Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-368

Az országgyűlés képviselőházának 368 hanem minden párt, amely a városházán helyet foglal, szót nyerhessen a szóbanforgó tárgynak megvitatásánál. (Petrovácz Gyula: Az összehívó és az ellenző. Ez kettő. Az egyik, aki összehívja, a másik, aki ellenzi az összehívást. — Esztergályos János: Más pártoknak is lehet véleménye!) Az egyes pártok esetleg nincsenek a tárggyal szemben szórói-szóra azon a véleményen, mint az összehívást kérő pártok, viszont az elutasításnál sem helyezkednek arra a merev álláspontra, amit az elutasító pártok foglalnak el. Nem lehet tehát azt az állapotot behozni, hogy az egész közgyűlés ne legyen egyéb, mint egy nyakazógép, egy szavazógép, ahol Fejbólintó Jánosok ülnek és egyszeri felszólalás után, egyszerűen elvessék a javaslatot, a szóbanforgó tárgyat, mert ez az álláspont, ez a meggondolás csak egy fejvesztett diktatúrának álláspontja lehet, annak a rövidlátó diktatúrának álláspontja, amelyik csak azt a képet látja maga előtt, amely közvetlenül az orra előtt függ, messzebbre nem lát. De egyszer a diktatúrának is lehet hosszabb orra, amely azután messzebb-, továbblátásra kényszeríti. Ez a szakasz nem tesz egyebet, mint le akarja gázolni az ellenzéket és ok nélkül mártirokat akar nevelni és tenyészteni (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.), az ellenzéket ok nélkül kétségbeesett lépésekre kényszeríti. Éppen ezért a paragrafust nyugodt munkára alkalmasnak nem tartom és hozzájárulok Farkas István képviselőtársamnak előterjesztett módosításához. Még csak Petrovácz képviselő úrnak egy megjegyzésére akarok egészen röviden reflektálni. A képviselő úr azt mondotta, hogy az az indítványunk, amelyik 25 törvényhatósági bizottsági tagnak kérésére kívánja összehívatni a törvényhatósági bizottság rendkívüli közgyűlését, mintha a mi jövőbe való előrelátásunknak képe volna. Ajánlom a t. képviselő úrnak, hogy vesse össze a múlt törvény alapján összeült törvényhatósági bizottság létszámát az új törvényjavaslat alapján összeülő bizottság létszámával. Tessék az arányszámot kiszámítani mindkettőnél {Petrovácz Gyula: Egyötödrésze!) és akkor meglátja a képviselő úr egyrészt azt, hogy nekünk ilyen félelmünk nincs, másrészt azt, hogy mi akkor is a kisebbségi pártok védelmének álláspontján állunk, ha az esetleg nem a mi javunkra szolgál. Azonkívül még meg kell jegyeznem azt, hogy ebben a percben folyik az eddig összehívott rendkívüli közgyűlések tárgyainak összeírása, hogy megmagyarázhassuk a képviselő úr tévedését, amely szerint a baloldali pártok eddig csak politikai pecsenyesütés céljából hívták össze a rendkívüli közgyűléseket. Igen könnyű a hatalom biztonságában gúnyolódni és maliciózusnak lenni, de a gúnyolódás és az igazság: az kettő. (Helyeslés a szélsőbáloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Gál Jenő! Gál Jenő: T. Képviselőház! Talán tovább is időzünk ennél a szakasznál, mint amennyit ezek a rendelkezések a képviselőház idejéből tulajdonképpen megérdemelnek. (Esztergályos János: Nehezen lehet a miniszter urat meggyőzni, tehát szükség van a hosszú vitára!) De higyje el a mélyen t. miniszter úr, hogy az a hangulat, amelyet kiváltott ez a szövegezés, amely ebben a módosításban, de a további módosításokban is foglaltatik, megérthető. Nem tudom, hány hete tárgyaljuk a javaslatot, és még mindig itt vagyunk a legelején. Láthatja a mélyen t. miniszter úr, hogy az ellenzék komolyan veszi hivatását és alkalmazni kívánja azt az ellenzéki szűrőt, amely a törvényszerkesztés komolyKÉPVISBLÖHAZI NAPLÓ. XXVI. ülése 1930 március 14-én, pénteken. 