Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.
Ülésnapok - 1927-398
328 Az országgyűlés képviselőházának dunk külpolitikai közvéleményt teremteni és hogy nem tudunk külpolitikai közvéleményt teremteni, annak részben az laz oka, hogy a mi külpolitikai elgondolásunkban túl sok a titokban kezelt momentum. Minden titkos, olyan is, amit a külföldi lapokban már régen végigolvasott az ember, és Briand memoranduma is titkos, azt csak holnap fogják közölni a lapok. Ma van a külügyi költségvetés általános vitája és nincs is nagy érdeklődés a külpolitikai kérdések iránt s a külügyi bizottságban szintén időhöz kötött, a plénumban harminc percben megszabott kereten belül nem lehet az előadó únnlak rendelkezésére álló egyórai anyaggal sem foglalkozni, annál kevésbbé lehet fog- " lalkozni a kérdésekkel tervszerűen és bizonyos rendszer szerint. Tisztán csak egy kiragadt részlettel, vagy csak egy kis parciális résszel foglalkozhatik a magyar képviselő a külpolitikai kérdéseknél. (Bródy Ernő: Pedig már megszűnt a delegáció!) Megszűnt Ja delegáció, itt pedig nincs lehetőség. (Gr. Hunyady Ferenc: Az egységespártnak sincs itt a delegáció ja!) Lehetetlen tehát egy képviselőnek a külpolitikai kérdések minden ágazatára kitérnie és ezért mondom, ki kell szakítania bizonyos részt, amellyel kapcsolatban elmondhatja észrevételeit. Nagyon nagy érdeklődéssel hallgattam az előadó úr beszédét és Beck Lajos t. képviselőtársam^ fejtegetéseit is, hiszen Beck Lajos képviselőtársam rendszeresen foglalkozik beható készülés mellett külpolitikai gazdasági kérdésekkel s én többnyire egyetértek az ő egész koncepciójával és felfogásával. Az előadó úr is minden béklvótól menten fejtette ki magyar lelkének felfogását bizonyos kérdésekben, ami arra enged következtetni, hogy itt a parlamentben egyhangú vélemény fog kifejlődni Briand memorandumával kapcsolatban is. Nem ezzel akarom kezdeni, csak arra akarok rámutatni, hogy a párizsi egyezmény körül kifejlődött vitában nem vettem részt és bizonyos belső rezignáció val hallgattam a külpolitikai bizottságban lefolyt vitát és különösen a miniszterelnök úr ibeszédét. (Or. Hunyady Ferenc: Nagyon helyes! Az egyetlen helyes álláspont!) Ugyanezt mondhatom az egész vitára, ami itt a Képviselőházban ennél a kérdésnél lefolyt. En tudniillik sajátságos helyzetben vagyok ezzel az egyezménnyel kapcsolatban, de hozzáteszem: lehetek is. Nem felelős állásban mondom ezt, csak mint egy a nyolcmillió közül, de ez az egy a nyolcmillió közül, azt hiszem, ugyanazt mondja arra vonatkozólag, amit mondandó leszek, amit valamennyien mondunk ebben az országban. En a trianoni békeszerződést nem fogadom el jogforrásnak. Sohasem fogom elfogadni jogforrásnak. Igen természetes dolog, hogy ennek folytán mint jogász isemmiféle olyan pótegyezményt, amely ebből a szerződésiből fakad, szintén nem fogadok el jogforrásnak. S ha pillanatnyilag különösnek is tűnik fel ez az én megjegyzésem, jósolom, hogy egynéhány év múlva a tényleges helyzet nekem fog igazat adni. A trianoni békeszerződést csak mint az erőszaknak ránk erőltetett tényét vagyok hajlandó elfogadni és nagyon sajnálom, hogy a magyar Képviselőház a párizsi egyezményt is a jogszerződéseket megillető túlságos jogi analizissel tárgyalta. Szinte lehetetlen volt az a helyzet, hogy egy ránk erőltetett erőszaki ténvt, mint jogforrást analizálunk az egyes paragrafusokkal kapcsolatban. Nagyon sajnálom, hogy a miniszterelnök úr is