Képviselőházi napló, 1927. XXVII. kötet • 1930. április 11. - 1930. május 9.
Ülésnapok - 1927-382
46 Az országgyűlés képviselőházának 382. ülése 1930 április 29-én, kedden. mították el a kétkedő lelkeket és egyenesen azt mondták, hogy az állami feleslegek beszedése megakadályozta azt, hogy a közönség ezt a pénzt elköltse. így akadtak ugyan, akik azt követélték, hogy az államgazdaság szanálását kövesse a magángazdaság szanálása, de az állami felesleggazdálkodás és az ugyanakkor szép öszszegekben az országba folyó külföldi kölcsönök által előidézett álkonjunktúra sokakban tartván á lelket, átütő erejűvé.sohasem váltak ezek a hangok — amiért a társadalom ismét csak magára vessen — és nagyon hamar letorkolták azokat, akik szavukat a helytelen gazdasági irány ellen fel merték emelni. De az élet sohasem ismer megállást (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) és a következmények könyörtelenül jelentkeztek. A kereskedelmi mérleg 1926. évi deficitje még csak 82 millió pengő volt, az 1927. évi már 346, az 1928. évi pedig 366 millió pengő volt. E mellett a belföldi gazdasági viszonyok hatása két irányban is érvényesült. Amíg a normális prosperitása 1925. év 858 millió pengős importjával szemben a behozatalt 1928-ra 327 millióval felduzzasztottá, addig a kivitelt olyan károsan befolyásolta, hogy az 1926. esztendő 869 millió pengős kiviteli maximumával szemben a kivitel 1927-ben teljes 69 millió pengővel csökkent, és az 1928-as jó termés következtében is csak 19 milliót tudtunk ebből a veszteségből behozni. Természetes, hogy ilyen körülmények között a kiviteli nehézségek miatti panaszok halmozódtak. Senki sem akart rámutatni arra az elemi közgazdasági igazságra, hogy tudniillik mesterséges belföldi vásárló erő által előidézett irreális belföldi árszínvonal akadálya kivitelünknek. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) és egyenesen tiltakoztak akkor, amikor én túlfogyasztást akartam megállapítani. Mintha józan fővel állíthatná valaki, hogy mi az 1925. évtől az 1927. év végéig olyan jó módba kerültünk, hogy méltán vásárolhattunk a külföldtől 300 millió pengővel töblb portékát, nemzeti iö védelmünk tehát az előbbi állapothoz képest 35%-kai nagyobb importot bír el. De nem mulaszthatom el annak megemlítését sem, hogy idegen tőkékből táplálkozni és ez alapon képességein felül költekezni egy országnak csak ideig óráig lehet. Nekünk ezt bizonyos világjelenségek igen szépen és elég ideig tették lehetővé, mert az amerikai bankok az 1926-os és 1927-es években deflációs árcsökkentő politikát folytattak és ezzel az amerikai tőkét Európa felé hajtották. De Amerikának előbbutóbb rá kellett jönnie arra, hogy Európa transferképessége, azaz árufelvételi lehetősége, éppen az európai termelésnek az adott kölcsönökből való rekonstruálódása folytán betelt és otthon is megváltozott a helyzett. 1927 év őszén bekövetkezett a nagy fordulat, amelyet Európa nagyon zokon vett, nem akart megérteni, és mindmáig a helyes magyarázatot nem akarja elfogadni. T. i. azok a következmények, amelyek nálunk is megnyilvánultak, egészen természetesek voltak, csak az események divatos magyarázatát nem lehet elfogadni. Nem igaz az, hogy mi is azért szenvedünk, mert egy világválság ránk is szükségképpen és önhibánkon kívül kiterjedt, ellenkezőleg áll a dolog; nemcsak mi szenvedünk, hanem szenvednék más országok is, sőt úgyszólván az egész kontinens is szenved azért, mert mindezek a többi országok azokba a, hibákba estek bele, mint mi. Az ok a hibábaesés, a következmény az együttszenvedés. Az okozatot