Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.
Ülésnapok - 1927-369
Az országgyűlés képviselőházának 369. A 33. § 6. bekezdése azonban, amely a kegyúri . kérdéssel foglalkozik, az én lelkemben bizonyos — hogy azt ne mondjam: súlyos — közjogi aggodalmakat váltott ki. En ezt az egész bekezdést törlendőnek vélem hét különböző oknál fogva,. amelyeket egyenként leszek bátor majd indokolni. Először is azért vélem ezt a^ bekezdést törj lendonek, mert egy modern törvénybe nein való egy ilyen ősrégi intézménynek felvétele; maga az új katholikus kánonjogi kódex is kihalóvá tette a kegyúri intézményt. (Csik József: Ad futurum!) Másodszor törlendőnek vélem a bekezdést azért, mert a fővárosnak többféle kegyurasága is van és nem is terjed ki minden parochiára. Harmadszor ellentétben áll ez a bekezdés az új egyházi kódex 1450. és 1452. §-aival. Negyedszer, mert a kegyuraság az egyház körébe tartozó olyan egyéni jogosítvánnyá vált időközben, amely közjogi természeténél fogva, minthogy polgári és világi törvényen nem nyugszik, úgy annak körébe nem is tartozhatik. Ötödször, mert az ország minden egyházának kezdetben egyedüli kegyura a király, s később is csak úgy lehetett kegyuraságot szerezni, ha a király jóváhagyta, illetőleg beleegyezett. Hatodszor,, mert bármely megváltoztatás vagy megszorítás csakis legfelsőbb jóváhagyás mellett esziközölhető. Végül, hetedszer, — és ez talán a legfontosabb — mert bármit is határoznánk ittj az az egyházra nézve semmiképpen nem kötelező, s így végre sem hajtható, nem pedig azért, mert az egyház szuverén. Méltóztassanak megengedni, hogy az egyes pontokat külön-külön is indokoljam. (Halljuk! Halljuk!) A kegyúri jog, mint ilyen, nyugatról jött át. Eredete ennek visszanyúlik körülbelül ezer esztendőre, amikor még az illető birtokosok a telkükön épült templomokat sajátjuknak tekintették. Ez a régi úgynevezett Eigenkirchefelfogás. Ennek a felfogásnak alapján gyakorolta Szent István király is mindazokat a jogokat, amelyeket az ő általa alapított püspökségek felett gyakorolt, nem pedig pápai kiváltságok alapján. Kálmán király lemondott az inve suturáról, de a király kegyúri jogát Zsigmond a konstanzi zsinaton újra elismertette, s a konstanzi zsinat határozatai így is döntöttek. Bár ennek a bullának létezését vagy helyességét az egyházi írók közül sokan kétségbevonják, mert az eredeti bulla nincs meg, de tény az, hogy ettől kezdve királyaink ezt a királyi kegyúri jogot egészen az 1920 : 1. tc-ig állandóan gyakorolták. Sőt közben Hunyadi János kormányzó 1450-ben és az azt követő években ugyancsak gyakorolta ezt a jogot, természetesen egy bizottság közreműködésével. A szabad királyi városi jelleget ugyancsak a király adta. Az első szabad királyi városi diplomát a vásártartási joggal együtt 1244-ben IV. Béla király adta Pest városnak, amely területileg akkor még átterjedt a mostani budai oldalra és a mai várhegyre is. így volt ez Zsigmond alatt is, aki külön megerősítette Pest szabad királyi városnak ezt a jogát és a kegyúri jogot is adott neki. így volt egészen a török időkig. A török idők alatt természetesen török uralom alá kerülvén az országnak ez a része, ezek a jogok veszendőbe mentek. A törökök Műzése után feléledtek ezek a jogok, ámde — és itt téves a hivatkozás Petrovácz Gyula és Túri Béla t. képviselőtársaim részéről — 1700-ban I. Lipót a régi királyok által adományozott kegyúri jogokat mint ilyeneket kifejezetten ülése 1930 március 18-án, kedden. 