Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-396

Àz országgyűlés képviselőházának 396. miniszter előzetes engedélyével pótadót vethetett ki, sőt még további 5%-ot meghaladó pótadózás is lehetséges volt ugyan, de csak törvényhozási felhatalmazással. Mélyen t. Képviselőház! Mellőzve most azt, hogy a vármegyéknek milyen kötelezettségeik voltak ebből kifolyólag, mellőzve azt, hogy a vármegyék is tekintélyes, de igen tekintélyes államsegélyt élveztek, rátérek arra a részre, amely^ a jelenlegi helyzetnek felel meg. Méltóztatnak tudni, hogy amint az előbb említettem, a községi pótadóknak 50%-os maximálása azzal járt, hogy új állami bevételekben részesedett a község: az általános kereseti adóban, a bor- és húsfogyasztási adóban, a sör- és szeszfogyasztási adópótlékban és a forgalmiadókezelés jutalékában. Ezzel azonban a községek nagyon nagy és nehéz terhek vállalásába kényszeríttettek bele. Az 1926. év volt az első, amikor a községek az új háztartás rendszere alapján a jegyzői fizetési összegek könnyítésére szolgáló államsegélytől eltekintve, teljesen a maguk erejére voltak utalva. Amíg ugyanis a háborús és válságos gazdasági viszonyok között a községi tisztviselők, a rendszeres állású alkalmazottak összes fizetési pótlékát, az 1908 : XXX. te. alapján a községi és körorvosok fizetését és fizetési pótlékát, a községi és körjegyzői nyugdíjalap hiányait az állam fedezte, addig most az új rendszerben úgy a községi, mint más alkalmazottak fizetését a község köteles fedezni, sőt a községi és körorvosok fizetéséről is gondoskonia kellett. A jegyzői nyugdíjalaphoz az állam részéről átmenetileg nyújtott előlegek 1926 január 1-től kezdve megszűntek, így a nyugdíjalap hiánya, sőt a vármegyei tiszti nyugdíjalapok hiányai is a vármegyei közönség hozzájárulása címén a községek háztartására hárultak és csak vármegyei hozzájárulás címén országos átlagban 20—22% szerepel, de tudok nagyon sok községről, amelynél 30—32%-ot tesz ki ez a vármegyei hozzájárulás. Már most méltóztassanak elgondolni, mi marad az 50%-ban maximált községi nótadóból a községi adminisztrációra és háztartásra? Ezek az új terhek, amelyeket a szanálási törvény, illetőleg az ennek alapján kiadott rendeletek róttak a községekre, valamint a felekezeti iskolák fenntartásához vállalt kötelezettség, a leventeintézmény, a közegészségügyi intézmények, mint a gyermekvédelmi és a betegápolás! költségek, az állateerészségügy, a tűzrendészet terén jelentkező fokozottabb igények, végül a nélkülözhetetlen beruházások mind a község feladatai. Meg kell állapítanom, hogy az állam részéről a község javára átengedett jövedelmekből főkép az ipari és kereskedelmi jellegű községek, munkástelepek jövedelme fokozódott s ezek legnagyobbrészt fejlődésnek is indultak; a községek túlnyomó része azonban a fenntartásukhoz szükséges legminimálisabb anyagi eszközöket sem tudta előteremteni. Legyünk tárgyilagosak. Az állam nagy áldozatkészséget tanúsított a községekkel szemben, ez tagadhatatlan, jelentős áldozatot hozott, itt azonban az elosztás aránytalansága az óriási nagy hiba. A múlt év derekán jelent meg a pénzügyminiszter úr kiadásában a legújabb adóstatisztika. Ez az adóstatisztika elég közeli: az 1928. évi állapotot tünteti fel. Azt hiszem, hogy lényeges eltolódások az akkori és a mostani állapotok f között nem igen vannak. De kimutatható, hogy 1928-ban a városban élő körülbelül másfélmilliónyi lakosság részére az előbb említett állami javadalmakból 127 millió pengő, ülése 193Ő május 22-én, csütörtökön. 