Képviselőházi napló, 1927. XXVII. kötet • 1930. április 11. - 1930. május 9.
Ülésnapok - 1927-382
Az országgyűlés képviselőházának 382. ülése 1930 április 29-én, kedden. 65 valóban tragikus körülménynek, hogy a végsőkig szinte az öngyilkosságig kitartottunk egy olyan szövetség mellett, amely szövetség ugyancsak nem fakadt a magyar nép őszinte érzelmeiből, és amely reánk magyarokra nézve még győztes háború esetén is előreláthatólag igen kétes értékűvé vállhatott volna. Boldogult IV. Károly királyunk nagyon helyes úton járt, amikor ismételve tett kísérletet egy különbéke megkötése érdekében, és a bekövetkezett összeomlásért súlyos felelősség terheli többek között azokat a magyar államférfiakat is, akik a királyt ebben a szándékában megakadálozták. Már csak néhány hét választ el minket a hajmeresztőén igazságtalan és jogtalan trianoni békeszrződés aláírásának tizedik évfordulójától és most, tíz év múltán bebizonyosodott már az a szomorú igazság, hogy Trianon ezt a szerencsétlen országot nemcsak politikailag, de gazdaságilag is tönkretette. Én esküdt ellensége vagyok minden defetizmusnak és sziklaszilárdan bízom a magyar ügy végső diadalában, de sajnos, azt az igazságot, hogy csonka hazánk ma súlyos gazdasági válsággal küzd, a tények ismeretében tagadni nem tudom. Ennek a gazdasági válságnak előidézésében kétségtelenül oroszlánrésze van a trianoni békeszerződés kegyetlen rendelkezéseinek. Az is bizonyos, hogy a gazdasági válság jelei ma Európaszerte, sőt világszerte mutatkoznak. De mindamellett nagy hibának tartom azt, ha gazdasági válságunk súlyosságát kizárólag csak ennek a világjelenségnek ós Trianonnak számlájára írjuk és e mellett nem vesszük észre azokat a hibákat, amelyeket mi magunk követtünk el. Mert, hogy szegénységünkhöz, csonkaságunkhoz képest határozottan túlmér dtezeLt költségvetésünk és a takarékossági elvnek nem elegendő és nem minden téren való érvényesítése az állami életben, valamint egyéb kormányzati hibák is hozzájárultak a gazdasági válság kimélyítéséhez, azt tagadni badarság Ápolna. Magyarország agrár-állam, és így gazdasági válságának okát elsősorban az agrárválságban kell keresnünk. Hiszen nálunk úgy áll a dolog, hogy ha jóhnegy a dclga a gazdának, akkor jó dolga van az iparosnak, a kereskedőnek, a munkásnak és a többi társadalmi osztályoknak is. Én sokat érintkeztem választókerületem és különösen a falu népével, és így volt alkalmam tüzetesen tájékozódni a magyar földmívelő nép helyzetéről. Mondhatom, hogy kétségbeejtő tapasztalatokat szereztem, bár meg kell állapítanom azt, hogy legalább ciZ> cl dunántúli zalai nép bámulatos türelemmel és megadással tűri az ő kegyetlen sorsát. (Ügy van! Ügy van! — Felkiáltások a baloldalon: Mindenütt így van!) Ha én abból a sok száz és ezer panaszból, amely elhangzott, levonom a végső konklúziót, akkor meg kell állapítanom, hogy a magyar gazda mai súlyos helyzete főképpen négy körülményre vezethető vissza. Az első körülmény mezőgazdasági terményeink olcsósága és az e termények értékesítése körül felmerülő^ nehézségek. A második ezzel szemben az egyéb szükségleti cikkek és főleg az ipari cikkek drágasága. (Ügy van! Ügy van! a balközéven.) Ez a diszparitás az, amely alatt ma a magyar gazda leginkább szenved. Mert régen, ha két-három métermázsa búzáját vagy egy hektoliter borát eladta, annak árából tetőtől-talpig fel tudott öltözködni, míg ma ezeknek a terményeknek ára alig fedezi az említett mennyiségben egy