Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.
Ülésnapok - 1927-393
Az országgyűlés képviselőházának 393. ülése 1930. évi május hó 16-án, pénteken, Almásy László és Puky Endre elnöklete alatt. Tárgyai: Elnöki előterjesztések. — A trianoni szerződésből folyó kötelezettségekre vonatkozó egyezmények becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Felszólaltak: Baracs Marcell,,Csik József, gróf Bethlen István. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak : gróf Belliién István, Vass József, Walko Lajos, Scitovszky Béla, Mayer János, Wekerle Sándor, Zsitvay Tibor. (Az ülés kezdődik délelőtt 10 óra 2 perckor.) (Az elnöki széket Almásy László foglalja el.) Elnök: T. Képviselőház! Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Griger Miklós jegyző úr; a javaslatok mellet felszólalókat jegyzi Esztergályos János jegyző úr; az ellenük felszólalókat pedig Petrovics György jegyző úr. Napirendünk szerint következik a trianoni szerződésiből folyó kötelezettségekre vonatkozó egyezmények becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. (írom. 939, 969.) Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Baracs Marcell! Baracs Marcell: T. Ház! {Halljuk! Halljuk!) A miniszterelnök úr az egész vonalon, de Különösen ebben a kérdésben, az ellenzéktől komoly és tárgyilagos kritikát vár. Hozzájárulok ehhez és csak futólag vetem fel a kérdést^ vájjon a miniszterelnök úr maga követi-e saját intelmét és az ellenzék irányában kijelentéseiben és egész geszti ójában nem tartózkodik-e következetesen a tárgyilagosságtól? Még azzal sem törődöim, hogy <a kormány sajtója a bírálat tárgyilagosságát és komolyságát a szerint állapítja meg, vájjon az a kritika a kormányt magasztalja-e vagy a kormányzati rendszert legalább- is nélkülözhetetlennek tartja, de nyomban megtagadja a bírálattól a komolyságnak és tárgyilagosságnak jellegét, mihelyt áz azt vallj<a, hogy a (kormányzati rendszer az országra káros. Mondom, mindezekkel nem törődöm. Nem törődöm pedig azért, mert vallom, hogy az adott kérdésnek komolysága, az ország maga az, amely megköveteli az ellenzéki politikustól is, hogy komolyan és tárgyilagosan gyakoroßa bírálatát, (Ügy van! jobbfelől.) de hozzáteszem, hogy ezt megköveteli még saját politikai reputációnk is. Mert egy politikusnak értékét nem közéleti szereplésének hangossága, hanem az KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXVIII. adja meg, mennyiben és mennyire tudja elgondolásait, elveit, irányító eszméit az ország javára a megvalósításhoz közelebb vinni. Megállapítom, hogy egy ilyen értelemben komoly és tárgyilagos kritikának iskolapéldáját adta Rassay Károly mélyen t. képviselőtársunk, aki mély köszönetre kötelezte az országot, amikor rámutatott arra a fogyatékosságra, hogy az egyezmények formulái a maguk pongyolaságával ezeréves birtoklással szerzett közjavak igénylését veszélyeztették és aki kezdeményezést adott arra, hogy még kellő időben helyrehozás s ék ez a mulasztás- Rassay kritikájának helytálló voltát körülbelül az egész vonalon appröbálta gróf Apponyi Albert, csak a végső konzekvenciák levonásában tért el tőle. Sőt bizonyos inkonzekvenciát látott abban, hogy Rassay Károly nem vállalta a felelősséget a javaslatért, tehát a javaslatot nem fogadja el, ellenben még kevésbbé kívánja magára vállalni az ódiumot azzal, hogy a javaslatot visszautasítja, mert nem akar felelősséget vállalni azokért az elkövétkezésekért, amelyeket a javaslat visszautasítása, a pénzügyi szuverenitás visszaszerzésének eltolása az ország közgazdasági helyzetére mai válságos viszonyaink közt gyakorolhatna. Minthogy pedig Rassay nemcsak a maga, hanem pártja nevében is jelentette ki ezt az elhatározásunkat, tehát ennek az elhatározásnak részese vagyok, azt hiszem, minden szerénytelenség nélkül válaszolhatok Apponyi Albert grófnak arra a szemrehányására, hogy ebben az elhatározásunkban valamely belső ellenmondás volna. Elvégre gróf Apponyi Albert a mi közéletünkben talán az egyetlen nagy alak, akivel szemben még az «amicus mihi Plato, sçd magis arnica Veritas» elvét is csak félve alkalmazzuk, mert nem tételezhetünk fel magunkban mélyebb belátást, mint amelyet őbenne tudunk. Mégis úgy vélem, hogy Apponyi gróf éleslátását egy dialektikai fátyol homályosította el. Ha r szabad a kérdés lényegébe bocsátkoznom, két nagy ok van, amely nem engedi meg, hogy az egyezmény ratifikálásához hozzájáruljunk. Az egyik ok az, hogy hozzájárulásunkkal indemnizálnók a kormányt a felelősség alól, amelyet ennek az egyezménynek megkötéséért hord. A másik ok, az anyagi ok az, hogy nem járulhatunk hozzá a ratifikáláshoz, mert ezt 1«