255 míg a faluban élő közel hétmillió lakos részére 78 millió pengő jövedelem jelöltetett ki. Méltóztatnak látni az óriási különbséget: a városok részére 127 millió, a községek összessége részére pedig 78 millió Dengő a jövedelem! Az eddigi törvényeknek azok a rendelkezései tehát, amelyek a keresetig és fogyasztási adó-, valamint a forgalmiadó-jutalékot a községeknek engedték át, a városokat nem várt módon meggazdagították s anyagilag képessé tették még alsóbbrendű közigazgatási feladatoknak is könnyű megoldására. A háztartást szabályozó jelenlegi jogszabályok mellett — valljuk meg és ne tagadjuk — a vidék egyre pusztul. (Lázár Miklós: Ügy van!) Csak úgy lehet talpraállítani a vidéket, ha olyan adóalappal látjuk el, amelyből fedezni tudja kulturális, közegészségügyi és közigazgatási szükségleteit. A szanálás által eredményezett óriási feleslegeket nagyrészt a városokban költötték el, a vidéken pedig nénz hiányában megáll a közigazgatás, a kultúra, az egészségügy normális működése. Legfőbb törekvésünk kell, hogy legyen, hogy ez az abnormis háztartási állapot elháríttassék a községek feje felől. Hiszen tudom nagyon jól, hogy a belügyi és pénzügyi kormánynak, legfőképpen igen t. belügyminiszterünknek legfőbb gondja, hogy ezt a kérdést mielőbb megoldja. Űgy hírlik, hogy a házadójÖvedelem az, amivel operálni kívánnak; a házadó jövedelmet kívánják a községek segítésére fordítani, ezzel szemben a felsorolt adójövedelmektől elesnék a község. Nem elég azonban csak egy jelszót beledobni a vitába. Éppen annak az adóstatisztikának alapján, amelyet az előbb voltam bátor említeni, világosítsuk meg a számok erejével a kérdést; miképpen fog állni a helyzet akkor, ha a házadó jövedelemből részesülnek a községek. (GyÖmörey Sándor: Igen magasra felsrófolják a házadót! — Zaj.) Nem, a jelenlegi házadó mértéke szerint. Marad a régi házadó. {Halljuk! Halljuk!) 1928. évre a rendezett tanácsú városokban — akkor még természetesen nem voltak megyei városok — és a községekben a kivetett házadó végösszege 27,335.000 pengőt tett ki — a százasokat már elhagyom^ kerekszámban mondom az összeget (Helyeslés.) — a törvényhatósági jogú városokban 7,997.000 pengőt, tehát majdnem 8 milliót, Budapest székesfővárosban 35,966.000 pengőt. Ezzel szemben az általános kereseti adó ugyancsak az 1928. évre községekben és rendezett tanácsú városokban 15,660.000 pengő volt. Ez volt tehát a községek jövedelme. Ehhez járult még — amint méltóztatnak tudni — az 1929 : XXIII. te. 9. §-a értelmében az összes állami nyugdíjasok illetményei után levont kereseti adó, amely a községek segélyezési alapját illeti meg. A községekben és a törvényhatósági városokban ez 5,800.000 volt, Budapest székesfővárosban 13,424.000 pengő. Ha most összehasonlítjuk az általános kereseti adónak, valamint az alkalmazottak kereseti adójának végösszegét a házadóval, azt látjuk, hogy a községekben és rendezett tanácsú városokban — most már megyei városokban — ez a két öszszeg körülbelül fedi egymást. Ügy látom, beszédidőm lejárt. Nincs jogom meghosszabbítást kérni? t r * Elnök: A képviselő úrnak beszedet be kell fejezni, mert beszédideje lejárt. (Kabók Lajos: Ez a rosisz házszabály!) F. Szabó Géza: Akkor mindjárt befejezem. Ebből kifolyólag röviden csak azt vagyok bátor mondani, hogy a statisztikai ada-