Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-396

258 Az országgyűlés képviselőházának így dolgozni?! Miért nem intézik el a belügyminisztériumban az ügyeket? Az más lapra tartozik, hogy elutasítják-e vagy sem. De semmit sem szólnak, nem jelentkezik a belügyminiszter. Mit kell csinálni? Az egyesületnek tovább kell dolgoznia, mert nem szüntetheti be a segélyeket és nem teheti meg azt, hogy a régi alapszabályok alapján folyósítsa a segélyeket, mert a viszonyok megváltoztak, más a helyzet ma, mint volt azelőtt. Azt hiszem, igazoltam állításomat ebben a tekintetben is. A második kérdés az, hogy hasonló módon intézik a belügyminiszítériumbian a honosítások kérdését is. Fura esetek adódnak: folyamodnak, könyörögnek, de az ügyet neon intézik el, egyszerűen azt mondják, nagy a restancia. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Ez már nem áll, képviselő úr!) Már nem áll? Dehogy, nem! (Scitovszky Béla belügyminiszter: Majd kimutatom, hogy nem áll! — Br. Podmaniczky Endre: Vissza van maradva, Móric!) Felsorol jam talán az eseteket, hogy a honosítás dolgában még mindig nagy a bizonytalanság és olyanokat utasítanak el — (Br. Podmaniczky Endre: Galiciaiakat! — Kabók Lajos: Dehogy is! Akilk Nagy-Magyarországon születtek, azok idegenként vannak nyilvántartva. Állandóan kell menniök tartózkodási engedélyért!) Elnök: Kabók képviselő urat figyelmeztetem, hogy a szó Bothenstein Mór képviselő urat illeti. Rothenstein Mór: Tegyük fel, Podmaniczky képviselőtársaim, hogy úgy áll a dolog, mint ön mondja. Hát olyan sokan vagyunk, hogy azokat, akik máskülönben rendes, tisztességes emberek és magyar honosok akarnak lenni, elutasítsuk? (Br. Podmaniczky Endre: Galíciaiból elég van!) Nem olyanokról van szó, akik most jönnek be, (Br. Podmaniczky Endre: En azokról mondtam!) hanem akik 30—40 év óta itt vannak, (Br. Podmaniczky Endre: Azok menjenek haza, eleget voitak itt! — Derültség jobbfelől.) akik nem.is tudnak másként beszélni, mint magyarul. (Csontos Imre: Sok volt belőlük, Móric! — Kabók Lajos: Ez törvényhozás? Gyönyörű törvényhozás! Megérett már a feloszlatásra!) Itt van azután egy további kérdés; a munkavállalási engedélyek kérdése. A háború után min den országban, lehet mondani, a nagy gazdasági válság következtében úgy intézkedtek és intézkednek, hogy elsősorban a belföldi honosokat juttatják munkához és ha valamely szakmában már nincs belf öidi honos, csak akkor szabad külföldi munkást munkához juttatni. Ezt megcsinálta a magyar kormány is és ez ellen nincs is kifogásom. Ami ellen kifogásom van i°*en t. miniszter úr, az, hogy amennyiben ilyen munkás jelentkezik külföldről, itt le akar telepedni és hajlandó olyan helyen munkát vállalni, amely a szervezett munkások részére zárolt, tilos, a belügyminiszitérduim engedélyt ad a munkavállalásra. Ismételten előfordult, hogy amikor az illető azt mondotta hogy ő a magvar királyi államnyomdában munkát vállal, ilyen engedélyt kapott azért, mert a magyar királyi államnyomda szervezett munkásokat munkába nem állít be. (Viezián István: Helves!) Amikor tehát a miniszter úr tanácskozik a szakszervezetek kiküldötteivel, hoíry lehetséges az, hogy az államnyomda a szervezett munkásokról nem akar hallani, olyanokat nem állít be munkába és ha nem kap más munkást, inkább túlóráztat és nem juttatja munkához a munkásokat, az említett módon azon'. ülése 1930 május 22-én, csütörtökön. ban az illetők