Képviselőházi napló, 1927. XXVII. kötet • 1930. április 11. - 1930. május 9.
Ülésnapok - 1927-382
60 Az országgyűlés képviselőházának 3 82. ülése 1930 április 29-én, kedden. bor: Akikor miből élnek a bankok, ha nincs hitelüzlet? — Gaal Gaston: Ne féltsd őket, megélnek! — Derültség) A keret megvan, de terjeszkedni nem lehet. Schandl Károly képviselőtársam, azt mondotta a pénzügyi (bizottságban, ihogy a föld értékének 28%,-a erejéig van megterhelve. Nem tudom, hogy értette ezt: a háború előtti értéket-e, vágy a mostani értéket. A föld! ára legalább 50%-kal esett a békéhez képest, ha tehát ehhez számítjuk, akkor a terhet mégegyszer annyinak lehet venni. Ezenkívül azt se felejtsük el — legalább a lapok nem 'közölték, én nem olvastam — Ihogy általánosságban az összes birtokokat érti-e, vagy pddig csak a kisbirtokokat, mert ha az egyes birtok-kategóriákat különválasztom, azt látom, hogy az 50 holdon aluli kisbirtokok jobban meg vannak terhelve, mint a nagybirtok, mert a kisbirtokoknál még személyi hitel is vian. A városoknak is sok az adósságuk, de ezeknél is sok a személyi hitel, amely a telekkönyvben nem szerepel. Máskép kell tehát elbírálni a földet terhelő adóisság mértékét a kisbirtokoknál és a nagybirtokoknál, éppen ezért ez a 28%,-os 'megállapítás szerintem hibás. Ez majd! ki fog derülni, amikor arról lesz szó, hogy az állam kezdi a pénzeket osztani. (Felkiáltások: Osztani? Hol? — Malasits Géza: Loucheur barátunk vagy szerez .kölcsönt, vágj nem! — Forster Elek: Mi tartjuk a zsákot!' A pénzügyminiszter úr expozéjában a pénzintézetekre vonatkozólag három kérdést említett: a kamatpolitikát, a pénzintézetek fúzióját és a szövetkezetek támogatását. Többek közt azt mondotta beszédében, hogy tulajdonképpen a pénzintézetek drágítják meg a hiteleket, mert a Nemzetii Bank ad nekik olcsó pénzt, tehát ő majd retorziókkal fog élni, mert a pénzintézetek ilyet csinálnak. Nem gondolnám, hogy a pénzügyminiszter úr ne tudná azt, hogy különösen a vidéki pénzintézeteknél a kölcsönnek csak nagyon kis részét^ adja a Nemzeti Hitelbank 6%-kal, hanem a pénzt túlnyomólag betétekből, azután alaptőkéből és visszaszámítolásból kapják. Hogy áll a helyzet! Itt van egy állami intézmény, egy altruista intézmény, a Pénzintézeti Központ, amely negyedszázalékkal most is drágábban adja a hitelt, mint a többi intézet, mint pl. a Hazai Bank, a Kereskedelmi Bank, vagy a többi nagy intézet. Méltóztassa* nak elgondolni, hogy az a kisember, aki igen nehéz viszonyok között egy kis pénzt össze tudott szerezni, akinek a takarékban betétje van, az iparkodik pénzét jól értékesíteni. Valósággal házalást visznek végbe a bankoknál, aho; több van, hogy ki ad többet érte, viszont a bankok is szaladgálnak utána, hogy betétjük legyen, hogy betétállományuk emelkedjék, hogy a statisztikájuk jobb legyen. Kénytelen ezért jóval nagyobb percentet adni, mint a Nemzeti Bank kamatlába. Azután itt vannak a kisebb pénzintézetek. Azok akármilyen jók, a Nemzeti Bank nagyon keveset ad nekik, majdnem semmit. A pesti bankok 5—600 holdas gazdáknak igazgatósági garancia mellett adnak, 2%-kai többért, mint. másnak. Ha nekem ad 6-75%-ra, annak 9-ért ad. Kénytelenek szegények drágábbért adni. Ilyeneket csinálnak. Azt mondják a vidéki intézetre, hogy drága az igazgatósági jutalék, meg az osztalék, az ilyenek viszik el a pénzt. Nem azok viszik el, az állam viszi el, igen t. pénzügyminiszter úr, nyereségük 50%-át az államnak adóba fizetik. Békében fizettek 25%-oi a haszonból, most