Képviselőházi napló, 1927. XXVII. kötet • 1930. április 11. - 1930. május 9.

Ülésnapok - 1927-381

16 Az országgyűlés képviselőházának 381. ülése 1930 április 11-én, pénteken. nélkülöző sorsüldözöttek, ezen önfeláldozást , tanúsító, jó magyar emberek iránt. Mikor az első hadikölcsönt kibocsátották, akkor falragaszokon hirdették meg, hogy az állam mit garantál. Hivatalokban, bankokban, mindenütt ott feküdt a kormány Ígérete, amely lyel kötelezte magát arra, hogy a hadikölesönkötvény-tulajdonos nem szenvedhet kárt és nem jöhet olyan állapot, sem vesztett háború, sem semmi a világon, amely miatt a hadikölcsönkötvény-tulajdonos sérelmet szenvedhetne. Mit tudta az árva, amikor a gyámhatóság elment és helyette lejegyezte a hadikölcsönt, hogy amire felnő, tekintélyes vagyona, amelyet odaadott az államnak, semmivé lesz és elpusztul. Bízott az állami Ígéretben, bízhatott az ünnepélyes nyilatkozatokban, bízhatott a magyar állam teljesítőképességében, és mi lett ebből a bizalombóll Mire felserdült az árva, itt állt koldusszegényen és jó, ha a karitatív valorizáció révén morzsákat dobnak neki. Egy állam presztízséhez nem méltó az, hogy saját polgárainak való tartozását kegyként próbálja osztogatni. Ha tartozik, akkor át kell éreznie ennek súlyát, és a számadatod

