Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.
Ülésnapok - 1927-395
Àz országgyűlés képviselőházának 3. jezést használhatok: rendezetlen. A lakbérkérdést tehát a postásoknál rendezni kell. További panaszuk a nyugdíjasoknak az, hogy mikor őket tömegesen nyugdíjazták, akkor ezt a tömeges nyugdíjazást, létszámcsökkentést, vagy ahogy ők szokták nevezni, személyzetredukciót azzal indokolták, hogy ez nagy költségmegtakarítást fog jelenteni a magyar királyi posta költségvetésében. A nyugdíjasok azonban, .akik féltékenyen néznek vissza, megállapították és bizonyítani tudják, hogy ez a személyzeti redukció, ez a létszámcsökkentés semminemű költségmegtakarítást nem eredményezett. Nagyon érdekes például, hogy a magyar állam költségvetése négy posta- és távirdavezérigazgatót fizet: egyet, aki ténylegesen szolgál és vezeti az üzemet, hármat pedig nyugállományban. Csak ebben az egy^ tételben tehát négy vezérigazgatói járandóság szerepel. A másik dolog, ami feltűnt :a nyugdíjasoknak, a reaktiválásnál követett eljárás. A reaktiválást megigérték,^ a^ létszámcsökkentés és személyzetredukció címén elbocsátott személyzetet ismételten azzal nyugtatták meg, hogy adott esetben r intézkedés fog bekövetkezni reaktiválásuk érdekében. Reaktiválások azonban csak szórványosan, nagy ritkán történnek, kívánságuk tehát a nyugdíjasoknak, hogy a reaktiválások at szélesebb körben foganatosítsák. További segítség volna a nyugdíjasok számára, ha ott, ahol kisegítő szolgálatról van szó. Kisegítőszolgálatra való berendelés vagy alkalmazás elkerülhetetlen, A postaszolgálat olyan természetű, hogy ott időnként kisegítő szolgálatra személyzetet kell felfogadni. Most a nyugdíjasok elkeseredéssel konstatálják, hogy a kisegítőszolgálatra való behívásoknál a nyugdíjasok kellő mértékben nem vétetnek igénybe. Azonfelül szomorúsággal figyelik a poistásnvugdíjaisok azt, hogy egész sereg intézménynél tényleges állományú nostásokat alkalmaznak, holott azoknak az intézményeknek természete, feladatköre olyan, hogy a szolgálat ot ; ott a nyugdíjasok is elláthatnák. így például a nyugdíjasok elkeseredéssel látják azt, hogy a posta betegségi biztosító intézeténél tényleges postások vannak; elkeseredéssel látják, hogy különböző jóléti intézményeknél, alapítványoknál tényleges állományú postásokat alkalmaznak. Étkezdék üzemében, a posta hirdető irodájában a postabélyegértékesítő irodájában és a posta könyvtárában tényleges állományú postások vannak alkalmazva, holott a nyugdíjasok az itteni alkalmaztatásra több okkal és joggal reflektálhatnának és takarékossági szempontból is több értelme volna annak, ha itt nyugállományú postások alkalmaztatnának. A nyugdíjasok élénken figyelik az üzemi jutalékok szétosztásának kérdését, élénken figyelik, hogy melyik évben mennyi az üzemi jutalék és az miként osztatik szét. E tekintetben súlyos panaszokkal telve a lelkük és e tekintetben az az álláspontjuk, hogy az üzemi jutalék volna arra fordítandó, hogy a fizetések és a nyugdíjasok közmegelégedésre rendeztessenek. Elnök: Kérem a kép viselő urat, méltóztassék beszédét befejezni. Szilágyi Lajos: Röviden ezekben foglaltam össze azokat a sérelmeket, amelyeket a 8500 főnyi létszámot kitevő magyar postásnyugdíjasok a lelkükben hordoznak. Ez az intézmény, amely plusszal végezte a maga költségvetését, amely pozitív eredmé'. ülése 1930 május 21-én, szerdán. 