pár csizma beszerzési költségét. S a mellett még örülhet az a gazda, aki terményeit még a mai olcsó árakon is egyáltalában értékesíteni tudna, mert sok gazdát ismerek, akinek magtára, pincéje, szérűje tele van, de terményei nem kellenek senkinek. A harmadik körülmény, amely még jobban súlyosbítja a magyar gazda helyzetét, az olcsó kamatozású és hosszabb lejáratú hitel teljes hiánya. Mert a vidéken még ma is szokásos 14— 16%-os kamatot a kölcsönpénz után sem a gazda, sem az iparos, sem a kereskedő nem bírja el. (Jánossy Gábor: Rövid lejáratra! — Felkiáltások a bálközépen: Hosszú lejáratra sem!) Végül negyedszer még tetézik a jelenlegi súlyos gazdasági válságot a ma már szinte elviselhetetlenül magas adók és egyéb közterhek. Ha egy beteghez orvost hívnak, az először is a betegség diagnózisát igyekszik megállapítani, majd pedig azt az okot kutatja, amely a bajt előidézte és csak ha ezeket felismerte, akkor írja elő a betegnek a szükséges orvosságot. Gazdasági válságunk diagnózisát, valamint a válság különféle okait is az eddig elmondottakban igyekeztem megállapítani. Nem vonom kétségbe, hogy a kormány ezen a téren tisztán látja a helyzetet. A következőkben meg akarom jelölni azokat az orvosszereket, amelyeknek segítségével szerény nézetem szerint gazdasági válságunk lényegesen enyhíthető volna. Kormányunknak legelső és legfontosabb feladata kétségtelenül az, hogy a magyar föld terményei részére sürgősen megfelelő piacot biztosítson. Szomszédaink közül két állam szorul reá gazdasági termények behozatalára: Ausztria és Csehország. Itt kell tehát terményeink részére elsősorban piacot keresnünk. Mivel azonban Csehország piaca a magyar termények részére aligha jöhet számításba, a magam részéről az Ausztriához való gazdasági közeledésnek vagyok a híve. Ausztriával évszázados közjogi és gazdasági kapcsolatban éltünk, melyet elsősorban nézetem szerint a gazdasági egymásrautaltság hozott létre. Közjogi téren reánk nézve ez a kapcsolat nem volt előnyös, de tagadhatatlan, hogy gazdaságilag a múltban ennek a viszonynak számos előnyét élveztük. A mi nagy Deák Ferencünk, a haza bölcse a 67-es kiegyezés előtt az uralkodóval szemben mindenkor a történelmi alkotmány jogfolytonosságát képviselte, a szélsőséges függetlenségi törekvésekkel szemben pedig a mérsékletet és a bölcs előrelátást hirdette. Közjogi téren kétségtelenül áldozatokat hozott azért, hogy a gazdasági kiegyezésben azután igyekezzék minél több előnyt biztosítani nemzetének. Hogy számítása bevált, azt kétségtelenül igazolja az a hatalmas gazdasági fellendülés, amely hazánkban a kiegyezés után megindult és egészen a világháború kitöréséig tartott. Magyarország politikai és közjogi önrendelkezési jogát a háború után visszanyerte és ezeknek ma is birtokában van. Ezeket a jogokat feláldozni esztelenség volna és erre ma nálunk senki sem gondol. De annak, hogy Ausztriával szorosabb gazdasági kapcsolatot keres; sünk, nem lehet akadálya. Hiszen ez nemcsak ; ránk nézve, de Ausztriára nézve is előnyös volna, mert nyersanyagfeleslege és ipari termékei részére ebben az esetben Magyarországon találna piacot. Ausztria ma még nagyobb mennyiségű mezőgazdasági termény behozatalára van rászorulva, mint amennyi Csonkamagvai'ország egész termésfeleslege. Milyen felbecsülhetetlen előnyt jelentene ránk nézve az a körülmény, ha Ausztria piaca nyitva állna a magyar terményfeleslegek részére! A legmelegebben ajánlom ezért a kormány figyelmébe 10*