megkapják a munkavállalási engedélyt. Ezek bizony nagyon szomorú dolgok és ha itt ezekből a padsorokból panaszok hangzanak el, akkor ezeket 'tessék figyelemmel kísérni, tessék figyelemre méltatni, nem pedig arra az álláspontra (helyezkedni, hogy ami ezekből a padsorokból jön, az okvetlen rósz. Ha innen valamilyen javaslattal, előtériesztéssel élünk, mindig gúny az, amely ezt az önök részéről kíséri; de ugyanazt, amit mi sürgettünk, és terjesztettünk elő vagy panaszoltunk el, valamikor — mint már erre is volt eset ebiben a Házban — az önök oldaláról hozza elő valaki, akkor jó, helyes^ akkor meg lehet csinálni és nem utópia. Ha ez így van (Jánossy Gábor: Amint hogy így van!), akkor tessék a mi mondókáinkat olybá venni, mint ahogy azokat mi az életben, a gyakorlatban tapasztaljuk, mert ha az önök részéről és az igen t. miniszter urak részéről el is hangzanak itt szép szavak, elismerés a szakszervezeteknek, elhangzanak különböző ígéretek a népjóléti miniszter részéről, de a cselekedetek mások, mint az ígéretek, mint az elméletben elhangzott beszédek, akkor ebből a munkásság megnyugvást nem nyerhet, hanem ellenkezőleg azt látja, hogy csak ígéretekkel kívánják elin;zni az ügyeket, a dolgokat, a munkanélküliséget is, amely ma óriási arányokat ölt, de hogy valami tényleg történjék is ez ellen, ezt nem látjuk. Kispesten egy munkanélküli csoport, mondjuk, egy kicsit ihangos volt Hát lehet ezen csodálkozni? (Scitovszky Béla belügyminiszter: De nagyon csendes volt, azt mondották! Tegnap még csendes volt.) Az az éhező ember természetesen nem olyan mint a többi. Mi lenne, vagy mi lett volna itt igen t. miniszter úr, ha a szakszervezetek ezeknek az embereknek anyagi segélyt nem nyújtanának? Hiszen milliókat folyósítottak már és folyósítanak még ilyen címen. Ez eszköz, amely elhárítja azt, hogy itt nagyobb bajok történhessenek és jutalmul az jár nekik, azért, mert &fay hangos szót mondanak, hogy már rájuk eresztik a brutális nyers erőt. Érre nincs szükség, ez nem megelégedettséget, hanem jogos elkeseredést szül. Igen kérném a t. belügyminiszter urat, hogy végre ő is arra az útra lépjen, nem mondok egyebet, mint csak azt... (Kabók Lajos: Térjen a ió útra!) Csak azt mondom, hogy fokozatosan kell haladni a korral igen t. miniszter úr, mert ha nem, akkor akármilyen magas pozíció és akármilyen nagy tekintély, ez a kor minden akadályt elsöpör és akkor nem lehet jobb a helyzet. Éppen azért az okos konzervativizmus, amely fenn akarja tartani azt a rendszert, amelyet véd, csak úgy teheti ezt meg, ha a kor előtt meghajlik. Ha azt mellőzi, ha ezt a szót nem akarja hallani, ha néni akarja tudomásul venni, hogy az életben hogyan van és hogy milyen igényeket támasztanak azok, akiknek szintén joguk van a megélhetésre, akkor nem állhat meg. Nem igaz, nem áll az, hogy csak a kiváltságosaknak van meg a joguk a megélhetéshez. (Jánossy Gábor: Ilyen bolondot senki sem mond!) A ^megélhetésre mindenkinek, aki ezen a földön él, joga van, ha dolgozni akar, ha rendes ember. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ezek a követelések vannak a mi részünkről. (Jánossy Gábor: Csak ezek?) Miért nem lehet ezeket teljesíteni? Miért nem lehet enyhíteni azt a borzasztó állapotot, amely ebben az országban uralkodik? Mindent lehetne, csak akarni kell egy kissé és nem kell mindig azt gondolni, hogy most mi vagyunk uralmon, most kizárólag az történik, amit mi kívánunk,