1Ô5 nyéket tudott felmutatni, amely költségvetésében 2 millió pengő felesleget mutat ki, ez az intézmény nem. szabad hogy hagyja, hogy nyugdíjasai ilyen sorshan legyenek és ha talált ennek az üzemnek vezetősége utat és módot a rendkívüli viszonyok között és nagy nehézségek ellenéra-is arra, hogy ezt az üzemet mindnyájunk megelégedésére európai nívón tudja vezetni, akikor kell, hogy találjon utat és módot a^rra is,hogoy ennek az üzemnek nyugdíjasai, nyugbéresei, özvegyei és árvái is ehhez az üzemhez méltóan láttassanak el. . Elnök: Szólásra következik 1 ? Petrovics György jegyző: Pintér László! Pintér László: T. Ház! A magam részéről csiak egy-két mondattal kívánok ehhez a címhez hozzászólani. Csatlakozom ahhoz a himnuszhoz, amelyet előttem szólott képviselőtárisaiim erről az állami üzemről itt ebben a Házban zengettek, mert hiszen tény és tagadhatatlan, hogy a világ összes e szakmabeli közalkalmazottai között az első sorokban masíroz a magyar postás. Éppen ezért magamévá teszem mindazokat a kívánságokat, amelyeket előttem szólott képviselőtársaim a postások érdekében hangoztattak. Valamelyik képviselőtársain azt a közbevetést tette, hogy a képviselő urak itt mindannyian több ' fizetést és a sérelmek orvoslását kívánják a nélkül, hogy rámutatnának a fedezetre, pedig ha nem mutatnak rá a fedezetre, ez megint csak az állami terhek szaporodását jelentené és hogyan fogjuk mi akkor a terheket redukálni. (Jánossy Gábor: A megtakarításokból kell ezeket fedezni!) A posta úgynevezett üzem, azt mondják, hogy kereskedelmi üzem. Azt látom, hogy itt valami hibának kell lennie az adminisztrációban, mert hiszen a postailletékek már mindenhol megütik a békebeli paritást, sőt sok tekintetben a békeparitáson felülj vannak. Valami számítási hibának kell tehát lennie a dologban, hogy viszont a posta állandóan azt hangoztatja, hogy képtelen a postaalkalmazottak kívánságait honorálni. Ha fel tudta emelni a bélyeg- és szállítási illetéket az aranyparitás fölé, akkor legalább az alsó regiszterekben a, létminimumra emelje fel a postások járandóságait, hogy ezek a panaszok, amelyek jogosak, egyszersmindenkorrá elimináltassanak. Valamelyik képviselőtársam itt az automata központokra tett célzást. A lapokban már több panaszos levél jelent meg az automata központok működéséről. Magam is egy délután 60 fülért dobtam be ilyen készülékbe; tehát ez annyit jelent, hogy háromszor dobtam be 20 fillért azért, hogy beszélhessek és mind a háromszor kikapcsoltak, pedig nem beszéltem még egy percig sem. Erre pedig azután semmiféle korrekció lehetősége nincs meg. Kevés az a 20 fillér, de ha az ember háromszor-négyszer-ötször beszél, ez 60—80 fillér vagy egy pengő, az a méreg pedig, amely az embert elfutja, sokszorosan több pengővel ér fel, mint amennyit az ember de facto befizet a hiábavaló beszélgetésekért. (Jánossy Gábor: Nem kell telefonálni!) Akkor talán menjünk a Szaharába, ott nem kell telefonálni. (Derültség. — Malasits Géza: Minek a magyar embernek a telefon! Úgyis cenzúrázzák!) Még egy dolgot kívánnék szóvá tenni, ami nem kerül pénzbe és amit némi jóindulattal mégis meg lehetne oldani. Sehol a világon — itt a vidéket értem — nincs a vasárnap úgy megszentségtelenítve a postahivatalok által mint Magyarországon. A postamestereknek mines vasárnapjuk. (Jánossy Gábor: Dehogy nincs! —