Èassay Károllyal lefolytatott vitájában — hogy saját eljárását 98. ülése 1930 május 26-án, hétfőn, védelmezze — túlságosan belement a részletező jogi argumentációba, mert meg vagyok róla győződve, hogy ez még hátrányára fog szolgálni valamikor a miniszterelnök úrnak. A magyar Képviselőháznak ezt a szerződést is, mint az erőszak jegyében létrejöttét kellett volna tárgyalnia, azzal, hogy egyáltalában nincsen módúinkban érvényesíteni állásfoglalásunkat. A román parlament vita nélkül fogadja el és ratifikálja ezt az egyezményt. A magyar parlamentnek sokkal nagyobb jogcíme lett volna erre, hogy kijelentse: nem analizálom ezeket a szakaszokat, mert ez nem jogforrás, nem tudok többet elérni a jelenleg fennforgó helyzetben és az erőszak jegyében létrejött szerződéséhez való hozzájárulást, mint szükségességet tárom elő a nélkül, hogy meggyőzni akarnám az ellenoldalon állókat, hogy jogi szempontból bizonyos jelentős eredményekre tudok rámutatni. Egyáltalában ha jogász nézi a külügyi kérdésnek egész alakulását, elmondhatja, hogy megszűnt a nemzetközi jog és helyébe az entente-jog lépett. {Ügy van! Ügy van!) Nincs nemzetközi jog, mert ima, ha a legyőzött államok javára kodifikált rendelkezésekről is van szó a békeszerződés keretén belül, ezek érvényesítése az elnyomott és vesztes nemzetek részére egyszerűen lehetetlenség. Hol van itt nemzetközi jog? Jog esak az lehet, ami a méltányosság és erkölcs talajából sarjadzik. Itt kizárólag az a tendencia, hogy az erőszak jegyében létrejött intézményeket és 'szerződéseket Detrifikálják, de úgy petrifiikálják, hogy ez kizárólag a győzők javára szolgáljon. Hiszen ha veszem az egész szerződés irányzatát, mit látok! Vegyük a kisebbségi kérdést. Elmondhatom-e. ihogy joggal állok szemben, elmondhatom-e, hogy abban a párizsi nemzetközi intézetben, ahol a nemzetközi jog fölényét akarják belecsepegtetni a jövő generáció lelkébe, nemzetközi jogot tanítanak? Hiszen végeredményben az egész békeszerződésnek minden pontja, amelv a, legyőzött államok részére valamelyes enyhülést jelentene, egyszerűen nincsen keresztülvíve. A kisebbségi kérdésben nem tudjuk biztosítani a mi jogunkat — és a népszövetségi instrumentum egy új jog, egy új intézménye a nemzetközi jognak. Ezt előre kell bocsátanom, hogy rátérhessek arra. amit mondani fogok. Talán azt látjuk. hogy ott a jog, méltányosság és igazság elve érvényesül 1 ? Nevezhetek-e nemzetközi jognak olyan fórumot, ahol a szavazatokban különbségek vannak, ahol az egyhangúság kérdésével politikát lehet csinálni, ahol akkor, amikor kényes kérdésekről van szó, kitérnek a döntés elől? A kisebbségi kérdésben sohasem tudunk döntést kapni, pedig az egész világ közvélemé nye megállapíthatja, hogy a jog, méltányosság és igazság jegyében emeljük fel kérő szavunkat. A mi külpolitikánk tíz éven keresztül — amint én azt benső rezignációval hallgattam — kedvező atmoszféra elérésére volt irányítva. Kedvező atmoszféra, ez a mi külpolitikai célunk ebben a pillanatban, és — sajnos — ezért a kedvező atmoszféráért mi <esak fizettünk eddig, amennyiben túlságos precizitással kezeltük a békeszerződés tintsrumentumait. Ezt nem tapasztaltuk a másik oldalon. Ha ebből valami előnyt le akarok vonni, ez csak az lehet, hogy beláthatják a nyugati, nemzetek is, hogy itt igazi európai kultúrát és civilizációt csak a magyar nemzet képvisel, mert ez a magyar nemzet imég akkor is megtartja a szerződéseket, amikor azok brutálisan alkalr