79 megsemmisítette. Amennyiben ez érdekli képviselőtársaimat, felhívom a figyelmüket arra, hogy a székesfőváros levéltárában az erre vonatkozó okirat fekszik. En betekintettem abba. Méltóztassanak szintén meggyőződni róla. Lipót király saját magának tartotta fenn a kegyúri jogot. 1703-ban visszaadta ugyan a varosnak ezt a jogot, de az tényleges hatályba nem lépett, csiakll. József alatt akkor, amikor a jezsuitákat már kiűzték. Ezalatt az idő alatt a Mátyás-templomban, a vízivárosi templomban és az abban az időben egyetlen pesti templomban, a belvárosiban a kegyúri jogot kizárólag a jezsuiták gyakorolták. (Tury Béla: Addig ők voltak a parochusok!) Ebből hosszú pör támadt a jezsuiták és a főváros között, amely 1722-ben végződött be, s amely pernek, illetőleg egyességnek az lett a vége, hogy ők a főtemplomot és a vízivárosi templomot megtartották, a többit pedig a budai oldalon visszaadták a fővárosnak, és a főváros attól kezdve kellett volna, hogy kegyúri jogaival éljen. Mária Terézia 1776-ban újból elismerte a kegyúri jogot, felhívom azonban a törvényhozás figyelmét arra, hogy a canonioa visitatiokban, amelyek ezután az idő után keltek, a városi magisztrátus van megnevezve kegyúrnak úgy a budai, mint a pesti részre nézve. A magisztrátus hatásköre az 1848 : XXIII. te. szerint átment a közgyűlésre, és ezt a jogot ennek dacára is egészen 1861-ig a tanács gyakorolta. 1861-ben lett elsősorban vitás az, hogy a közgyűlés gyakorolja-e a kegyúri jogokat, vagy a tanács, bár akkor Kaoskovics tanácsnok azt az indítványt tette, hogy a tanács engedje át a kegyúri jogok gyakorlását az egyes egyházközségeknek, a hercegprímás úgy döntött, hogy a kegyúri jogot továbbra is a közgyűlés gyakorolja, és az gyakorolta is azt egészen az Öszszeomlásig. Az új egyházi kódex 1450. §-ában kimondja azt, hogy új kegyúri jog egyáltalában nem keletkezhetik. 1451. §-ában felhívja a püspököket arra, hogy igyekezzenek a kegyurakat lemondatni a praezentálási jogról és azok e helyett inkább lelki kedvezményeket fogadjanak el. Végül, ami ránk, törvényhozásra nézve a legfontosabb, 1448. §-ában pontosan kodifikálta a kegyúri jogot, amely másfélezer éven keresztül nem volt kodifikálva, mondván, hogy (olvassa): «A kegyúri jog bizonyos terhekkel kapcsolatos kiváltságok összege, amelyeket az egyház templomok, kápolnák, javadalmak katholikus alapítóinak s azok jogutódainak enged.» Ezeknek ismeretében kérdezem a t. Házat: milyen jőseimen szólhatunk mi bele kizárólag egyházi kérdésbe 1 ? Mert hiszen az új kódex szerint ez tisztán és kizárólag egyházi kérdés. Azt mondottam, hogy a fővárosnak többféle kegyúri joga van. A kegyúri jog keletkezését nagyjában elmondottam. Az 1872. évi fővárosi törvény egyesítette Buda és Pest városokat és hozzájuk csatolta Óbuda mezővárost a Margitszigettel együtt, öbuda azelőtt Pest vármegyének joghatósága alá tartozott, és mint ^ ilyen e^vházi szemponból a váci püspök alá. Az új törvény, az 1872. évi törvény semmi képűén sem intézkedik e felől, ellenben az történt, hogy ő felsége a király, miután öbudán a kincstár volt a patrónus magánjogi címen, ezen magánjogi címen alapuló kegvuraságát egészen egyszerűen átengedte a fővárosnak külön adomán vlevélben, amely 1873-ban kelt. r íme tehát egv plébánia-templom, am elvnél más címen kegyúr a főváros, mint a többinél. De vannak a fővárosnak ezenkívül más templomai is, amelyek a Diploma Leopoldianum 11*