1

, amelyeket itt fel fogok sorolni, igazolni fogják, hogy az állani azokban az időkben, amikor másra volt pénze és nem volt pénze hadikölcsönre s annak törlesztésére : nem volt őszinte saját polgáraival szemben. Mert a szegénység hangoztatása nem szégyen, és ennek az államgazdálkodásnak és ez állam pénzügyi politikájának súlyos hibája az, hogy a szegénységet nem vallotta be minden irányban és nem bizonyította be teljesítőképességének azt a lefokozottságát, amelyet pedig mindenfelé hirdetni kötelessége lett volna. Csak két tényt szögezek le, amelyek — s ezekért én az előző kormányzati politikát, de a mindenkori kormányt is felelőssé teszem — igazolják, hogy a mélyen t. kormányzat érzéketlenséggel viseltetik a hadikölcsönökkel szemben. Méltóztassanak visszaemlékezni arra a törvényre, amelyet a földbirtokreformválságról hoztunk. Ajkkor először azt mondották, hogy mindaz, amit elveszünk az állam adósságainak törlesztésére és arra a tőkegyűjtésre lesz fordítva, amelyet ezeknek az adóságoknak törlesztésére kell szánni. Mi történt 1 A vagyonválság keresztül- , vitetett, elvétetett 476.000 katasztrális hold föld arra a célra, hogy itt segítsünk és nem segítettünk. És amikor láttuk ennek az elhibázott reformnak az útját, a'kkor hoztunk még egy törvényt, nem is olyan régen az 1928/29-iki költségvetéssel kapcsolatban, az 1929:XLII. tc-et, amelyben azt monidbttuk, hogy ezeket beruházásokra és azután a kölcsönök törlesztésére kell fordítani. Kérdezem itt ezeket az üres miniszteri padokat, hol van ennek az elszámolása? (Simon András: Az elnöki emelvényen van a miniszter úr!) Tudom, hogy itt van a mélyen t. miniszter úr, de ennél a kérdésnél az egész kormánynak itt kellene lennie. (Simon András: Minisztertanács van!) Mert állítom, hogy ennél fontosabb és ennél sürgősebb kérdés ebben az országiban nincs. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) És ebben a tekintetben semmiféle intézikedés nem várható. (Simon András: Minisztertanács van a munkanélküliség kérdésében! A munkanélküliség kérdésé is nagyon sürgős! — Pakots József: Jól van, tudjuk! — Rothenstein Mór: Már megint a miniszter helyett beszél! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Gál Jenő: Vagyok bátor ebből az 1929 :XLII. te.-ből néhány adatot idézni arravonatkozóan, hogy mire volt és mire van itt pénz, mert ebből láthatja a t. Ház, hogyha beruházásoknak nevezett ilyen kiadásokra volt pénz, alkkor a hadikölcsönvalorizációs alaphoz kell, hogy legyen pénz. A felsorolás előtt egy tényt említek meg. Sajnálom, hogy nincs itt a földmívelésügyi miniszter úr, mert ez őt illeti, de illeti az egész kormányzatot is. A múlt nyáron kiadott a kormány egy minisztertanácsi kommünikét, amely ekképpen szólott (olvassa): «Tizennégymillió pengőt kiutalunk mezőgazdasági célokra bizonyos mezőgazdák között.» A hivatalos kommüniké ekképpen folytatja (olvassa): «Ennek az összegnek nincs költségvetési fedezete, de fedezetet talál azokban a kölcsönökben, amelyeket a földmívelésügyi minisztérium különböző akciókra évekkel ezelőtt kiadott, amelvek esedékesek és amelyek be fognak folyni. Ebből fogjuk fedezni a tizennégymilliót.» Most nem érintem ezt a kérdést, bár nagyon érdekes lett volna arról beszélni, hogy újabb gyakorlat szerint a minisztertanácsnak ilyen óriási utalványozási joga miképpen szokott a zárszámiadásban megjelenni. Ezt a kérdést most nem érintem, de in concreto meg tudom jelölni és utalok arra, hogy 14,000.000 pengőt kiadtak a múlt év nyarán, azt mondták, nincs rá költségvetési fedezet, de ez az összeg fedezetet talál a kormány által kihitelezett és már lejárt pénzek befolyásából. Erre az a feleletem, hogy mondja meg nekem a mélyen t. pénzügyminiszter úr, mondja meg nekem a földmívelésügyi miniszter úr, mondja meg nekem az egész minisztertanács, hogy bár ebben bíztak és azt mondották, hogy odaadunk tizennégymilliót, amelynek fedezete lejárt követelésekben van: bevettek-e, behajtottak-e csak egy fillért is ebből a lejárt követelésből, vagy pedig ez a tizennégymillió, mint elveszett és leírandó követelés áll ittl Tessék ezt nekem őszintén megmondani. Mélyen t. pénzügyminiszter úr, egyetlen fillér sem folyt be az államkasszába az erre az akcióra könnyelműen kihitelezett követelésekből, de ugyanakkor a költségvetési vitában, amikor ez az ellenzék, a nemzeti demokratapárt és a szociáldemokratapárt sürgette, hogy a szegény, elhagyatott hadikölcsöntulaj donosokon valamiképpen segítsenek, akkor ilyen illusztráció mellett azt mondotta az igen t. kormány, hogy nem lehet, mert nincs fedezet. Azt mondotta a népjóléti miniszter úr is, hogy nem lehet felbillenteni az államháztartás egyensúlyát. Nézzék meg, hányszor ilyen tizennégymillió hiányuk van, nézzék meg, hofv tíz esztendő óta hányszor lehetett volna 10—15 milliót kihasítani arra, hogy kamatszolgáltatási kötelezettségének eleget , tehessen az állam. Értsék meg, hogy ezek nem olyan könnyű kérdések amelyek mellett csak úgy el lehet baladni. Nincs olyan nemzetgazdasági elmélet, nincsen olyan diplomáciai akta, nincs a világon olyan lehetőség, amely indokolttá tehetné, ennek a kérdésnek elhanyagolását. Egy percig sem lehet várni és egy jó falatot sem szabadna enni addig, ameddig a hadikölcsönkötvénytulajdonosokról nem gondoskodnak. Méltóztassék ezt meghallgatni és összegezni nagyjából, hogy csak pár évvel ezelőtt beruházás címén a külföldről felvett kölesönből miket terveztek és valójában hova teszik és hova adják a pénzt akkor, amikor a hadikölcsönre egy fillért sem fordítottak. Ilyeneket látunk: társulatoknak adandó kölcsönökre 9 millió pengő; a Faksz.-építésekre nyújtandó kölcsönre 8 millió pengő; távbeszélőberuházásra 4 millió pengő — éppen jókor, amikor híre van, hogy mit terveznek a távbeszélőnél; vasúti beruházá-