minden demokrácia világösszefogásra törekszik és a gazdaságban is világgazdasági összefüggésekre és szabad kereskedelemre törekszik. Mégis ezzel ellentétben a demokratikus gondolat az utolsó tíz év alatt szintén ezt a nemzeti elzárkózó gazdaságpolitikát pártolta, azért, mert úgy vélte, hogy ekképpen képes biztosítani minél több munkaalkalmat saját polgárainak a nemzet határain belül. így jött létre az az ellentmondásnak látszó tünet, hogy a XIX. század angol liberális gazdasági .politikájával ellentétben a demokratikus fejlődés, a demokratikus haladás nem a szabadkereskedelem, hanem a nemzeti elzárkózási vámpolitika mellé állott. S ez a szellem uralkodik ma is Hága és Párizs után egész Európában, mert amíg a nagypolitika vezetői lépten-nyomon hangoztatják, hogy ezek csak átmeneti jelenségek, amelynek határait és korlátait le kell és le fogják törni, — hiszen Briand csak a legutóbbi napokban bocsátotta ki egy nagy európai kereskedelmi és gazdasági szövetségre vonatkozó kérdőpontjait, — addig a szakreferensek, akik a konkrét eseülése 19$0 május 15-én, csütörtökön. 79 tek tárgyalására a tárgyalóasztalhoz leülnek, — mint erre rögtön a saját magunk esetében rátérek — ezzel ellentétben a legridegebb elzárkózás és a legautarkhikusabb törekvések szószólói és képviselői. (Űpy van! a középen.) Loucheur, különben a mi barátunk, aki nagyszerű pártatlansággal képviselte, hogy úgy mondjam, a döntőbíró, vagy legalább is az elnök szerepét a hágai és párizsi tárgyalásoknál, ezeknek a tárgyalásoknak befejezése után egy nyilatkozatban kijelentette, hogy annak a két férfiúnak tanulmányozására kell bízni Közép- és Kelet-Európa gazdasági pacifikálásának kérdését: Layton-ra és Litzre-re, akik olyan nagyszerűen elvégezték Ausztria gazdasági tanulmányozásának és szanálásának dolgát és akik a leghivatottabbak ennek a feladatnak elvégzésére. S hozzátette, hogy a háború által szétszaggatott szálak összekötése és egy nagy közép- és keleteurópai kibékülés gazdasági téren a legközelebbi feladat. Schober osztrák kancellár pedig Párizsban egy interjúban kijelentette, hogy a mai gazdasági szerződések rendszere tarthatatlan és hozzáteszi, hogy a legnagyobb kedvezmény elve is ideiglenes, átmeneti valami, toldozó-foldozó munka, amelynek a gazdasági életből -mielőbb el kell tűnnie. S mit szóljunk Mironescu román miniszter úr nyilatkozatairól, aki csak néhány^ héttel ezelőtt jelentette ki, hogy semmi sem áll útjában, hogy Magyarország és Románia gazdasági kérdésekben megértsék egymást, és hivatkozom Manoilescunak a legutóbbi napokban Budapesten «Az agrárországok tragédiája» címen tartott előadására, amelyben és az azt követő interjúban szintén hangsúlyozta, hogy Közép- és Kelet-Európa kis államainak meg kell egymást érteniök, mert erre őket életcéljuk és életfeladatuk kötelezi. Ezzel szemben azonban mi a tényleges helyzet? Kezdem Ausztriával. Ausztriával azért, mert az ausztriai szerződési tárgyalások megújítása, illetve kiegészítése napirenden van és mert mindazokkal a bíztató hírekkel szemben, amelyek talán osztrák forrásból a legutóbbi hetekben és napokban napvilágot láttak, a valóság más. A való és meztelen tény az, hogy semmivel sem haladtunk lényegében előre e tárgyalások terén és Magyarországot ezen a téren Ausztria részéről, mint legnagyobb fogyasztónk részéről, súlyos gazdasági veszedelem fenyegeti. Ausztriában Schober kancellár úr panaszkodott, hogy eddig Ausztria vámvédelemre volt — igaz — szorulva minden szabadkereskedelmi óhajuk ellenére, amelyet egy évtized óta tápláltak, de soha valóra nem akartak váltani, de ez meg fog most már változni — szerinte — és ugyanekkor meg fog változni a két ország egymáshoz való viszonya is. Mit mutat a valóság? A valóság e Ihelyett azt mutatja, hogy Ausztriában párt és kereső-osztályokra való különbség nélkül a gabona- és lisztyámok, a cukorvámok súlyos emelését követelték és követelik most is, esetleg — amire rögtön rátérek — egy belső lisztadó behozatalával. Magyarországnak és Jugoszláviának külön-külön harcvonalon való küzdelme ebben a kérdésben csak megnehezíti helyzetünket és megkönnyíti Ausztriáét. A helyett, hogy sikerült volna összefognunk a közös érdekek megvalósítása érdekében, most Ausztria mint nevető harmadik ijeszti Magyarországot Jugoszláviával és Jugoszláviát Magyarországgal, mert nincsen olyan együttes és erőteljes fellépésünk, amellyel vele szemben érvényesítené a méltányosság határáig jogos érdekeinket. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.)