meg 50%-ot fizetnek. A legtöbb vidéki pénzintézet nagyon sokat vesztett a hadikölcsön-kötvényekben, mert hazafias kötelesség volt, írni kellett és Budapesten a nagy intézetek szépen letolták ezeket a vidékre, rajtunk maradt, a nyakunkon maradt, most pedig- őrizhetjük az értékeitik között. Mindezek azután azt idézik elő, hogy bizony a pénzintézetek nehéz helyzetben vannaií. Mit méltóztatnak csinálni, ha minden pénzintézet beszüntetné működését, hol venné az állam a kölcsönt, miből tudná fedezni? Azoknak az alaptőkéknek, amelyeket odaadtak a háború előtt, nagyrészük elveszett és most hány ember fakadhat sírva, aki 10 év után sem tudta törleszteni azt, amit befizetett a részvényekbe? Ezeket valamivel honorálni kell, ezeknek, ha lehet, legalább is 10%-ot kell adni osztalék címén. Igazán nagyon kérem ezt és kérem a közvéleményt abban a tekintetben, hogy ne méltóztassék így megítélni a vidéki pénzintézeteket, mert nagyon sok jót tettek és tesznek ma is. Kivételek természetesen vannak és mindenütt voltak. Ami a másik kérdést, a kényszerfúziót illeti, a kisebb bankok kény szerfúzióját nem ajánlanám, ez nem is vezet célra, tehát nem is lehet ajánlani. Olyan helyeken, ahol több ilyen intézet van, azeket csak egy kis biztatással lehetne egyesíteni. Ha pl. azt mondaná a Nemzeti Bank, meg a Pénzintézeti Központ, hogy nézzétek intézetek, ha egyesültök, felemelem duplájára a hozzájárulást . . . (Csontos Imre: Mi lesz az igazgatókkal, azok nem engedik!) Ne tessék félni, gondoskodnak magukról. (Csontos Imre: Nem megy ki!) Dehogy nem. Darab ideig lesz nagyobb igazgatóság, meg lehet csinálni. Ilyen dolgokban nincs lehetetlenség. Ügy képzelem a dolgot, hogy ha egy intézet kapott 20 ezret, a másik is 20-at — mondjuk pl. Lajozsmizsén és Izsákon is van kettő ilyen — akkor azt mondaná a miniszter, hogy ha egyesültök, adok 6O.000-et és a P. K. is azt mondaná, hogy adok többet, akkor mindjárt fuzionálni fognak, csak a módját kell megkeresni. Ami a szövetekzeteket illeti, ezekről ujabban nagyon sokat írtak. Erre az a megjegyzésem, hogy nincs a világon még olyan állam, amelynek annyi vállalkozása és üzlete volna, mint a magyar államnak, amelyek különféle állami támogatásokat, illetékmentességet élveznek. Különféle kedvezményeket kapnak és csak rontják a többi iutézetek helyzetét, különösen a pénzintézetekét, mert konkurensei olyan intézeteknek, amelyek állami adót fizetnek. Különösen kifogásoljuk a szövetkezeteket. A kereskedelmi és iparkamarának van egy kimutatása, amely szerint a kormánynak 112 millió pengője feküdt különféle intézményekben. Kifogásolják és méltán, hogy állami tisztviselők résztvesznek az ilyen szövetkezetek igazgatóságában. Különösen sok tisztviselő foglal helyet az ilyen igazgatóságokban a pénzügyminisztériumból, a földművelésügyi minisztériumból és a kereskedelemügyi minisztériumból és kultuszminisztériumból. Én hiszem, hogy lehetnek urak az igazgatóságban, (Gaal Gaston: Sehol sem helyes!) a legnagyobb részüknél azonban összeütközésbe kerülnek. Összeütközésbe kerülnek és bizonyos körülmények között lépten-nyomon kellemetlen helyzetbe kerülnek, mert azt mondja a közönség, hogy nem csoda, hisz X. Y. úr ül abban az igazgatóságban. Igaz, hogy kimondotta a pénzügyminiszter úr, hogy ezeket a helyzeteket megszünteti, ami helyes is. Nem akarok ezekkel hosszabban foglalkozni, de itt van a kezemben Erdélyi Aladár t. képviselőtársunk egy cikke, amelyben úgy jellemzi ezekot a dolgokat, mint közgazdasági szédelgéseket.