Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-392

66 Az országgyűlés képviselőházának 392. ülése 1930 május 15-én, csütörtökön. káknak százai, amelyeik mind bizonyít] ák azt, hogy Magyarországnalk semmi része sem volt a világháború előidézésében, hogy Magyarországot a kikerülhetetlen kényszer kergette bele ebbe a világháborúba, (Úgy van! Úgy van!) amelytől semmit sem várhatott, és hogy így Magyarország nem előidézője, hanem legszerencsétlenebb áldozata a világháborúnajk. (Úgy van! Ügy van! — Jánossy Gábor: Az egész világ tudja már ezt, csak nem akarják elismerni!) Ezzel a kérdéssel ezúttal nem Ikívánojk részletesen foglalkozni, osak arra akarok rámutatni, hogy ezt a 161. cikket, amely a jóvátétel karakterisztikus paragrafusa, a győzők mindeddig kényük-kedvük szerint magyaráztak. És ezt meg iis tehették, mert ennek a szakasznak kifejezései egész általánossálgbán vannak tartva, szövege pedig annyira, laza, hogy abba mindent bele lelhet magyarázni. Az elmagyarázásnak jogával a győzők bőven éltek is, úgyhogy ezt a szakaszt, valamint az ezzel kapcsolatos 180. szakaszt, amely a magyar állam javait és jövedelmeit leköti a jóvátételnek céljaira, nyaktiló gyanánt alkalmazták velünk szemben nagyon számos esetberu Ezen esetek közül elég legyen nekem csak egyetlenegyre ráutalnom, arra, hogy 1924-ben, amidőn a magyar állam háztartásának rendezése végett és valutánk stabilizálása érdekében külföldi kölcsönt kívánt igénybevenni, ezen külföldi kölcsön igénybevételének ahhoz a feltételéhez, hogy ez a trianoni zálogjog ennek a kölesönnek szempontjából időlegesen f elf üggesztessék, Románia csak azzal a kikötéssel járult hozzá, hogy Magyarország egyszersmindenkorra mondjon le a román invázió, a román megszállás által neki okozott szörnyűséges károknak — amelyek több milliárdra rúgnak — megtérítése iránt emelt igényeiről. T. Képviselőház! Ezek a párizsi egyezmények most teljesen rendezik és fix összegekben állapítják meg mindazokat a követeléseket, amelyeket velünk szemben a trianoni szerződésből kifolyólag akár jóvátétel címén, akár más egyéb címeken támasztani lehet. És bármennyire sivár is az a kép, amelv ebből a pénz-, ügyi leszámolásból elénktárul, — mert hiszen nagyon súlyos áldozatokat kellett ezért hoznunk — mégis többé nem fordulhat elő velünk szemben az az önkényszerű magyarázat, többet nem lehet meglepetéseket nyakunkba zúdítani, velünk szemben zsarolási kísérleteket alkalmazni, mert most már tiszta a helyzet, mert most már fix összegekben meg van állapítva minden pénzügyi kötelezettségünk, amely a trianoni szerződésből reánk háramolhat. Maga ez a biztonság, amely ezen egyezmények folytán a javunkra válik, rendkívül nagy érték, maga ez a biztonság felméri azokat a nagy áldozatokat, amelyeket ennek az általános pénzügyi rendezésnek érdekében feltétlenül meg kellett hoznunk. De azután ezeknek az egyezményeknek eredményei közé sorolom azt is, hogy mindenkorra megszűnik az a trianoni zálogjog, amely államunk javait és jövedelmeit a trianoni szerződés folytán mindeddig terhelte. Ennek folytán visszanyerjük pénzügyi szabad rendelkezésünket, felszabadulunk minden internacionális pénzügyi ellenőrzés alól, hitelünk a maga teljességében helyreáll, és minden valószínűség szerint alkalmunk lesz előnyös külföldi kölcsönhöz jtnunk, (Pakots József: Nem nagyon mutatkozik a lehetősége!) amelynek gyümölcsöző befektetése által a mai siralmas gazdasági viszonyokon módunkban lesz jelentékenyen