53 sága szempontjából minden szakasznak részletes megvitatását s a dolgok mélyére való tekintést igényli. Nem tehetünk róla, t. Képviselőház: ebben a törvényszerkesztésben lépten-nyomon annyi felületességet, annyi pongyolaságot fedezünk fel, hogy nemcsak az ellenzék, hanem a miniszter úr maga is és az előadó úr maga is kénytelen kiegészítésekkel élni. Ha ezek a kiegészítések csak sjtilárisak, vagy csak kiegészítő jellegűek volnának, akkor érteném a dolgot, azonban — amint látni méltóztatik — magát a törvényszakasz jellegét kell megváltoztatni a közhangulat nyomása alatt. Nem látja a mélyen t. miniszter úr, hogy az az elvi megkülönböztetés, amellyel mi fogjuk fel a közgyűlést, és az a megkülönböztetés, amellyel a törvényjavaslat és a többség eddig felfogta ezeket a rendelkezéseket, milyen hallatlan nagy távolságban van egymástól? Most, amikor a miniszter úr a szólásszabadságnak koncessziót tesz, nem veszi-e észre, hogy ennek érvényesülnie kellene az egész vonalon? Mert ennek a törvényjavaslatnak a berendezkedése nem olyan, hogy a törvényhatósági bizottság akaratnyilvánításának szabadsága fokoztatnék, hanem olyan, hogy nemcsak a szólásszabadságot nyirbálja meg lépten-nyomon, hanem azokkal az intézkedésekkel, amelyekben a közgyűlés struktúráját másképpen építi meg, mint ahogy még ma is van, azt a célt is szolgálja, hogy mennél kevesebbet beszéljenek, mennél kevesebbet alkalmatlankodjanak, engedjék, hogy a dolgok történjenek a «laisser faire, laisser passer» elve szerint. Most engedje meg a miniszter úr, hogy rámutassak egy körülményre, amely az eddigi vitában nem merült fel, és megvilágítsam ezt a kérdést a törvényszerkesztés egyéb helyei szempontjából. Ez a törvényjavaslat akképen van kontemplálva, hogy sok helyen találkozunk azzal a kitétellel: egyebekben ezt vagy azt a kérdést szabályrendelet fogj a szabályozni. A törvényjavaslat 41. §-a pedig világosan megmondja, hogy az a szándéka à törvénynek, hogy amiről a közgyűlés és a tanácskozás rendje tekintetében nem tartalmaz intézkedést, azt a törvényhatóság az ügyrendről készített szabályrendeletében maga állapítja meg. Álljunk meg egy pillanatra ennél a tételnél. Egy törvény a maga utalásai és összefüggései szempontjából komplett egésznek csak akkor tekinthető, iha az egyes rendelkezések harmóniában vannak. A tanácskozási rendje egy közületnek, legyen az képviselőiház, legyen az törvényhatóság^ vagy^ legyen akármilyen más egyesület, tanácskozásai tekintetében ügyrendet kell, hogy alkosson. Maga az alaptétel, amely törvényes szabályozást igényel, ügyrendet nem kell, hogy tartalmazzon. Mit csinál itt ez a törvényjavaslat? Külön megmondja, hogy a tanácskozás részleteinek szabályozása, hogy t. i. az miképpen folyjék le, az ügyrendre tartozik. Ámde elébevág & törvényhatóság szabályrendeleti tevékenységének és azt mondja: én kijelentem, szabad ügyrendet készítened, a tanácskozás részleteit és jellegét •magad állapítlhatod^ meg, te Budapest székesfőváros törvényhatósága, de azt, amit nem engedek meg, azt én már eleve itt a törvényben biztosítom. Az eredeti javaslatban, valamint a bizottsági javaslatban ez a két szempont, amelyet az előadói módosítás tartalmaz, nem volt felvéve. A törvényhatóság autonóm hatásköre megmaradt volna az ügyrend kidolgozása tekintetében. Azt, hogy hány felszólalás történhessék, milyen legyen a felszólalások sorrendje s a 8