és az okot felcserélni nem lehet. A külföldi kölcsönöknek szükségképpeni következménye a behozatal emelkedése nemcsak azért, mert a belső vásárló képességet emelik, hanem azért is, mert az országok közötti tőke fluktuációknak végeredményben árúforgalom felel meg. A kölcsönvevőnek vásárolnia kell, vagy közvetlenül a kölcsönadótól, vagy közvetve másokon keresztül. Ez a szükségbeli körülmény volt erős akadályozója a mi exportunknak is addig, míg mindenki Európában Amerikától volt kénytelen vásárolni kölcsönök fejében. Erre gondolhatnának azok a bölcseink, akik búzánk problémájával foglalkoznak. Európa Amerikától mind kevesebb gyártmányt vásárolt, mert termelését helyreállította, ellenben annál több élelmiszert volt kénytelen kölcsönök fejében venni. Ez is hozzájárult nemosak ahhoz, hogy agrárkrízisbe kerüljünk, hanem, hogy Európa túldimenzionálta termeléséhez képest fogyasztását és a kapott kölcsönöket nem kellő óvatossággal használta fel. Mindenütt jelentkezett tehát a kereskedelemnek kisebb-nagyobb, de inkább nagyobb passzivitása, ahol a saját tőkeexoort azt nem egyenlítette ki, ami csak a háborúban részt nem vett egyes országokban és azonkívül csak Franciaországban történt meg, abban a Franciaországban, amely a mtagia takarékosságával, kispolgárai igénytelenségével és kegyetlen reparációs adósságfizetést megtagadó politikájával állta meg a helyét. A fordulat azután 1928. év közepétől kezdve már látható volt. A helyzet most is az, bár szerény nézetem szerint a nehézségek egy részén túl vagyunk, és biztos, hogy bizonyos tekintetben már a, r javulás útjára tértünk, de még lenyelni valónk is van, ami azonban nemi ok arra, hogy elveszítsük bizalmunkat, hanem ellenkezőleg ok arra, hogy szilárd elhatározással megvívjunk a hátralévő bajolkkal és magunk segítsük elő a mielőbbi végleges és alapos javulást. Állítom és vitatom, hogy a válság által, amely bekövetkezett, meg hagytuk magunkat lépetni. Ha tehát nem is kerülhettük el, mégis az 1927. évi 346 milliós külkereskedelmi deficit figyelmeztetését le kellett volna vonni, mi azonban az események után kullogtunk és hitelpolitikánk terén csak akkor szántuk el magunkat erélyes lépésekre, midőn nagy kültartozásaink elszámolása, devizáinkat tevőlegesen apasztotta. A végső kényszer hatása alatt tett lépéseink azonban, szerencsétlenségünkre, összeestek időbei; a mezőgazdasági főtermények áresésével, aminek folytán a legnehezebb viszonyok között kellett adósságainkat csökkenteni és e végett, de e nélkül is, újabb hitelek hiányában terményeinket bármi áron piacra dobni. így bekövetkezett a múlt évben azután az, amit úgy neveztem el, hogy ez a gazdasági válságnak a mezőgazdaság rovására való mesterséges sűrítése. Gsászárvágások voltak azok, amelyeket 1929-ben végeztünk, gazdasági végeladás abból a célból, hogy eleget tegyünk kötelezettségeinknek, keresztülvívjuk magunkat a gazdasági szökőároiif úgy, hogy megálljunk és szárasra vergődjünk. A nemzet közgazdasága az ilyen veséig ható kúrát kibírja, sőt annál gyorsabban gyógyul, de az egyes sejtek tömkelegének léte árán, éis ez az, ami ma a levegőt körülöttünk rontja. A 366 milliós kereskedelmi deficitet egyszerre, azt mondhatjuk, nem is egy év alatt, hanem a második félév alatt levittük 22 millióra, fogyasztásunkat 126 millióval csökkentettük, ^ annak ellenére, hogy kivitelünket 2215 millióval emeltük, ami azt jelenti, hogy kereken 350 millióval tényleg- kevesebbet költöttünk, mint a-z elmúlt évben, annak ellenére, hogy kivitt áruk fejében több mint 200 millióval több pénz jött be az országba.