segíteni. Mindezekhez az előnyökhöz járul azután az a valószínű eredmény, hogyha gyümölcsözően sikerül befektetnünk azt a kölcsönt, amelyre számítunk, akkor minden valószínűség szerint újból meg fog indulni a belső tőkeképzésnek az a folyamata, amely egyszer már biztatóan megindult, amely azonban a legutóbbi katasztrofális helyzet következtében teljesen abbamaradt. Ez a biztató, ez a kecsegtető gazdasági perspektíva legalább is megfelelő ellensúlya azoknak a kétségtelenül jelentékeny áldozatoknak, amelyeket ennek a pénzügyi leszámolásnak érdekében és a végből, hogy teljesen felszabadulhassunk az internacionális ellenőrzés alól, és így pénzügyi szuverenitásunkat a maga teljességében visszanyerhessük, feltétlenül meg kellett hoznunk. T. Képviselőház! A párizsi egyezmények szaldójának aktív oldalára kell írnunk azt a nagy eredményt is, hogy sikerült kormányunknak a vegyes döntőbíróságok oltalmát legalább elvileg, de gyakorlatilag is a jövőre nézve a maga teljességében megóvni ós fenntartani, azoknak a sűrű, kitartó és makacs támadásoknak ellenére, amelyeket az utódállamok „évek hosszú sora óta folytatnak a vegyes döntőbíróságok és az arbitrage ellen. Ezt az eredményt lekicsinyelni nem lehet és nem szabad. Mert ennek elérése által nem csupán saját érdekeinket védtük meg, hanem Magyarország ezzel igen nagy szolgálatot tett az egész emberiségnek is, (mert megerősítette, megalapozta az arbitrage-nak azt az intézményét, amely végső kifejlődésben arra van hivatva, hogy mindenkorra száműzze az emberi intézmények sorából a háborút s a háború ihelyébe a jogot és igazságot tegye a nemzetközi konfliktusok elintézési módjává. T. Képviselőház! Ha ezek után a párizsi egyezményeket részletesebb vizsgálat tárgyává teszem, akkor mindenekelőtt az egyesült pénzügyi és külügyi bizottságok ama javaslatának nagy fontosságára kívánom a t. Ház figyelmét irányítani, amely szerint ezek az egyesült bizottságok azt javasolják a Háznak, hogy az úgynevezett IV. egyezmény tárgyában, annak tudomásulvétele tekintetében külön házhatározatot hozzon. Ennek a IV. egyezménynek szerződő felei közé a magyar állam nem tartozik, ezt a IV. egyezményt az utódállamok és egyes főhatalmak kötötték. Ennélfogva természetes, hogy ez a IV. számú egyezmény nem igényli a mi ratifikációnkat. Mindazonáltal nem lehet figyelmen kívül (hagyni azt, hogy ez a IV. számú egyezmény és az abban rendezett alap a legközelebbről érinti a magyar nemzeti érdekeket, mert ez a IV. számú egyezmény, illetőleg az abban kontemplált és rendezett alap az elszakított területeken levő magyar nemzeti vagyon megóvásának biztosítására szolgál. Ezen nagy fontosságánál fogva mindenesetre módot kell találnunk arra, hogy a magyar törvényhozás bizonyos formák között reáadja a maga szankcióját erre a magyar nemzeti érdekeket oly közelről érdeklő egyezményre. őszintén megvallom, t. Ház, én nem idegenkedtem volna attól és nem láttam volna semmi közjogi akadályát annak, hogy ez a IV. számú egyezmény, noha nem igényli ratifikálásunkat, mégis bekerüljön a Törvénytárba, nem mint ratifikálandó anyag, hanem mint a ratifikálásunk alá tartozó III. számú egyezmény kiegészítője, magyarázója, melléklete. Mert hiszen a két egyezmény között szoros kölcsönhatás van: a III. számú egyezményben szabályozott agráralap és a IV. számú egyezményben szabályozott biztosítási alap egymással kölcsönhatásban áll, az egyikből a másikba átutalások történhetnek, és a III. számú egyezményben nagyon sűrű a