Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-392

74 Az országgyűlés képviselőházának 392, közvéleményével elfogadtatni. Azt mondja, ha ebbe a megegyezésbe a kormány nem ment volna bele, akkor rontotta volna Magyarország nemzetközi helyzetét. Nézzük csak, mi történt volna, — mert ezek után felmerül a kérdés, hogy mi történt volna — ha a kormány nem írja alá a hágai, illetőleg a párizsi egyezményt? (Jánossy Gábor: Ez jóslás!) Vizsgáljuk meg a kérdést! Politikai és történelmi tényekre kell visszamenni, hogy ennek hátterét teljesen tisztán megvilágítsuk. Méltóztatnak tudni, hogy a világháború után az ententehatalmak győzelmi mámorukban arra gondoltak, hogy a legyőzött országokon behajtják az egész hadiveszteséget, azokat a rettenetes kiadásokat, amelyekbe nekik a világháború került és azoknak a károknak összegét, amelyeket nekik a világháború okozott. Körülbelül ßOOmilliard^ aranymárkára beesülték a hadviselés költségeit és 100 milliárd aranymárkára azt a veszteséget, amely az egyes hadmozdulatok révén az ö országaik területén keletkezett. Az entente még nyerészkedni is akart ezen a háborús üzleten és ezermilliárd márkát kívánt attól a legjobban számbavehető hatalomtól, Németországtól, amelyről a fizetőképességet feltételezte. Ez volt az első etap. Amikor ez az Őrült nagy Összeg a maga monstruózus irrealitásával az egész világot megdöbbentette, maga az elvakult francia közvélemény is kezdett kijózanodni és ez a követelés leszállott 200 milliárd aranymárkára. Későbfb látjuk a grafikont mind alacsonyabb és alacsonyabb számmal. A követeléssel leszállottak 132 milliárd aranymárkára. Minthogy azonban Németország ezt sem volt hajlandó megfizetni, következett a Ruhr-vidék megszállása, így akarták a követeléseket behajtani. A Ruhr-vidék megszállásának koncepciója azonban csődöt mondott, megbukott. Megbukott Poincaré, az engesztelhetetlen, és a francia parlamentnek új többsége arra a jobb meggyőződésre jutott, hogy egészen új alapokon kell a kérdéseket rendezni. A Daves-terv alapján 2V2 milliárd aranymárka évi részletfizetés jóvátételi kötelezettséget róttak Németországra bizonytalan időre. Ez a bizonytalan idő azonban magában hordta ennek a tervnek is a tarthatatlanságát, így történt azután, hogy végre megszületett a Young-féle terv. Young elnöklésével kiküldtek egy szakértő bizottságot, amelv Párizsban háromhavi tanácskozás után prezentálta a maga tervét és ennek alapján végérvényesen leszállították Németország fizetési kötelezettségét 38 millió aranymárkára. Nézzük azonban a többi legyőzött ország helyzetét. Ott van Bulgária jóvátételi kérdése, amelynek összege az első etapban évi 137 millió aranyfrankban állapíttatott meg. (Fábián Béla: Az egész ország nem ér annyit!) Később az évi összeget leszállították 20 millió aranyfrankra. A Stambulinszki-féle megállapodás alapján ez 15 millió aranyfrankra szállott le, végül a hágai megegyezés során átlagos évi 11 "3 millió aranyfrank fizetési kötelezettséget róttak rá Bulgáriára. Ausztria példája pedig (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) egyenesen szembeötlő. Ausztriának rendkívüli segítségeket nyújtottak a külföldi hatalmak, mert látták, hogy Ausztria különben teljesen elpusztul. E segítségek oda konkludáltak, hogy Ausztria kétszer akkora szanálási kölcsönt kapott, mint Magygarország, és ugyanakkor jóvátételi fizetési kötelezettségeit felfüggesztették 1968-ig. Mindenki tudta, hogy ilyen felfüggesztés feltétlenül azzal a jeülése 1930 május 15-én, csütörtökön. lentőséggel bír, hogy 1968-ban, ötven évvel a világháború után nem lesz Európában olyan hatalmi téboly, Ihogy behajtani akarnának a világháború költségei fejében jóvátétel címén további összegeket. Az akkori felfogásnak következménye lett az is, hogy a hágai konferencián végre teljesen törölték Ausztria jóvátételi tartozását. Ezt azért kellett elmondanom, mert ebből megállapíthatjuk, hogy az idő a legyőzött országoknak dolgozik. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Minél távolabb kerültek a legyőzött országok a háború időpontjától, annál inkább rájöttek a hatalmak arra, hogy a jóvátételi fizetéseknek ilyen összegei és az ilyen súlyos megterhelések Európa gazdasági életére is végzetes bajt jelentenek. (Fábián Béla: Lassanként rájönnek, hogy egész Európa testében rettenetes fekélyt csinált a háború!) Miért kellett egyáltalában sietni, ennek a kérdésnek felvetésével ... (Zaj a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Pakots József: ...amikor Magyarországra nézve a jóvátételi probléma a köztudat szerint is 1944-ig el volt intézve? 19444

ben, 26 évvel a világháború után egészen bizonyosan kialakult volna az az atmoszféra, amely sokkal kedvezőbb eredményt hozott volna az ország részére, mint a mostani párizsi megegyezés eredménye. Egészen bizonyos, hogy 26 évvel a világháború után az akkor nemzetközi helyzetben már nem lehetett volna szó további fizetési kötelezettségekről, sem a multak likvidálása, sem reparáció címén. T. Ház! Logikailag kimutattam, hogy ez az 1944 utáni fizetés nem jóvátétel, néni a multak likvidálása, hanem ez tisztán az optánsok kártalanításának célját szolgálja. Méltóztassék megengedni, hogy kimutassam ezt ma technikailag is. A '• törvényjavaslat indokolásához csatolt táblázat szerint a román^ jugoszláv és csehszlovák fizetések 1933 január 1-ére tőkésítve 74'2 millió aranykoronát tesznek ki. Ez az összeg az A-kasszába megy. Magyarország fizet 1944 után évi 13*5 millió aranykoronát. Ezek az évi fizetések 1933. január 1-ére tőkésítve 4% mellett kitesznek 123'1 millió aranykoronát. Ez a két összeg együtt 197'3 millió aranykorona. Állítom, hogy az optánsok ennél a 197'3 millió aranykoronánál többet nem kapnak, mert a 22'2 millió aranykorona felesleg át fog tolatni a B-kasszába. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Az elmondottjakból nyilvánvaló, hogy azt az összeget, amelyet az optánsok a földreformtörvények alapján (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) és egyébként is kártalanítás céljából kaptak, kiegészíti az az összeg, amelyet a magyar állam fizet be 13"5 millió aranykorona évi fizetés fejében az A-kasszába. Vagyis mi történik? A magyar kormány fizeti ki az optánisokat a magyar adófizetők filléreiből. Ezt matematikailag is volt szerencsém bebizonyítani. Most már körülbelül az egész közvélemény tudja, hogy az optánsügy az optánsok kártalanítása miatt fejlődött idáig. (Gr. Bethlen István miniszterelnök: Dehogy tudja! Csak maguk akarják elhitetni!) Engedje meg a t. miniszterelnök úr, hogy én viszont egy kényes részletre mutassak rá ennek folyamán és azt mondjam, hogy az 1944. év utáni egész fizetési • kötelezettségünknek vállalása nagyrészt azért történt, hogy az erdélyi optánsokat .elégítsük; ki. Méltóztassék meghallgatni okfej-