Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-396

Az országgyűlés képviselőházának 396. látja, tovább csinálni, mi a magunk módszereivei, amelyek rendelkezésünkre állanak, védekezni fogunk és ha nem fogják nekünk lehetővé tenni gyűlések tartását, ha ilyen nyiltan, ilyen világosan, ilyen szemérmetlenül ráhelyezkednek az osztályuralmi álláspontra . . . Elnök: Ezért a kifejezésért a képviselő urat rendreutasítom. (Kabók Lajos: De igaz, mert ez szemérmetlenség! — Zaj.) A házszabályok imparlamentáris kifejezések használatát nem engedik meg. Méltóztassék a parlamenti illemhez méltó kifejezéseket használni. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Farkas István: Az alkotmányosság nem engedi meg az erőszakos cselekedeteket!) Propper Sándor: . . . akkor méltóztassék számolni a következményekkel. Hogy mi fog következni, azt ebben a pillanatban nem tudom, (Jánossy Gábor: Csak az, Isten tudja!) különben sem mondanám meg, de a felelősség mindenért, ami törtémii fog, önöket, t. túloldal és az önök iogeilkobzó és népelnyomó kormányát fogja terhelni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. Képviselőház! Beszélnem kell a közigazgatási zaklatásokról. Nagyon helyesen jegyezte meg Malasits képviselőtársam, hogy olyan sokan vannak abba a közigazgatásba belezsúfolva, hogy nincs elég dolguk, tehát valamit kell csinálni, és minthogy valamit kell csinálni, zaklatják a polgárokat. Csak egyetlenegy esetet hozok fel és ajánlok a mélyen t. miniszter úr figyelmébe. (Jánossy Gábor: Egyetlen esetből szabad általán ásítani!) Van ilyen ezer, de egy fél óra alatt csak egyet lehet felhozni (Jánossy Gábor: Lehetne többet is, ha volna!) Csak egyet említek, de az az egész helyzetre rávilágít. Arról van szó, hogy a börtönből vagy a közigazgatási tolónceljárásból kikerült egyének természetszerűleg meg akarván javulni és el akarván helyezkedni a társadalomban, munkát vállalnak. Erre mi történik? Nem az történik, amit a jogfilozófusok és a nagy jogászok kifundáltak, hogy a büntetés letöltése után békében kell hagyni az egyedet, hogy dolgozhassék és megjavulhasson, hanem ellerfkezőleg, ha kifürkészik, kiszimatolják, hogy hol van az illető, — mondom, miután már minden bűnét levezekelte és a büntetést lerótta — utánajárnak, szimatolnak utána, detektívek járnak munkaadójának nyakára és lehetetlenné teszik számára a megmaradást és a stabil helyzetet. Egészen természetes, hogy egyik munkaadó sem fogja tűrni azt. hogy az ő üzemébe vagy üzletébe állandóan detektívek járjanak ki és be, úgy segít tehát magán, hogy elbocsátja az illetőt. Most az illető abba a helyzetbe kerül, hogy munkát nem vállalhat a magas belügyi kormány jóvoltából- Egy esetben az illető hozzám jött és elmondotta, hogy ez és ez. történt velem. Megvizsgáltam az okmányait, helytállóknak találtam a kijelentéseit. Így tette fel azután a kérdést: Tessék nekem megmondani: gyilkoljak, raboljak, ugorjak a Dunába vapv vándoroljak ki? (Kabók Lajos: De més: a külföldön is ugyanezt csinálják!) En az illetőnek nem tudtam választ adni^mert hiszen az én válaszomnak _ — én legfeljebb tanácsot adhatok — szankciója nincs. Ellenben én a t. miniszter úrhoz továbbítom a kérdéseket, mert sok ilyen ember részéről sok ilyen kérdés áll fenn. Méltóztassék erre válaszolni az országgyűlés színe előtt, hogy amikor kikerültek a büntető igazságszolgáltatásból és a közigazgatás karmaiból, gy ilk óljának-e. raboljanak-e, ugorjanak-e a Dunába, vagy vándoroljanak-e kii Ok erre a ülése 1930 május 22-én, csütörtökön. 247 kérdésre választ a miniszter úr részéről várnak, mert én azt a^ választ adtam, hogy fel fogom vetni itt a kérdést a Képviselőházban és a választ érdemben a miniszter úr fogja rá megadni. A négy remédium közül, amelyet az illető szerencsétlen üldözött említett, az egyik a kivándorlás. (Kabók Lajos: Utána küldik a detektíveket!) Kivándorolni nem lehet az országból, mert az átlevél megszerzése valóságos k~alváriajárás. Nem tudom megérteni, de a jó embereket még inkább kiengedik az országból, mint a rossz embereket. Tudniillik priorálnak, ha valaki útlevelet kér, és ha valakinek rossz priusza van, akkor nem engedik ki az országból. Hol itt a logika? Ha menni akar valaki, aki otthon nem jól viselte nuagát, miért nem engedik útjára, miért nem mehet el Dél-Amerikába viagy Észak-Amerikába, ahova ímenni akar? Az nem kap útlevelet, annak itt kell maradnia és itt, otthon kell éhen döglenie, mert útlevelet nem tud szerezni és nem tud menekülni ebből a pokolból. Van azonban, egy cifrább eset^ t. miniszter úr. Itt is nyiltan teszem fel a kérdést, mert erre is várnak odakünn választ. A következő eset történt a múlt hetekben. Egy igen előkelő műiparos — meg ds nevezhetem — megbízást kapott a belgrádi udvartól bizonyos belső berendezések szállítására. Ügy-e, nem megvetendő dolog a mai nagy világversenyben, .amikor egy szomszéd állam udvara a magyar ipart tartja alkalmasnak arra, hogy az ő lakosztályát berendezze. Az illető vállalat tulajdonosa, — megmondom a nevét, nehogy (kétely legyen — Fischer Zsigmond, (Zaj a szélsőbaloldalon. — Malasits Géza: Ügy, már értem!) Budapest legelső műiparosai közül való; a vállalat elvégezte a munkát, leszállította Belgrádba és le kellett volna küldeni három munkást a belső szerelési munkák végzésére. Néhány hetes munka lett volna ott. Természetesen itt végezték el, tehát innen kell felszerelni is, mert idegen munkás nem tudja

< úgy elvégezni. Az illető munkaadó elkezdett járni a három leküldendő munkás számára útlevélért. Járt hivatalról-hivatalra, biztatták napról-napra, hétről-ttiétre, nem kapta meg az úteleveleket, de kapott egy levelet, — nem tudom hányadik héten, vagy hónapban — a belgrádi udvartól, amelyben az volt: Igen. t. uram, ne méltóztassék tovább fáradni. Nem tudtunk tovább várni, egy bécsi céget kellett megbíznunk a szerelési munkákkal, és a bécsi cég a megbízástól számított 48 óra múlva leküldte a maga három munkását a szerelési munkára. így öli meg a politika, így öli meg a tudatlanság és a politikai bosszúállás is — mert munkásokról volt szó, akiknek útlevél kellett volna — a magvar gazdasági életet. Ez csak egy kis eset, de sok ilyen kis esetből áll elő laz a gazdasági összeomlás, az a rettentő tornádó, amely az ország felett elviharzik, és amelynek végeredményben valamennyien kárát valljuk. Nagyon sajnálom, hogy nincs idom további részleteket és konkrét eseteket felhozni. Erre a kettőre mindenesetre kérek választ. Még egyet azonban távirati stílusban, meg kell említenem. A minszter úr tetszeleg magának azzal, és el akarja magát ismertetni az erős kéz politikusának. Valószínűleg ezen a címen ezzel az előnévvel akar majdan bekerülni a magyar történelembe. Ezt a kis apró örömét nem akarom elrontani, de megállapítom, hogy lefelé és kifelé a miniszter úr nem erős, hanem erőszakos; a saját hivatalai, a